Mi Abonyunk - Pásztor a gáton
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.12.28. 11:22:21

Pásztor a gáton, avagy Tetétlenen maga a polgármester is védekezik

 

Mint az országos tudósításokban is megjelent, nagy a baj belvíz fronton nem csak Abonyban, de Kőröstetétlenen is. Pásztor Imre polgármester maga is részt vesz a védekezésben, és azt vallja, hogy ettől működik a rendszer. A lakosság is nagy szerepet vállal a munkában, hiszen az ő értékeik forognak közvetlenül veszélyben. Mintegy 30 házról van szó, és ennek érdekében éjt nappallá téve dolgoznak. Pásztor Imre bizakodó, szerinte sikerül megmenteni az ingatlanokat. Mindezt annak ellenére hiszi, hogy Karácsonykor betört a faluba a víz és az utcákon 20 cm-s magasságban hömpölygött az áradat. Azóta már sokat javult a helyzet, de a veszély még nem hárult el.

 

 „ Nálunk a rengeteg lezúdult csapadék az oka a mostani helyzetnek, de nagymértékben hozzájárult ehhez az is, hogy a szántókon a gazdák úgy gazdálkodnak, hogy az aszfaltos útig, a villanyoszlopokig szántanak és még a belvíz elvezető árkokat is betemették. A víz innen érkezik a faluba, ahol egyébként is nincs olyan rész, ahol ne lenne nagyon magasan a belvízszint. A házak 10 %-a van nagy veszélyben, de nincs Kőröstetétlenen olyan ház, melynek udvarán ne állna a víz. Összesen 15 szivattyúnk van, most jelen pillanatban ezek nem dolgoznak, hanem melegedő helyen várják ugrásara készen azt, hogy mikor lesz rájuk megint szükségünk. Amikor ismét olvadni kezd, akkor kezdünk el újra szivattyúzni. Jelenleg homokzsákokat töltünk és gátakat építünk a szántóknál. Már ezer zsákot kitettünk, de újabb 2000 darabot rendeltünk, melyeket folyamatosan töltünk meg.

 

A vízóra aknák is térdig vízben állnak, az árkok megteltek, az aszfaltig vannak tele. Több millió köbméter víz van a falu határában! A Gerlyébe szivattyúzunk, de ez is tele van, sőt a szennyvízcsatorna rendszer sem bírja a rengeteg vizet. Így időnként a csatorna fedelek is víz alatt állnak, így ezt is szivattyúzni kell és eltávolítani. Már két millió forintot kaptunk a vis major alapból védekezésre, de újabb ötre pályáztunk, hiszen hamarosan gépi munkára is szükség lesz még. A lakosság ott segít, ahol tud. Három önkormányzati dolgozó van a gátakon rajtam kívül. Én azt gondolom, hogy urai vagyunk a helyzetnek és összefogással meg tudjuk oldani a problémát, megmentjük ami menthető! „ – mondta el lapunknak Pásztor Imre polgármester.

 

Abonyban a polgármester nem ilyen bizakodó, igaz Romhányiné nem vesz részt személyesen a mentésben sem. A Magyar Televíziónak adott interjújában Balogh Edit sötét szemüvegében vészjósló hangon és arckifejezéssel csak annyit hebegett, hogy nagy a baj. Ezt mindannyian tudjuk. Sajnos.

 

LŐVE

Külvilág:
 3 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Fehér fürdőszoba - az örök klasszikus

Megjelent a PayPal fizetési rendszerrel működő legjobb magyar online kaszinók toplista

DFP részecskeszűrő tisztítás - Vajon minek köszönhető?

Románia lezárta határait, kijárási tilalom lépett életbe

Harminc napra mindenkit kizárnak a véradásból, aki február 5-e után külföldön járt

Hogyan találjon olyan online bukmékereket, akikben megbízhat

 Online egyszerűbb elintézni a karácsonyi bevásárlást

CSILLAGDA!

Nem cáfolják a tartalékos katonák mozgósítását

Ma nézz az ég felé! Jönnek a Perseidák! Hullócsillagok várhatók!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Elázik

Markó Ferenc -

2010.12.28. 18:34:23

Úgy ahogy írtad Vera: a házak márpedig nem várnak. A régi vert falú és vályogból épített házak alja mind elázik és egyszer csak kidől vagy összerogyik.
igényelt

veroniq -

2010.12.28. 18:13:07

Igényelt az abonyi önkormányzat pénzt és kapott is. Sőt, megint igényel és kapni is fog. A bibi csak az, hogy ez szó szerint meg átvitt értelemben is tűzoltó munka! Az igazság nem egyszer elhangzott, még Zsemlye Gábor tűzoltó parancsnok is megmondta, hogy a végleges megoldás sok száz millióba kerül. Nos, erre is készültek tervek. Pályázott is Abony és várnak türelmesen. Hátha. A baj csak annyi, hogy a belvizes házak nem várnak.... Üdv: LŐVE
Hát ez az!

Mimi mama -

2010.12.28. 14:34:57

Ezt a legkönnyebb. Nyilatkozni, és nem csinálni semmit. Kíváncsi vagyok, hogy az abonyi hivatal igényelt-e már védekezésre pénzt. Vagy csak várjuk a csodát, ami úgy néz ki, hogy késik.

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok