Mi Abonyunk - A tűzoltóknak első körben nem tetszett....
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.12.29. 14:58:48

X – akták: Egészségügyi centrum

Mint arról lapunk beszámolt, vizsgálóbizottságot állítottak fel annak érdekében, hogy a szabálytalanságokat feltárják Abony legnagyobb beruházásával kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban most egy sorozatot indítunk. Íme az első „ gyöngyszem „. Következzenek a tények!

A tűzoltóság először nem vette ét az abonyi egészségügyi centrumot, sőt egy hosszú hiánylistát is összeállított, melynek meg kellett felelni. Igaz, hogy már több, mint egy hónapja hivatalosan átadták az épületet, melyet a műszaki ellenőr készre jelentett, de ennek ellenére gyakorlatilag december 21-re lett kész, hiszen ekkor vették át a tűzoltók a már átadott és kifizetett épületet. Ez a nyertes pályázat szempontjából teljesen szabálytalan, de mivel november végéig át kellett adni az épületet, nyilván az ilyen „ apróságokra „ senki sem figyelt. December 9-én küldött Zsemlye Gábor tűzoltóparancsnok egy 12 pontos listát, melyben többek között az szerepelt, hogy sok esetben nem tudtak megfelelőségi nyilatkozatokat becsatolni, például ablakokhoz és ajtókhoz.

Példa: „ Az épületben 2 db. fotocellás vezérléssel működőajtó került beépítésre, kiürítési

útvonalon. Az ajtók beépítéséről kivitelezői nyilatkozatot és minősítőtanúsítványt

becsatolni nem tudtak.”

A hiányokat pótolták és a „ ház „ ezek után végre kaphat használatba vételi engedélyt is. Az ügy pikantériája az, hogy az azonos kódszámon futó pályázati kiíráson összesen négy pest megyei település nyert: Abony, Szigetszentmiklós, Szentendre és Érd. Csak Abonyban van kész a beruházás, de érdekes módon a másik három várost nem fenyegeti az a veszély, hogy a támogatás elvész. Ők időben, szépen sorjában, nem kapkodva dolgoznak projektjükön.

Íme, nézzük csak Érdet:

 

Alapadatok

Pályázó neve:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Projekt megnevezése:

Érd Emeltszintű Kistérségi Járóbetegszakellátó Központ kialakítása

OP név:

KMOP

Pályázat neve:

4.3.2 Kistérségi járóbeteg szakellátás fejlesztése a Közép-Magyarországi régióban

Beruházás helye (régió):

Közép-Magyarország

Beruházás helye (megye):

Pest

Beruházás helye (helység):

Érd

Megítélt összeg:

1 320 167 360 .- HUF

Támogatás aránya:

90 %

Támogatási döntés dátuma:

2009.01.13

Támogatás pontszáma:

79

Részletek más projektekről itt: www.nfu.hu

 

 

Egészségünk:
 2 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Érdemes elektromosra cserélni a hagyományos fogkefét

A koronavírus járvány sokaknál pszichés zavarokat okozott

Orbán szerint hamarosan lesz vakcina

COVID kórház a ceglédi is- Államtitkári nyilatkozat

Dr. Imreh Zsuzsanna doktornő üzenete

Kérdezz, felelnek - tanácsadás az interneten

Rendkívüli jogrend, kijárási korlátozás

Pusztai Dezső ceglédi kórház főigazgató: Két hétig nagyon nehéz lesz

30 év körüli a legtöbb új koronavírus fertőzött

A BCG-oltás enyhítheti a koronavírus-betegség tüneteit

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Onnnan...

veroniq -

2010.12.29. 16:14:58

Igen, sajnos onnan és még van vagy száz.... Majd szépen, sorban MINDENT! Hátha segítünk ennek a vizsgálóbizottságnak. Vagy ha nem, akkor legalább a nyilvánosság is látja majd, hogy nem minden fenékig tejfel.
EXIT

Truckman -

2010.12.29. 15:57:03

Ez a kép onnan van? Ocsmány munka! Pedig ez csak egy 4 Ledes REX Exit lámpa! Pfff... Akkor mi lehet még ott, mi nem is látszik? :( (anno vittem ilyet! Raklap-kartonszámra! 1200Ft/db áron adták el, multik építéséhez. Itt mennyiért van a számlán vajon, /db?)

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok