Mi Abonyunk - Egyezkedés COOP ügyben
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.11.29. 15:03:49

Abony város önkormányzata keresi a megoldást annak érdekében, hogy minden akadály elháruljon a piacprojekt elől. Így tárgyalnak a COOP-al is, mely üzletláncnak van ingatlana a piac területén. A COOP Zrt. hajlandó egyesíteni saját ingatlanát az önkormányzatéval abban az esetben, ha az önkormányzat a kész üzletházból 200 m2-es alapterületű szerkezetkész üzlethelyiséget biztosít a megépítésre kerülő üzletházban. Ezt a magyar kereskedelmi cég a Kossuth tér felőli utcafronton kéri. Az önkormányzatnak értékkülönbözetet is kell fizetnie, összesen negyvenmillió forintot. A történet azért ennél kicsit bonyolultabb, mint az a testületi ülésen is kiderült, hiszen a COOP egyéb feltételeket is szabott, melyeket nem építettek még be a szerződésbe és ezért az áruházlánc vezetői azt nem is írták alá. Sőt, valaki tárgyalt egy konkurens üzletlánccal az önkormányzat részéről….

 

Készül tehát az előszerződés melybe bele fogják venni azt is, hogy a tervezés és kivitelezés során a COOP véleményezhesse a terveket illetve a munkálatokat is. Ezen kívül a COOP csak abban az esetben megy bele az alkuba, ha más kereskedelmi üzletlánc nem jön ide ebbe az ingatlanba. Nyilván ez sértené üzleti érdekeit. Felmerült a kérdés, hogy ez mennyire nevezhető jogszerűnek és sérti-e vajon a gazdasági versenytörvényt. A jegyző, dr. Németh Mónika és az önkormányzat ügyvédje, Dr. Tóta Áron szerint nem, hiszen csak akkor tudják megvenni az ingatlant, ha ebbe belemegy az önkormányzat. A telek máshogy nem eladó.

 

A testületi ülésen kiderült, hogy a COOP-nak jogos volt az aggálya, mert valaki, akit az ülésen nem neveztek meg, az önkormányzat részéről tárgyalt más multinacionális élelmiszer kereskedelmi lánccal arról, hogy esetleg itt nyit boltot a piac területén. Romhányiné Dr. Balogh Edit elmondta, hogy kínos perceket élt át, amikor tárgyalt a COOP vezérkarával, mert akkor derült ki a turpisság. „ Az jutott a fülükbe, hogy valaki tárgyalt egy konkurens vállalkozással. Majdnem ellenséges hangulat alakult ki. Rám való tekintettel fogják aláírni az előszerződést. Becsapva érzeték magukat! Ez becsületbeli ügy. Még egy áruház a piacnak és a többi üzleti partnerünknek is konkurenciát jelentene. Kellene hozni egy helyi rendeletet, hogy 300 m2-nél nagyobb területű üzletet csak az önkormányzat engedélyével lehessen nyitni Abonyban. Ezt máshol már megcsinálták és működik. „ – mondta el a polgármester.

                                                                                                                           

Dr. Egedy Zsolt kérte, hogy a jogi szabályozás legyen támadhatatlan, mert ellenkező esetben ez az egész abonyi piaccal kapcsolatos pályázatot is veszélybe sodorhatja.

 

LŐVE

Közélet:
Gazdaság   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Nem csak egyféle érzés lehet a csúcson lenni?

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Versek a cipősdobozban

Magyar Kultúra Napja

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Kipp Kopp koncert

Adventi gyertyagyújtás

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok