Mi Abonyunk - A léki csukázás rejtelmei
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.12.27. 13:23:46

Csuka Süllőnek

Kedvenc Olvasóm, Süllő kérésének megfelelően, íme egy lebilincselő és hasznos írás a léki csukázás rejtelmeiről:

 

Télen, amikor a jég vastagsága megengedi, sok olyan horgász kel útra, esetleg ismerősei sikerein felbuzdulva, aki az év többi részén rá sem hederít a ragadozókra.
Hiszen remek horgászélményt nyújthat egy napsütéses téli horgásztúra, főleg, ha csuka is akad a horogra. Persze mi megszállottak, akkor is kint lessük az úszót, mártogatjuk az élő vagy műcsalit, ha napsütésről hetek óta még hallani sem lehetett. Dacolunk a széllel, hózáporral- és ki tudja felsorolni-, még mennyi akadállyal! A dolgunk nehezebb, hiszen ilyenkor az árulkodó jelek láthatatlanok. Mégsem kell elkeserednünk, mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy a csuka télen is ugyanazon a helyeken fogható, mint máskor. Nem kell a mélyvizeket járnunk vermelőhelyek után kutatva, mint a pontynál. Ha ismerjük a búvóhelyeket, tartásokat, sikerrel próbálkozhatunk.

 

Ha nem ismerjük az adott vizet, nádfalak, bedőlt fák, kikötők, műtárgyak környékén keressük őket. Itt vágjunk léket és megpróbálhatjuk etetéssel hozzánk csalogatni a ragadozó halakat. Egy-egy lékbe szórjunk feldarabolt csalihalakat, vagy etetőanyag-gombócokat, finomszemcséjű darából, arra gondolva, hogy a csuka a jég alatt nagyobb területeket is bejár áldozatára vadászva. Ahol nagyobb mennyiségben fordul elő táplálék, biztosak lehetünk benne, hogy megáll. A csuka sem kivétel, a ragadozók törvény rá is vonatkozik: minél több táplálékot megszerezni, de a lehető legkisebb energia befektetésével! Tehát ha beszórtuk a darát, a többit bízzuk a vörös szárnyú és egyéb halakra, akik kisebb csapatokban meg fognak jelenni, és reményeink szerint a csukák is hamarosan követik őket. Léket többféleképpen készíthetünk.

 

Forrás és részletek: http://www.pergetes.hu/szemezgeto/lekicsuka.html

 

A léki horgászat alapszabályai

 

A legfontosabb szabály, hogy a kezdő horgász egyedül meg se próbálja ezt a horgászati módot! Az idősebb horgásztársaktól elsajátított ismeretek és óvatosság birtokában mehetünk csak egyedül a jégre, a léki horgászat azonban igazából társas szórakozás.

A 46/2001 BM rendelet előírásai szerint tilos a szabad vizek jegén tartózkodni:

a: éjszaka és korlátozott látási viszonyok között,

b: járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével,

c: kikötők és veszteglőhelyek területén,

d: folyóvizeken.

Éjszaka tehát – vagy ha az tíz centiméternél vékonyabb – ne menjünk a jégre. Legyen velünk kétméteres deszka, hatméteres kötél. Nádcsomóra, hungarocell darabra álljunk. Lékeléshez praktikusabb a lékfúró, mint a fejsze. Csúszás ellen kössünk a lábbelinkre jégpatkót. Azokat a részeket, ahol foltokban megváltozik a jég színe, kerüljük. Motoros járművel ne menjünk a jégre. Távozáskor jól láthatóan jelöljük meg a léket, ahol horgászunk, például beletűzött nádszálakkal, nádkévével vagy száraz ágakkal. A hivatkozott BM rendelet szerint a léket 50 méterről jól felismerhető módon kell jelölni.

A jégbeszakadt emberhez nem szabad odarohanni, a deszka és a kötél segítségével kell kihúzni, ezek híján hason csúszva mentsünk!

 

Forrás: Pintér Károly: Horgászati alapismeretek c. könyve

Közélet:
Blogok   
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Nem csak egyféle érzés lehet a csúcson lenni?

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Versek a cipősdobozban

Magyar Kultúra Napja

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Kipp Kopp koncert

Adventi gyertyagyújtás

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Wooowww...

Süllő -

2010.12.27. 15:30:41

Köszi Főnökasszony! Ebben a mindenre csak horgászatra nem alkalmas időben üdítő olvasmány volt e pár sor. Talán ha vastagszik majd a jég megpróbálhatjuk a lékhorgászatot, egyenlőre azonban még óva intenék mindenkit ettől. Görbüljön a bot 2011-ben is. Üdv Süllő

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok