Mi Abonyunk - Abonyban késik az átadás, de nem múlik!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.12.23. 09:49:45

Megszólalt a KÁTA ÉPSZÖV!

 

Mint lapunk arról a közelmúltban beszámolt Önöknek, Abonyban egy magánberuházás keretében épül egy egészségügyi méregtelenítő állomás, melyre az NSCH Kft nyert el tetemes uniós forrást, de az önerő még nagyobb, csaknem 300 millió forint. A volt varroda épületét szépen rendbe hozták, a Szolnoki út 92. szám alatt, de szemmel láthatóan nem folyik tovább a munka a területen.

 

A KÁTA ÉPSZÖV végezte el a beruházást, mint ahogyan ezt tábla is hirdeti az udvaron. Újabb lapértesüléseink szerint az a tőkeerős vállalkozás, amelyik felvállalta volna a finanszírozást, a gazdasági válság miatt mégsem volt képes beszállni az üzletbe. Az üggyel kapcsolatban levelet írtam mindkét érintett cég vezetőjének és a tegnapi napon a KÁTA ÉPSZÖV ügyvezető igazgatója felhívott és elmondta, hogy hogy is áll a projekt.

 

„ Nos, eddig külföldön voltam, most értem haza. A kollégáim az asztalomra tették levelét és a cikket. El kell mondanom, hogy a beruházás a tőlünk elvárható módon, remek minőségben elkészült, valóban vannak fizetési nehézségei a megrendelőnek, de ez a gazdasági válságban ebben az országban nem is meglepő. A befejezés csúszik, nem könnyű az NSCH-nak sem. A KÁTA ÉPSZÖV egy rendkívül tőkeerős cég, nincs gond. Bízom abban, hogy hamarosan beindul a program és egy olyan egészségügyi komplexummal lesz gazdagabb Abony városa, mely egyedülálló a régióban. Igen, tényleg méregtelenítő állomás lesz az épületben és lesz benne Keszon kamra is, mely csak egy berendezés a sok közül. „ – mondta el a cégvezető lapunknak adott exkluzív telefonos villáminterjújában.

 

Lőrinczy Veronika

 

Íme a korábbi cikk:

Rendszerhiba

 

Mint arról lapunk már beszámolt Önöknek, Abonyban Európai Uniós támogatással nem csak egy egészségügyi létesítmény épül, hanem mindjárt kettő. Készen van a viharos napokat megélt egészségügyi centrum, a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet. Igaz, még vizsgálat van folyamatban a szabálytalanságok felülvizsgálata érdekében. Erre az önkormányzat nyert pénzt, egy másik beruházásra pedig az NSCH Kft. Ezen cég székhelye a nyilvános cégbírósági okiratok tanúbizonysága szerint Abonyban van, a Szolnoki út 92. szám alatt, mégpedig tavaly májusa óta. Ez az épület a Pecsenyesütővel szemben van, a volt négyes mellett. Ez a színhelye annak a beruházásnak, mely lapinformációink szerint egy egészségügyi létesítmény lenne, ahol méregtelenítéssel hoznák rendbe a pacienseket. Úgy tudjuk, hogy úgynevezett Keszon kamra lenne ott. Az épület készen van, szemmel láthatóan tetszetős, szép. Viszont jelenleg „ lakatlan „, a beruházás annak ellenére nem folytatódik, hogy az átadás tervezett időpontja 2011.01.31. Csak kutyák őrzik a területet, mozgás nincs.

 

Nem hivatalos hírek szerint a beruházás megrekedt. A fő ok nyilván a pénztelenség, tekintettel arra, hogy úgy tudjuk, hogy a céget, mely szépen megépítette, felújította a komplexumot, a mai napig nem fizették ki, így pedig bajos az elszámolás az irányító hatóság felé. Nagy tábla hirdeti, hogy a KÁTA ÉPSZÖV volt az, aki itt dolgozott. Összesen 87.480.000 csengő forint támogatást kapott a projekt mely a teljes bekerülési költségnek csupán 30 %-a. Így 291.600.000 forint az összköltség, a vállalkozásnak több, mint 200 milliót kell kicsengetnie, vagyis számlákkal igazolnia. Nos, már kifizettek nekik eddig előlegként 34 992 000 Ft –ot, majd számlák alapján még a nyáron 14 984 061 Ft –ot, de ez úgy tűnik, hogy kevés az üdvösséghez.

 

A pályázat nyilvános részében meglehetősen ködösen hangzik az, hogy a közel 300 milliót mire költik, mert ez a következőképpen szerepel a leírásban: „ A projekt keretében az NSCH Kft. egy komplex technológiai fejlesztést kíván végrehajtani egy hátrányos helyzetű kistérségben, a vállalkozás jövedelemtermelő képességének növelése érdekében, magas hozzáadott értékű szolgáltatás nyújtásával, fenntartható módon. A projekt részei: az egészségügyi szolgáltatás kialakítása technológiafejlesztéssel, kiszolgáló épület kialakításával és az eredményes működés érdekében minőségirányítási rendszer bevezetése és marketing akciók révén.  „

 

Mindenki nagyon kíváncsi arra, hogy mi lesz ott és mikor. Ezért mind a KÁTA ÉPSZÖV, mind az NSCH képviselőinek e-mailben elküldtem kérdéseimet néhány nappal ezelőtt, de a válasz a hallgatás lett. Nyilván mindkettőjüknek érdeke, hogy így legyen. Viszont akkor tényleg baj van… Szerettem volna megtudni, hogy pontosan mi is lesz az épület funkciója, mikorra lesz készen és, hogy tényleg igaz-e, hogy nem fizették ki a beruházást végző céget. Nem lettem okosabb. Kíváncsian várom a további fejleményeket.

 

Lőrinczy Veronika

Gazdaság:
Gazdaság   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok