Mi Abonyunk - Meglepi! Abonynak is nő az iparűzési adó bevétele
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.11.24. 17:23:45

Változik a helyi iparűzési adóról szóló törvény és az egyik jelentős változás nem más, mint, hogy jövőre a helyi iparűzési adót (hipa) a távközlési cégek az ügyfelek számlázási címe szerinti önkormányzatoknál kötelesek leróni. Vagyis Abony kapja a lakosai után járó bevétel miatt képződő helyi adót.
Az adómegosztás arányát az határozza meg, hogy a fogyasztók számlázási címe alapján az adott településre jutó nettó árbevétel mekkora arányt képvisel a szolgáltató összes, számviteli törvény szerinti nettó árbevételében. Ez egyben azt is jelenti, hogy nemcsak az előfizetők területi megoszlása számít, hanem az is, ki milyen mértékben veszi igénybe a távközlési szolgáltatásokat. Az adócsomaghoz kapcsolódó kormánypárti módosító javaslatok egyike egyébként az ügyfelek számlázási címe helyett az adó-vevő állomások elhelyezkedése szerint osztotta volna meg az adókötelezettséget, ám annak felét mindenképpen a vállalkozás székhelyén tartotta volna. Végül azonban ez a módosítás kikerült a végleges szabályozásból.

Pásztor Imre, Kőröstetétlen polgármestere örül ennek a módosításnak, hiszen még a kis települések is profitálni fognak ebből. „ Abszolút igazságosnak tartom ezt a döntést! „- mondta el lapunknak a település első embere.


Érd város önkormányzata például nagyon rosszul járt ezzel a döntéssel, hiszen nekik éves szinten 2,5 milliárd, azaz kettő és fél milliárd adóbevételt hozott a konyhára az, hogy a T-COM székhelye náluk van. Ugyanakkor hideg zuhanyként érték az érintetteket az adócsomag utolsó pillanatban beterjesztett és elfogadott módosításai. Egyfelől semmilyen egyeztetés nem előzte meg ezeket, másfelől nem is szokás a zárószavazás előtt ilyen nagy horderejű módosításokat végrehajtani.

Forrás és részletek: HVG
 

Gazdaság:
Adó   
 5 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Törökbálint

Steve968 -

2010.11.26. 11:41:18

Ha majd ráérek sajnálom is Őket ! Csaó-csaó: Steve968
Ej..

Zsolti -

2010.11.26. 11:31:18

a kis jólinformált. Igen összehasonlítva egy Telenort egy PC bolttal igen érdekes dolgok sülhetnek ki, ha nem is egyenesen arányosan növelik az adót.
Orszagos kasszabol...

Hunter -

2010.11.26. 10:46:15

...osztjak mar szet a telepuleseknek, vagyis minden iparuzesi ado mostmar kozosbe folyik. Igy esik el pl. Torokbalint par milliard iparuzesi adotol :) szegenyek...:D
Miccsinál? Nő?

Truckman -

2010.11.24. 19:05:08

A cikk tartalmán kivül OFFon: árulják már el, hogy hogyan? Mikor minden Vállalkozónak keresztbe tesznek ABONYBAN!
Hogyan fogják

Steve968 -

2010.11.24. 17:33:29

végrehajtani ? Olyan program kell majd a cégeknek, amivel le lehet szűrni majd, hogy az adott településhez, mennyi számlafizető is van, illetve mennyit is fezetnek azok, legalább is összesen. Ennek díját is majd az előfizetők fogják megfizetni. Szép estét ! Steve968

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok