Mi Abonyunk - Sörös Laci a TV-ben
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.11.18. 00:07:04

Leukémiás fiatalember javára szerveznek jótékonysági koncertet Abonyban. Sörös Lászlónál tavaly májusban diagnosztizáltak vérrákot, a kemoterápia pedig akkor csak átmenetileg volt eredményes. Idén betegsége kiújult, csontvelő átültetésre van szüksége, most már nemzetközi donorlistán szerepel. Tünetei enyhítésében azonban eddig hatásosnak bizonyult egy speciális víz, amelyre nincs TB támogatás. A folyadék beszerzéséhez szeretnének most barátok és családok segítséget kérni egy koncert keretében. A jótékonysági koncert pénteken 17 órakor kezdődik, helyszíne az abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola aulája.

Dr. Imre Zsuzsanna háziorvos volt az első, aki felfedezte a betegséget. Tavaly májusban a Szent László Kórházban diagnosztizálták Sörös László betegségét: Akut limfoid leukémia. Decemberben elvégezték a protokoll szerinti utolsó kemoterápiát is, márciusban azonban egy ájulás után kiderült, visszatért a betegség. Március óta újra kemoterápiára kell járnia Lászlónak, ám a kezelőorvos, Dr. Lueff Sándor – aki ahogy László fogalmazott számára most a mindent jelenti – közölte a hírt, csontvelő átültetésre van szükség.

SÖRÖS LÁSZÓ:”Családomból a bátyám illetve a húgom jöhetett szóba, de egyikük sem lett jó, ezért most egy nemzetközi várólistán vagyok, ami azt jelenti, hogy az egy héttől a végtelenig terjedhet az időszak, és amíg nincs donor addig sugaras kezeléseket kapok”

A speciális vizet már korábban ajánlotta számára kiegészítő kezelésként az orvos. Abban segíthet, hogy megakadályozza a beteg sejtek burjánzását. Valamint a kemoterápia okozta mellékhatások enyhítésében is hatékonynak bizonyult.

SÖRÖS LÁSZÓ: „Most jobban érzem magam, remélem és hiszek benne, hogy ettől a víztől jobb a közérzetem, holnap megyek kontrollra és tudom meg, milyen a vérképem. De remélem jobb, mert én most jobban érzem magam.”

Forrás és további részletek: www.ctv.hu

Közélet:
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Nem csak egyféle érzés lehet a csúcson lenni?

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Versek a cipősdobozban

Magyar Kultúra Napja

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Kipp Kopp koncert

Adventi gyertyagyújtás

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Aki tud, segítsen!

Korbélyné -

2010.11.19. 08:55:02

Szörnyű dolog az, ha valaki beteg. Különösen borzalmas, hogy ilyen fiatalon támadja meg ez a borzalmas betegség. Ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy milyen borzalmas lehet, hogy a pénz hiánya is nehezíti az egyébként is nehéz helyzetüket. Azt kérem mindenkitől, ha tud, segítsen! Bármennyivel. Kívánom a fiatalembernek, hogy sikerüljön a célja!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok