Mi Abonyunk - Egy épület halála?
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.01.12. 09:39:29

Beszéljenek a képek! Katt ide!

Mint lapunk arról már beszámolt, az abonyi Zsinagóga teteje az elmúlt időben nagy állagromláson ment keresztül. Sokan nem értik, hogy miért nem nyilvánítják életveszélyessé az épületet. Többen szerették volna már megmenteni, eddig sikertelenül. A nagy tervek csak tervek maradtak, annak ellenére, hogy megmentésére alapítványt is létrehoztak. Ide a korábbi tulajdonos, az Abonyi Mg Zrt. apportként bevitte magát az épületet, de úgy tudjuk, a cég kiszállt. Készült egy hatástanulmány is a felújításra. A restaurátor, Kemény Marianne rendelkezésünkre bocsátotta azokat a fantasztikus fényképeket, melyek a kutatáskor készültek az épület belsejéről.

 

Most megmutatjuk Önöknek, hogy mit is kéne megmenteni. Mert nagyon meg kellene, hiszen az abonyi Zsinagóga építészeti kuriózum, Közép- Európa egyetlen klasszicista stílusban épült zsidó temploma. Mit találtam még az interneten az épületről? Az alábbiakban olvasható, de hozzáfűzöm, hogy ezekben az anyagokban egy szó sincs arról, hogy végveszélyben van.

 

„ Szabadon látogatható „- ez áll a Vendégváró honlapján.

 

 

Kategória:

Műemlék, építmény

Település:

Abony

Cím:

Abony, Deák Ferenc u. 4.

Nyitva tartás:

Szabadon látogatható

Megközelítés:

GPS koordináták: 47.1877 / 20.0075
Zsinagóga térképe
Turistatérkép: turistautak.hu

 

 

Az egykori zsinagóga klasszicista stílusban épült 1825-ben Valószínűleg Landherr András műve. Az épület jelenleg felújításra vár.

 

www.vendegvaro.hu

 

 

2008. augusztus 16. szombat, 11:50 |

 

Mikor is készült a kép? Az ötvenes években. Akkor még a Zsinagóga mutatta tündöklő arcát, büszkén nézett ablakaival a világra, magasan törve az ég felé. Mára – ötven év telt el - már romjaiban, szomorúan, megroggyanva kérdezi: Mi lesz velem? A választ várjuk, remélem kedvező lesz és „ kegyelmet” kap a szép épület, hiszen megérdemelné. Meg lehetne még menteni a Zsinagógát, a tervezők szakvéleménye szerint, de ehhez valóban „ össznépi „ összefogásra lesz szükség. Az idő ugyanis ellenünk dolgozik…Az Országos Széchenyi Könyvtár elektronikus formában is őrzi Dr. Vajda Béla Abonyi főrabbi 1896. nyarán kiadott könyvét, melynek címe: A zsidók története Abonyban és vidékén. Szívből ajánlom ezt a könyvecskét mindazoknak, akik szeretnének közelebbről is megismerkedni helyi építészetünk egyik drága, jobb sorsra érdemes kincsével, az abonyi Zsinagógával. Az írásban számos egyéb érdekességet is megtalálnak a kíváncsi olvasók. Jó olvasgatást
Magtár, volt zsinagóga, klasszicista, 1825. Valószínűleg Landherr András műve.

Gerendás mennyezet, festés, XIX. század vége? A karzat gerendafészkei két oldalt tórafülke, tagozott párkánnyal. A fal páros antikizáló füzérdíszes pilaszterekkel tagolt. Mennyezet alatt cseppdíszes főpárkány, az egyik karzatgerenda in situ (faragott). Festés - ablakok fölött függöny motívum. Halszálkában rakott téglaburkolat.

Forrás és elképesztő képek:

http://www.zsinagogak.com/index2.php?option=com_content&do_pdf=1&id=12

 

Társadalmi szervezetek részletes adatai

 

Szervezet neve

Abonyi Zsinagógáért Alapítvány

Szervezet székhelye (irsz)

2740

Szervezet székhelye (település)

Abony

Szervezet székhelye (utca, hsz)

Deák Ferenc u. 4.

Képviselő(k)

Baksa István

Típus

Alapitvány

Cél szerinti besorolás

kulturális tevékenység

Cél leírása

A 2740 Abony Deák Ferenc u. 4. szám alatt fekvő, Abony, belterület 3263 hrsz. alatt nyilvántartott, jelenleg műemléki védettség alatt álló volt Zsinagóga-épület megmentése, helyreállítása és kulturális, oktatási célokra való hasznosítása.

Állapot

Bejegyzett

Megyei nyilvántartási szám

2992 / 2007

Országos nyilvántartásbeli azonosító

26 / 2008

Eljárt bíróság neve

Pest Megyei Bíróság

Határozat száma

60447 / 2007 . 1/II

Jogerőre emelkedés dátuma

2007. 11. 26.

 

 

 

Citrom-díj:
 9 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Nem lehet tudni,

ellike51 -

2011.01.14. 09:38:40

hogy a szóbanforgó alapítvány valójában működik-e? Tett-e kisérletet valóban az épület megmentéséért? Tulajdonképpen kinek a tulajdona? Ki az aki hatósági jogkörénél fogva tehetne valamit az esetleges életveszélyes állapot megszüntetéséért? Persze gondolom nem könnyű lépni sem, mert MŰEMLÉK.

Szerény kisfalumban egy ilyen MŰEMLÉK táblával ellátott épület az 1848-as évekből a központban a falu lakóinak szeme láttára pusztult el. Amikor már rohadt a teteje még húzott rá az önkormányzat fekete fóliát, majd amikor az is szétszakadozott, már nem kapott újabbat. A műemlékesek nem engedték lebontani, pénzt nem adtak a felújításra, de az idő eldöntötte sorsát.

Egy másik példa az acsai kastély épülete. A helyi önkormányzat minden követ megmozgat az ottani lepusztuló kastély rendbehozatalára és hasznosítására. Azt elérték, hogy egy évben egyszer a Gancafesztiválon látogatható ez a pusztulófélben lévő épület, mely sokkal jobb állapotban van, mint ez a zsinagóga.

Kár lenne veszni hagyni és a megmentésére kellene törekedni. Persze ismerni kellene mindenkinek a hozzászólásom elején feltett kérdésekre a választ. És a végén kinek is lesz jó, ha már nem lesz ott ez a zsinagóga és egy értékes telekhez jut?

Sajnos

FIGURA7878 -

2011.01.13. 23:08:32

már nincs értelme eme építményre pénzt költeni mert 100szor annyiba kerülne a restaurálása mint ha építenének a helyére egy másolatot.Meg szerintem nem a múltal kéne ennyit foglalkoznunk hanem a mi és gyermekeink jövőjével.

Ezzel

Steve968 -

2011.01.13. 22:49:58

nem tudok mit kezdeni. Majd egyszer indokold már meg mind ezt a gondolatmenetet. Nem gondolom, hogy 91 éves vagy, inkább 91-ben születtél (?), hát akkor van még mit tanulni. Sok sikert hozzá. Csaó-csaó: Steve968

Töllem !!!

hazafi91 -

2011.01.13. 20:35:02

Töllem vissza lehet adni nekik !! Lebonthatják és kivihetik az országból szerintem nem sok embernek fog hiányozni !!! És akkor meg fog oldódni a probléma !!!

KITARTÁS!!!

Nem

Steve968 -

2011.01.13. 19:12:16

Izrael tulajdona. Ha elvárjuk, hogy ők újítsák fel, akkor oda kellett volna adni nekik. Nem ? Csaócsaó: Steve968

Felújítás

Steve968 -

2011.01.13. 19:08:41

A Mátyás templomot a Vatikánnak kellett volna felújítani ??? Csaó-csaó: Steve968

Zsinagóga felírata

Markó Ferenc -

2011.01.13. 16:12:48

A zsinagóga bejárata felett  az alábbi héber nyelvű felírat volt olvasható:

"Nyitva legyenek szemeid erre a házra éjjel és nappal."

"Hallgass az imádságra, mellyel szolgáid imádkoznak e helyen."

 Idézet a :(Királyok I. 8:29)


 

Változatlan !!

hazafi91 -

2011.01.12. 14:54:17

Adjon az Isten !!

A képeket látva csak az a tény támadt bennem, hogy az épületet nem érdemes felújítani !!

Az elöttem hozzászólóhoz csatlakozva mértnem újítják fel az Izraeliek ??!!!

Végül is ez az Ő örökségük lenne, nem de !!!???

KITARTÁS !!!

Tényleg, ezt a csodás...

Truckman -

2011.01.12. 11:26:41

...belsőt, most így látva, hezitálnék, ha én lennék az épületrobbantó mester! Úgy 1 cigi erejéig, aztán, kiáltoznék: FIGYELEM! FIGYELEM ROBBANTÁS! ROBBANTÁS! ROBBANTÁS!

 

Ennek az "épületnek"már mindegy! Nincs annyi pénze az ORSZÁGNAK, hogy ezt a Zsinagógát megérné felújítani! Újítassa fel  hát, IZRAEL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Salom!


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok