Egyik Kedves Olvasónk Steve juttatta el a szerkesztőségünk címére az alábbi cikket.
"Mint amikor a Titanic süllyedt." Palotai Zsolt a West-Balkán ügyéről és következményeiről
Először szólal meg a West-Balkánban történt diszkótragédia óta az aznap este fellépők közül a legnagyobb névnek számító Palotai. A 49 éves, több mint két évtizede a pályán levő dj elmesélte, hogy látta ő a tragédiát, és hogy szerinte milyen okok vezettek idáig, kezdve attól, hogy miért mások a mai tizenévesek, egészen addig, hogy milyen hatással lesznek a történtek Budapest partiéletére. Update-elve a Robotrock reakciójával.
Te hogy emlékszel vissza a január 15-i bulira?
Borzalmas volt. Azóta sem nagyon tértem még magamhoz. Egyetlen interjút sem adtam, pedig kerestek elegen. Most is csak azért tettem kivételt, mert ha egyáltalán nem szólalok meg, úgy tűnhetne, mintha elhallgatnék valamit.
Mi a harmadik emeleten levő nagyteremben játszottunk együtt a Fruzsival (Dj Ludmilla). A lányom, aki a barátaival ott vacsorázott a közelben és a villamosra vártak a megállóban, már fél tízkor hívott telefonon, hogy merre vagyok, mert a metrólejáratig áll a sor. Én egy órával később értem oda, és pont ugyanezt tapasztaltam. Ugyan be tudtam jutni könnyen, de senki sem volt ott, hogy segítsen a csomagjaimmal, úgyhogy egyedül vergődtem át ezen a tömegen, mert már ott hihetetlenül sokan voltak a bejáratnál. Onnan a liftig tartó harminc méteres távolságot körülbelül húsz perc alatt sikerült megtennem a sötétben. A telefonommal világítottam, hogy lássak egyáltalán valamit. Az első komoly hiba rögtön ott volt. Odaraktak egy partihelyszínt a bejárathoz, és az ott bulizóktól sem nagyon lehetett már továbbmenni. Azon a folyosón van egy vécé, ahonnét éppen kinézett a vécés bácsi, és kérdeztem tőle, hogy nem lehetne itt valahogy utat nyerni, de mondta, hogy ne is reménykedjek. Látszott rajta, hogy ő ilyet itt még nem látott. Olyan tömeg volt, hogy én a két táskámmal és a közel száz kilómmal háromszor is majdnem a földre kerültem, mert volt három-négy fiatal, akik erőszakosan elkezdtek nyomulni. Már akkor is dőlt mindenki. Egy pillanatra átsuhant a gondolat, hogy visszafordulok, de a visszaút sem lett volna már egyszerű. Mire a lifthez jutottam, örültem, hogy ép bőrrel megúsztam. Kérdezte is a Fruzsi, mikor végre feljutottam, hogy mi bajom van. A másik nagy hiba ezen a rendezvényen az volt, hogy több helyszín volt, és mivel ilyenkor egyik helyszíntől a másikig vándorolnak az emberek, viszont erre ez az egyetlen lépcső alkalmatlan volt. Ha csak egy helyszín lett volna - mert volt már ott ennyi ember, ha jól tudom – akkor nem járkáltak volna az emberek le-föl, hanem csak felmennek, a buli végén pedig le. A harmadik pedig, hogy rövid idő alatt szeretett volna bejutni mindenki.
Akik nem ismerik a helyszínt, azoknak a kedvéért tisztázzuk, hogy pontosan hol van a bejárathoz képest a lépcső és a lift.
Ha elindultál a folyosón, rögtön jobbra ott volt az első helyszín. Onnan balra van a lift a falnál, kicsit jobbra pedig a lépcső, ahol nekem esélyem sem lett volna feljutni, viszont pont lejött a lift. Ezeket persze nem használhatta a közönség, pedig három is van ott. Én az egyikkel feljutottam valamikor tizenegy körül, és szerintem nem sokkal azután történhetett a tragédia, mert hirtelen elment az áram. Ugyan a pultban volt jel, de valószínű valamit lekapcsolhattak egy pillanatra. Ezután nem sokkal jött is egy technikus, hogy gáz van, meghalt valaki, mert leszúrták, és vége lesz a bulinak. [Később a rendőrség cáfolta, hogy késelés történt volna - A szerk.] Viszont mi ne hagyjuk abba, nehogy pánik törjön ki fennt is, hanem vegyünk vissza a hangerőből és a tempóból, inkább nyugtassuk az embereket, akik nem tudtak akkor még semmit. A nagyteremben majdhogynem telt ház volt egyébként, de volt még azért hely. Az emberek nem is nagyon értették akkor, hogy miért játszunk most lassabb zenét. Aztán vagy négyszer szóltak, hogy most már vége, majd később, hogy mégis játsszunk tovább, nyilván még mindig tele volt a lépcsőház és ki kellett üríteni az épületet. Közben az emberekhez is eljuthattak a hírek, mert szép lassan kezdtek szivárogni a teremből. De közben játszani, úgy, hogy tudod mi történt, azt senkinek sem kívánom.
Voltál már hasonló helyzetben valaha?
Soha. Ez olyan lehetett, mint amikor a Titanic süllyedt, a zenekar meg játszott tovább. Én egy idő után nem is tudtam folytatni, hanem leroskadtam, és a Fruzsi játszott aztán egyedül. De ő sem bírta sokáig. Brutális volt. Ott ültünk kb. egy órán keresztül, de megszólalni se nagyon tudtunk, és elindulni sem mertünk. Ő néha telefonált a többieknek, hogy ők merre vannak, és kijutottak-e.
A szervezők közül találkoztál valakivel ott?
Á, dehogyis. Se bent, se kint. Ez általában így van különben. A bulikon szervezővel te soha nem találkozol. Maximum a pultban, mert ma már mindenki játszani akar. Az is, aki a bulit szervezi. Pedig mindenkinek a saját feladatát kéne végezni. Olyan meg, hogy bárki is törődne a fellépőkkel (tisztelet a kivételnek), végképp nagyon ritka, még olyan szinten sem, hogy hoznának nekünk egy italt. De ez sajnos általános. A magyar fellépők még a nagy fesztiválokon is kuponnal állnak sorban az italért. Végül aztán lejutottunk, de az is elképesztő volt. Én ennyi rendőrt még életemben nem láttam, és ez már valamikor éjfél után volt. A tér is tele volt emberrel, de minket szerencsére nagy nehezen átengedtek a Bajcsy felé. Szóval látni semmit sem láttunk, ott annyit hallottunk, amennyit a technikus mondott, amikor még játszottunk. A többit a telefonomon láttam az interneten. De hogy pontosan mi történt, nem tudom, de látva azt a tömeget már a bejáratnál, és amin keresztülmentem, amíg eljutottam a liftig, úgy gondolom szinte semmi sem kellett ahhoz, hogy valaki a földre kerüljön, főleg a lépcsőkön. Abban a káoszban pedig ha már a földre kerültél, ennek a szerencsétlen három madárcsontú lánynak esélye sem lehetett.
A te lányod is ott volt ezek szerint?
Szerencsére nem. Nem is készültek oda különben. Az alapprobléma ebben az esetben is – eltekintve most a szervezési hiányosságoktól – az, hogy az emberek egyszerűen akkor érzik jól magukat, amikor tömeg van. Amikor csak úgy vannak és kellemesen el lehet férni, akkor benéznek, és mennek is tovább, mert hogy itt nincs semmi. Ez már így volt annak idején a Tilos az Á-ban is. Ott azért raktunk fel egy függönyt a bejáratnál, nehogy azon múljon, hogy bejönnek-e, mert mennyi ember van. Viszont ha ilyen nagy tömeg van, rálépnek a lábadra, meg sem tudsz mozdulni, akkor meg mindenki ezen háborog. Mégis ez kell nekik, ebben érzik jól magukat. Akkor jó egy buli, ha meg sem lehet moccanni. Persze azt se tagadjuk le, hogy hihetetlen energia van abban, amikor egy bulin egyszerre mozdul ekkora közönség. Pedig a tömeg mindig megöl. Sajnos most szó szerint. Én már többször végigéltem ezt, a Tilos az Á-s időktől kezdve. Az elején a haverok jönnek, meg akik tényleg azt szeretik, amit csinálsz. Aztán amikor felkapják és megjelenik a tömeg, na akkor ezek az emberek körbenéznek, hogy atyaúristen, kik vannak itt és eltűnnek. Mert ez onnantól már nem ugyanaz a történet. Marad a tömeg, amiben elvész az egyéniség, és annak már egész mást kell csinálnod. Nagy részének fogalma nincs, milyen zene szól és ki játszik, nem is azért jönnek, hanem a hype miatt. Akiknek pedig te ezt elkezdted csinálni, azok már rég nincsenek ott. Ezt húsz év alatt számtalanszor végigéltem. Mindig újra kellett kezdeni.
A Noise Night Life-ra túlnyomórészt tinédzserek jártak. Mennyiben volt ez más közönség?
Huszonegy éve vagyok az éjszakában és fiatalok mindig jöttek, de úgy, hogy fokozatosan cserélődött ki a közönség.Viszont minden évben egyre fiatalabbak jöttek. Nagyjából a '89 után születetteknél kezdődött az, hogy megjelent egy korábban egyáltalán nem tapasztalható generációs szakadék: ami régebben fiatalok és felnőttek között volt, az most fiatal és fiatal között van. A huszonévesek fényévekre vannak a tizenévesektől, és nincs keveredés, ami pedig régebben természetes volt. Akkor a fiatalabbak örülhettek, hogy egyáltalán ott lehettek. Most? Örülhetünk, hogy egyáltalán ott lehetünk. Most nyilván a fejemhez vághatják azt, hogy miért vettem ebben egyáltalán részt. Miért játszottam ezeken a bulikon? Egyrészt ez a munkám, megyek, ha hívnak. Másrészt örökké érdekelt a kihívás, hogy tudok-e még mindig kommunikálni a fiatalokkal (mindig fiataloknak játszottam, csak közben ők mindig megöregedtek, és van úgy, hogy most már az ő gyerekeiknek játszom), valamint most én sem tudnék erről mesélni. Én sem érteném, hogy mi is történik velük.
Az utolsó hét év már arről szólt, hogy jöttek a tinik, de nem egyenként, hanem szinte mint egy horda. Legelőször a drum&bass bulikon volt ez tapasztalható. Akik odáig ott voltak, körbenéztek, hogy mi ez az óvoda és mind elhúztak. Van itt viszont valami. A lányomon is láttam, hogy a gyerekkor náluk nagyjából kilenc-tízéves korig tartott. Emlékszem, az első Félsziget Fesztiválon Erdélyben, valamikor 2003 környékén, ott tapasztaltam talán először. Állunk a pultban a Palikával [Dj Cadik], megy a buli, és azt látom a pult mellett, hogy két tizenegy-tizenkét éves gyerek ugrál ott, mint a gumilabda. Kérdeztem is tőlük, hogy na de gyerekek, a szüleitek hol vannak? Hááát, valamelyik rocksátorban. És ez nem most volt és nem is itt. Szóval nagyon gyorsan lesznek kamaszok, viszont nagyon későn felnőttek, elnyúlhatnak a tinédzserévek akár tíz-tizenöt évig is. Spiró Györggyel olvastam egy interjút, aki az ELTE-n tanít, és pontosan erről mesélt. Ha régen bement egy előadóba, nőket és férfiakat látott. Most meg gyerekeket. Aztán hogy mikor lesznek önellátóak? Van úgy, hogy csak harminc fölött.
Ez utóbbi azért már a korábbi generációknál is érezhetően kitolódott.
Így van, de az én generációm még sokkal később érett, kb. a középiskolás kor végén. Az egész korszak tartott három-négy évig, és az egyetemen tényleg felnőtteket láthattál már. Viszont ma már a zenehallgatás is korosztálytól függ, és a tiniknek borzasztó gyorsan változik az ízlésük, néhány hónap alatt végigmennek mindenen. Ráadásul régebben a tudás horizontális volt, és ezek összeadódtak, ma pedig a tudás vertikális. Mindig csak egy dolog létezik számukra, és ezek nem összeadódnak, hanem kioltják egymást. Ami előtte volt, az meg van tagadva, törlődik a memóriából. Ezért is van az, hogy ilyen tömegek vannak, mert mindig kizárólag csak egy valami érdekli őket. De nem ám úgy, hogy csak elektrót hallgatnak, hanem kizárólag abba az egyetlen buliba járnak. A többi szóba sem kerül. Az elektro bulikat először a Lollipop, majd a Kollektiva és néhány dj építette fel. Az elején még ezeken is idősebb közönség volt. Aztán amikor ide is bevonultak a tinik - nekik akkor meg csak a Kollektiva létezett -, velük is ugyanaz történt, mint évekkel előtte a d&b szcénában. Az idősebbek elmenekültek. A Merlinben voltak főleg a bulijaik már akkor is, és emlékszem, amikor először játszottam náluk, talán Alex Metric volt a vendég aznap. Én kezdtem az elején, és amikor tízkor kinyitották az ajtókat beözönlött háromszáz tini és azonnal vadul ropták az első zenétől kezdve. Hihetetlen volt, mert különben a városban egy óra előtt sehol sem történik semmi. Viszont lehet, hogy háromra már kiürül a hely.
Később, amikor a Kollektiva megpróbált reagálni a 18-as karikával, és a tiniket már nem engedték be, csak a türelmesebbek maradtak, és várták meg az áradat végét. Na ekkor került képbe a Robotrock. Ők már előtte is próbálkoztak néhány kisebb bulival a Desperadosban. Volt úgy, hogy már 39 ember is elment ezekre. Mert amíg a Kollektíva tarolt a tiniknél, addig esélyük sem volt. Emlékszem, az első buli, ahova meghívtak, az még a Kuplungban volt, TMX-szel (Kollektiva) játszottunk és annyi ember volt, hogy a bejárattól a pultig félóra volt, mire beértem. Neki ezen az estén lett szerintem végleg elege ebből a közönségből: egyrészt a pultból ellopták mindenét, másrészt tényleg szinte kezelhetetlenek voltak ott a fiatalok. Ebből lett aztán a Noise Night Life. Ez lett a sorozat neve. Ezek a bulik már a Dürer–kertben voltak. Tehát ezek a gyerekek (N.N.L. / Robotrock) ezt a szcénát készen kapták. Nulla munkával és nulla befektetéssel. Beleültek a tutiba. Ezt viszont nem megbecsülték, hanem ezzel visszaéltek. Sajnos úgy is viselkedtek. Elszálltak maguktól. Szárnyaltak. Minden tini most már ezekre a bulikra akart bejutni. Mindent vittek. A bankot is. Mindegyik bulin csak egyre többen lettek. De nekik még ez sem volt elég.
3 Hozzászólás
