Mi Abonyunk - Szilveszteri babonák
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.12.30. 12:38:36

 

 

 

 

A szilveszter és újév ünnepét minden kultúrában hagyományok és hiedelmek sora szövi át, melyek arról szólnak, hogy hogyan lépjünk át az új évbe úgy, hogy az sikert, szerencsét, boldogságot, egészséget hozzon nekünk.

Íme néhány babona, amit - biztos, ami biztos - jó, ha betartunk:

Mit ne csináljunk újév napján? Vagyis mi az, ami tilos?

Általánosan elfogadott hiedelem, hogy Újév napján tilos a szemetet kivinni a házból (kidobjuk vele együtt a szerencsét is), tilos mosni, de főleg teregetni (a kiterítésre, vagyis halálozásokra utal), és nem jó bármit is kölcsönadni ilyenkor, mert nehezen jön majd vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan.

Január elsején nem mindegy, hogy kit engedünk először a lakásba: a férfiak szerencsét hoznak, a nők épp ellenkezőleg. Azt is jól meg kell gondolni, hogy mit teszünk először újév napján, mert jó eséllyel gyakran tesszük majd ugyanezt egész évben. Sokan ezért elsején le sem fekszenek napközben, nehogy a betegség, ágyhozkötöttség nyűgjét vonják magukra.

Mit csináljunk újév napján?

Szokás újév reggelén hideg vizben mosakodni, hogy egészségesek maradjunk. Régen azt mondták, hogy aki reggel elsőként húzta fel a vizet a kútból, annak egész évben szerencséje lesz.

A néphiedelem szerint ekkor a jószágok emberi nyelven szólalnak meg.

Jósoljunk

Szilveszter a babonák mellett a jóslások napja is, elsősorban az időjárással és a szerelemmel kapcsolatban. A népszokás szerint ilyenkor lehet megtudni varázslatokkal, praktikákkal, hogy mit hoz az újév. Egyik legismertebb az ólomöntés, amikor a frissen öntött ólom formájából jósolnak a lány jövendőbelijére.

Régóta szokás az úgynevezett hagymanaptár: a hónapokat jelképező 12 gerezd fokhagymát, vagy 12 szelet vöröshagymát kell besózni Szilveszter este. Amelyik szelet/gerezd reggelre nedves lesz vagy levet ereszt, azt mutatja, hogy abban a hónapban sok eső várható.

A még hajadon lányok kedvenc jóslása a gombócfőzés: 13 gombócból tizenkettőbe egy-egy férfinevet tartalmazó kis papírcetlit tesznek a lehetséges jövendőbelik nevével, és amelyik gombóc először feljön a víz tetejére, az rejti a leendő férj nevét. Ha üres, abban az évben a lány nem megy férjhez. Ha nincs 12 szóba jöhető legény, még mindig meg lehet próbálkozni az ólomöntéssel (akár viasszal vagy tintapacával is meg lehet ugyanezt csinálni). A furcsa formákba kellő fantáziával bármit bele lehet látni, így aztán az értelmezés is tetszőleges.

A népi időjósok szerint az északi szél hideg, a déli enyhe telet hoz. Ha szilveszter éjszakáján esik az eső, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha egyforma éjszaka és reggel az időjárás, akkor bő termés várható.

A hajnali időjárásból szintén az egész évre jósoltak, ha szép idő volt, mezőgazdasági szempontból jó lesz az esztendő, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél.

És ha már minden tilalmat megfogadtunk, űzzük el az óévet zenebonával, tánccal és jókedvvel. A gonosz szellemek biztos nem fognak visszatérni hozzánk...
          
 

Közélet:
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Nem csak egyféle érzés lehet a csúcson lenni?

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Versek a cipősdobozban

Magyar Kultúra Napja

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Kipp Kopp koncert

Adventi gyertyagyújtás

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Pezsgő

Markó Ferenc -

2010.12.30. 15:16:41

Avagy miért koccintunk pezsgővel: A pezsgő valaha az előkelőségek itala volt. A luxus érzete mind a mai napig hozzákapcsolódik a pezsgőiváshoz. A szilveszteri szokás lényege tehát az, hogy ha drága, úri italt iszunk az újév első perceiben, a folytatás is gazdag, úri, fényűző lesz.

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok