Mi Abonyunk - 2011.: A CENTRUM éve
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.01.02. 14:20:25

Több októl is az Egészségügyi centrum éve lesz a 2011-es esztendő. Egyrészt azért, mert az épületet végre birtokba vehetik az orvosok és egészségügyi dolgozók, akik hamarosan itt fogadhatják majd a betegeket. A másik ok az, hogy létrejött egy önkormányzati vizsgálóbizottság, mely az építkezés és a projekt kivitelezése közben felmerült anomáliákat lesz hivatott felkutatni. Gond és baj pedig akad bőven. Ennek ellenére a szervezet még nem ülésezett. Igaz, Kelemen Tibor elnök súlyos beteg és jelenleg lábadozik. Ez a tény azonban csak elodázhatja, és nem halaszthatja el a vizsgálatot. Lapinformációink szerint például soha nem készült tételes átadás- átvételi jegyzőkönyv az előző fővállalkozó GEN-ÉP és a megrendelő abonyi önkormányzat között és ez teljesen szabálytalan.

 

A baj az, hogy több elvégzett munkáért a GEN-ÉP és a később kiválasztott fővállalkozó, a Polvill is tarthatja a markát. Ugyanis mindkettő szerződésében szerepelnek például a nyílászárók, melyeket bizonyíthatóan beépített még a GEN-ÉP. Sok olyan beépített dolog van az épületben, mely az eredeti terveknél jóval alacsonyabb árfekvésű, és ebből következően rövidebb élettartamú termék. Nyilvánvaló mindenki számára, hogy a Trabant és a Mercédes között mi a különbség. Nos, ebben az esetben is gondok lesznek. Így például a mosdók és WC-k ilyenek, de említhetnénk azt is, hogy K... márkájú csaptelepek helyett M.... márkájúakat építettek be. Mint arról írtunk korábban, minden nemű tervezői engedély nélkül sokkal olcsóbb klímaberendezéseket szereltek be az épületbe, de példaként említhetnénk azt is, hogy a külső kert és burkolás sem felel meg az eredeti terveknek.

 

Valakik, valamit, valami miatt nagyon kispóroltak. Igaz, végre készen van. De, hogy milyen áron, azt majd az idő eldönti.

 

LŐVE

Citrom-díj:
 6 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
igen

én -

2011.01.02. 17:29:50

aki tudott mindenki odaköltözött.elméletileg indulnak is a rendelések. A rendelési idők nem változnak...
én is

veroniq -

2011.01.02. 17:07:21

Én is, de mindjárt megkérdezem a legilletékesebbet!
Rendelés

Markó Ferenc -

2011.01.02. 16:49:05

Én úgy tudom, hogy 3-án, azaz reggel indul a rendelés.
kivéve

veroniq -

2011.01.02. 16:38:26

OKÉ, Steve, megfogadtam a tanácsodat. Kivéve! LŐVE
Véleményem szerint

Steve968 -

2011.01.02. 16:30:06

a márkákat ki kell venni. Mert ez így elegendő a jó hírnév megsértésére. Nem lehet minősíteni termékeket, csak ha összehasonlító vizsgálatot végeznek ... Csaó-csaó: Steve968
Katasztrófa

Robivill -

2011.01.02. 16:02:22

Sajnos, hogy mit meg lehet tenni a mai világban! Egyrészt, hogy nem fizetik meg az építőipart, de ha véletlen meg is fizetik akkor meg előbb kiszedik a javát és a maradékból kellene felépíteni a várat. Sajnos a szarból nem lehet várat építeni! De ha csak az az a cél, hogy kivegyünk akkor előbb építsünk és aztán osszunk.

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok