Nos, mint azt ígértem, megosztom veletek azt, mit tapasztaltam a fényben járóim által köszönhetően,
egy nem is olyan távoli országban. pontosabban Németország, annak is a legnyugatibb része, hol
egy piciny kis városka terül el, minek neve OPPENAU. De hagy kezdjem a legelején a történetemet.
Mivel már nem csak mezei sofőr vagyok, hanem "csoportvezető" is egyben, a fényben járóim egy nap
felhívtak az irodájukba. Közölték velem, hogy repülni fogok a cégtől, de nem az én hibámból! Azt hittem,
hogy lehidalok, mert sajnos még mezei sofőr voltam, semmi gondom nem volt, viszont mióta
megkaptam e nemes titulust, már mindenért, mindenki más hibájáért is engem vesznek elő! Így viszont
én kénytelen vagyok már nem úgy beleilleszkedni a kollégák körébe, mint réges régen!
No, szóval aztán viccesen megjegyezték, hogy semmi baj velem, hanem írjam át a műszakrendeket, de úgy,
hogy 2 napra szabad legyek, ugyanis az Igazgatóval, és munkatársával, ki kell utaznom Németországba repülővel.
Mindent a cég fizet címszóval. A hír hallatán nem tudtam, sírjak-e, vagy nevessek, de kénytelen voltam csak egy
tőlük elvárt választ adnom, hogy igen megoldom. A kollégák nem igazán örvendtek az átírt vezénylésnek.
Pláne, mikor megtudták, hogy miért is kellett átírnom a műszakokat. Rossz érzés, mikor már nem közéjük való
vagyok, már nem úgy állnak le velem dumálni, stb. Sajnos.
Na eljött a nagy nap. Kicsiny csomagot vittem magammal. Amolyan kézipoggyászt. Mivel én a reptéren dolgoztam,
és voltaképp most is dolgozok, csak más munkakőrben, tudtam, hogy mit hogyan kell a biztonsági ellenőrzés,
zökkenőmentes átsurranására bepakolászni. Este 19 órára már ki is vitettük magunkat a reptérre a
Liszt Ferenc 1-re, a tolmács felesége készséggel kiavirnyázott velünk.
Megvolt, az elköszönés, és csók, jó utat kívánás satöbbi. Aztán lepakoltuk csomagjainkat a Check in elé,
kiváltottuk repülőjegyeinket, mit a cég online-n rendelt meg, és elbeszélgettük, múltról, jelenről,
és a nem is távoli jövőről, még megkezdődhetett az utas felvétel!
Közbe a tolmács rájött, hogy nála maradt a svájci bicskája, és egész belesápadt, hogy mitévő legyen,
mert az kukába végzi majd a UB2 ellenőrzéskor. Hirtelen ötletből, felhívtuk a cégnél épp szolgálatot teljesítő
biztonsági őrt, hogy jöjjön ki érte saját kocsijával. Az ki is jött érte, és bevitte a céghez vissza.
Aztán eljött a utas felvétel ideje, majd a mágneskapus-röntgenes ellenőrzés. Szó szerint, aki nem tudja esetleg,
még a fémcsatos derékszíjat is le kell, vagy érdemes levenni, és a szalagra tenni a tálcába egyéb cuccal együtt,
mi rajtunk rejlik, hogy a biztonsági kapu ne bíp-peljen. Mert ha csipog, lehet készülni, a nem épp barátságos
motozásra! Nálam minden ok volt. Némelyik ismerős kolléga még kuncogott is, hogy most mint utas
megyek át az ellenőrzésen, és nem én vagyok most az ellenőrző, hanem csak egy ellenőrzött, mint bárki más!
A góré, és tolmács munkatársunk is átment a detektorkapun, semmi gond nem volt velük sem.
Csak épp a górét félrehívták, bogyó, azaz kézipoggyász kontrollra!
Találtak nála egy Denim sprayt. Mondták neki, hogy fújja be magát vele. Ő meg is tette.
Aztán ahogy volt, megkérték dobja a kukába, mi mellette volt! Némi kis mosoly jelent meg arcomon, mit a góré
észre is vett, de én megnyugtatására azt mondtam, hogy ne aggódjon, az a szeméttelepre nem fog kijutni!
Még egy órácskát ácsorogtunk, ücsörögtünk aztán beszállítás következett. Egy BOEING 319-essel mentünk
Stuttgart-ba. Mivel első repülőutam volt, csak annyit mondok, hogy a repülést nem nekem találták ki!
Azért milyen érdekes, hogy még azt is látni, szakavatott szemmel, hogy mikor-hol járt a gép.
Minden országnak, más más az éjszakai fénye! Mikor megérkeztünk Stuttgartba, nos, az egy kicsit más világ!
Már a repülőtéren is látszik! Sietve kimentünk a terminálból, némi buszozgatás után, és egyenest az
utas váróhoz lihegtünk, hol már várt minket "Beni", ki még 154kilométert elkocsikázott velünk az oppenaui Hotelbe,
ahol a szállásunk volt lefoglalva! Beni, azt kérte, hogy várjuk meg a Volkswagen Pyton Combi mellett, még
lerendezi a parkolójegyét. Itt nem teszek külön említést arról az autóról! Elég legyen annyi, hogy Beni, 26 éves
ehte Német gyerek, de már reptéri transfer gépkocsi flottája van. És hogy az a Pyton az övé, és csak a mi
kedvünkért jött ő, csakis ő kizárólag. Az a kocsi szó szerint megszólalt! Felmentünk az autópályára, ahol
a minimum sebessé korlát, 100 kilométer volt, ugyanis mint Beni azt mondta, sajnos már 1 hónapja építik az
autópályát itt ott, és be vannak csúszva! Jót röhögtünk, és megnyugtatásul elmondtuk neki, hogy ez nálunk
1-2 év! Később Süd-nél, Beni mondta, hogy kis stau van, mert a fénytáblákon ki van írva, hogy a leállósávon
vadállat van elütve, és már eltakarítása folyamatban van, ezért nem tud 180-al menni, csak 120.-al, mit a tábla
megengedett neki, ill. Regina, a gyári fullos beépített GPS-e ajánlott (dugófigyelő).
Kicsit mások már közlekedésileg is! Sokat lestem. Néztem, hogy mik vannak "nekik".
Aztán mikor már meguntam a sok Shell, ARAL, OMV töltőállomásokat a pálya szélén, megkérdeztem tőle,
hogy MOL kút van-e errefelé?! Persze hogy nem volt. Nekik nincs MOL kútjuk. Azért szemén láttam, hogy vette a
lapot, hogy miért is kérdeztem
A szállodába megérkeztünk hajnal félkettőre. Benitől elköszönve, bementünk a 4 csillagos Hotelbe, hol már
addigra mindenki az igazak álmát aludta! Számunkra a recepción ki volt készítve a belépőkártya, hozzá kedves
köszöntőlevélke, stb. Megkérdeztem a főnököt, hogy hogy lehet az, hogy tárva nyitva minden, sehol egy kamera,
hiszen a mellettem lévő pultból úgy emelhettem volna ki a 260-700 Eurós karórákat, mint a sicc! A válasza csak
annyi volt, hogy ez másvilág!
Felmentünk a lifttel a második emeletre, hol fogalmazhatok úgy is, hogy a leg pazarabb kilátással megáldott külön
külön egyszemélyes szobákba tértünk be elköszönés, és némi másnapi találkozási időt megbeszélve! Bedugtam
a kártyát a rézkilincses ajtózár résébe, és az rövid bippenéssel jelezte, hogy az ajtó nyitható! Belépve süppedős
szőnyeg fogadott, valami selyemféle, gyönyörű bordó, és arany színben. A gondom az volt, hogy hiába nyomtam
az ugyancsak nem bóvli érintős lámpakapcsolót, fényt nem kaptam cserébe tettemért! Aztán láttam, egy fura
kapcsolót, mire az volt írva „Plug-in, the passcard.” Beledugtam. Abban a minutomban, minden villany, mi csak
volt, felkapcsolódott, szó szerint a klotyótól, a teraszig! Rájöttem, hogy ez a főkapcsoló lehet, és ha a kártyát
benne hagyom, akkor van minden, ha kihúzom, meg semmi sincsen! Szépen megkeresgéltem a kapcsolókat
egyenként, majd csak az éjjeliszekrény ledes lámpáját hagytam, hogy világítson! Lepakoltam motyóm, és
felmértem a terepet a szobámban! A fürdőszoba volt az első, mit célba vettem. Alattam vörös márványból a
járólap, meg körülöttem minden más is márvány volt! Életemben nem láttam még sehol ilyen felszereltségű
fürdőszobát! Makulátlan tisztaság, sehol egy csepp vízkőnek a nyoma, se semmi! Miután úgy 20 percet
eljátszottam a helyiségben a technikákkal, célba vettem magát a szobát! Philips Full HD tv, mini bár, stb.
A minibárból ittam volna szívesen, de egy 2 dl. helyi borkülönlegesség, 19 Euro volt! Úgyhogy inkább,
csak mindent a szemnek, semmit a szájnak elvem követtem. Aztán szerettem volna elhúzni azt a nagy függönyt,
mi a garzon előtt volt, de miután majd 5 percet bajlódtam a dísz masnijával mi azokat körülvette, feladtam.
Redőnyt kerestem, de azt sem láttam. Volt viszont egy kapcsoló, rajta kettő nyíllal, egyik fel, a másik le! Fel
semmit nem csinált, ám mikor a lefelé nyomtam, valami halk zúgással a semmiből, alumínium redőny jött le a fal,
és az ablakok közt! Szóval megleltem azt, hogy itt elektromos a sötétítés (is)! Aztán kisvártatva némi tisztálkodás
után, álomra hajtottam a fejem, volt rá 9 órám, hogy aludjak! Igen ám, de reggel hatkor automatán felkeltem.
A redőnyt felhúzattatva, kimentem a garzonra. Elém tárult valami egészen más ébredező világ!
Fent a panoráma, maga a Fekete Erdő fenyőinek látványa, az a kristálytiszta levegő, ami tüdőmbe be
kéredzkedett, fenomenális érzést keltett bennem. Arrébb, egy Májusfa, az is fenyőből, és vagy 25 méter magas
fenyőtörzsön! Alatta méteres koszorún himbálódzó sok -sok színes szalag! Nyújtózkodtam egy jót, majd mellőlem a harmincas szobából, egy érdes Német hang, Gut Morgen-ezett rám! A szomszéd épp kint cigizett.
No hát akkor rágyújtok én is!Miközben cigiztem, a muskátlikat lesegettem, hogy miért is ilyen szépek?!
Mint rájöttem azért, mert fűtött cserépben, meg automata öntöző-tápoldat rendszerrel voltak ellátva! Távolabbra
nézve, láttam ébredni a városkát!
Autók mentek jobbra balra. Tíz autót vettem alapul, mi előttem elhaladt 60 másodperc alatt. Abból 7
BMW, 2 Mercedes, és 1 Audi volt! Mondanom sem kell, hogy az összes együttes életkora a 15 évet igencsak
nem haladta meg. Aztán láttam, hogy egy közeli kisboltba megérkezik 1 kolléga! „MILKMANN” logóval a
teherautója oldalán, és elkezd pakolgatni a kisbolthoz le tejárút! Üveges tejeket! A bolt viszont zárva volt még!
Fogta, kényelmesen leeresztette az árút a hátfaláról, odapakolta a falhoz, betette a szállítólevelet, és elment! A
tejek a rekeszekben meg ott maradtak. Egy Német járókelő nem sok, de annyi sem nyúlt hozzájuk, hogy csak
lopjon egyet is belőle magának. Beszarás! Mondtam ki akaratlanul is véletlen a számon. Majd a bolt mellett
hirtelen kinyílt 1 garázskapu, csipogva, hogy a garázskapu kicsit kinyúlik a járdára, és hogy gondolom
vigyázzanak, kik arra járnak kelnek! Szóval kinyílt a garázsajtó, de abba nem volt semmi, és senki. Azaz nem állt
autó! Viszont volt ott Merida kerékpárok, motoros fűkaszák, komplett BOSCH barkácsgépek a falon, és még mit ,
mibe nem láttam be! 10 percre rá jött egy BMW Combi (mi más), és szépen irányjelzővel beparkolt!
Amíg a kocsi nem jött, a garázs nyitva volt! A járókelők még 1 pillantást sem vettek be a garázsba! Nálunk is így
lenne vajon? Aztán fogta magát a kapu, és lecsukódott, magára zárva ezzel gazdáját, és a ház 1 perc múlva
életre kelt! Redőnyök automatice fel, szökőkút be, kutya ki a kertbe, stb. Csak ámultam bámultam!
Közben, jött egy kertészcsapat! Mondanom sem kellene, de mondom, hogy Merci Vítóval, mögöttük 2 tengelyes
utánfutó, megrakva fahánccsal, amolyan virágtrágyával! Kisvártatva jött valaki hozzájuk a Hotelből, és halkan
susmorogni kezdett nekik, majd a közeli órára mutatogatott valamit nekik! Azok meg csak gut-toltak, meg Ja-
ztak. Pontban 8 óra volt, mikor valami rotakapa hang félét hallásztam az erkélyen cigizgetve! Akkor döbbentem
rá, hogy 2 órát kint lestem az erkélyen Oppenaut! A berregő hang, egy benzinmotorral felszerelt taliga volt! Nem
akartam hinni a szememnek! A Német, még arra is lusta, hogy tolja a taligát a dombnak! Így inkább húzatja azt,
egy robi féleséggel! Tolták rá a Vító futójáról a trágyát, és kényelmesen követve, felvitte a szökőkúthoz, és ott
kiborította! Aztán rájöttem, hogy a hotelből kijövő tag, azt mutathatta érkezésükkor, hogy csak reggel 8 órától
zajongjanak, s előbb ne! De azt nem neveztem volna én zajnak! Halk brummogásnak inkább!
Na telt az idő az erkélyen, bementem hát , a csikkeket, a hamut kizárólag az aranyszínűre polírolt réz hamutálba
tettem. Belépve bekapcsoltam a tv-t, végiglapoztam az időközben odakerült német napi újságokat.
Aztán eljött a reggeli ideje, mi egyúttal a górékkal megbeszélt időpont is volt! Lementünk az ebédlőbe, és ott olyan
„büféreggeli” fogadott minket, mi nálunk Magyarországon, néhány családnak, csak álom lehet, hogy valaha is
olyat, meg annyit ehetne! Szó szerint el kellett lesnem, hogy hogyan is kell enni azt a sok mindent. A Német
marha egy érdekes ember. Csendben fogyaszt, nem dumál, (viszont ha csak ránéztem, már köszönt), a zsömlét
nem vágja szét, hanem tetejét vajazza, stb. Ég, és föld a különbség már csak ha ezt, a reggelizést veszem
figyelembe! Hát még a többit! A reggelit gyorsan levezettem. Nem szeretek ugyanis „úriasan” enni! Pláne nem
érzem jól magam jól fényben járókkal! Én, mint egyszerű sofőr! Na mindegy! A reggeli végeztével, felmentünk a
szobákba, és 11.30-ra megbeszéltük, hogy lent találkozunk, mert jönnek értünk a cégtől, hova eredetileg is volt
szándékunk menni! A röpke egy óra alatt kitöltöttem a szállókártyát becsületesen, majd összepakoltam, és a lift
előtt találkozva a főnökkel, és tolmács munkatársunkkal, lementünk kijelentkezni! Kisvártatva egy női hang
köszönt ránk, Gut morgen! Hátrapillantva egy nő állt mögöttünk, rajta a cég logója, mihez igyekeztünk! A tolmács
segítségével egyesével bemutatkoztunk egymásnak. Majd a kocsihoz igyekeztünk. Mondanom sem kellene, de
csak leírom, A8 audi, alig pár hónapos full extra. Közben elkezdett szemerkélni valami eső! De a hölgy
megnyugtatásul mondta, hogy csak pár percig tart, még a felhő elhagyja Oppenaut. Úgy is volt! Röpke fél óra
autózás után, a Fekete erdőbe megérkeztünk a cég telephelyéhez, és gyárához! Ott nagyon sok mindent láttam,
és tapasztaltam. Bárcsak leírhatnám, de nem lehet! Nem beszélhetek róla az ott elhangzottakról, látottakról szinte
semmit! Annyit talán, esetleg, hogy ott egy hétköznapi munkás, reggel 08-14-ig, 3000Eurót keres per hó átlagban. Jó
mi? És még meg sem szakad a munkájában! Sőt! Na de pszt! A gyárban közel 6 órát voltunk, majd dolgunk
végeztével, elköszönve tőlük, megrakva ajándéktárgyakkal, teli pocakkal kivittek minket a Stuttgart-i reptérre, mi
igencsak 200km-re volt. Mondanom sem kellene, de elmondom, hogy az utat, 1egy óra 20 perc alatt tettük meg!
Ugyancsak egy „szakadt” Renault Fluence-ben. Megnyugtatott, hogy Német utam során, láttam, és ülhettem is
egy nem Német gyártású autócsodában! A reptérre kiérve, még egy gyors cigi szünet, én meg a tolmács, és uccu
be a terminálra! Ugyanis ott nem lehet még dugiban sem dohányozni sehol, csak a terminál 2 középső részében,
egy üvegkalitkában, mi szó szerint a dohányosok szégyenkamrája ott!
A becheckkolás egész más volt, mint minálunk! Semmi durvaság, semmi szigor! Kérdem én, akkor nálunk miért
követeli meg a Német, ha nála cseszi megtenni, cseszik az lenni, mint nálunk előíratnak?! A választ gondolom,
tudjátok! Pláne én, „mi” kik a repülés másik oldalán is dolgozunk! A gép indulásáig még volt 2 óránk! Azalatt
körülnéztünk, vettünk ezt meg azt! A górém nem győzte mondani, hogy alig ettem, meg hogy vegyen e nekem
valamit a DUTY-ban, stb. De mivel én mértéktartó vagyok, illedelmesen megköszönve kedvességét, nagyrészt
elutasítottam mindég! No eljött a repülés ideje! Hazafelé minden más volt! Mint ha már többször is repültem
volna! Meg sem kottyant, a fülem is kezdte megszokni a dolgot! 1 óra 40 perc alatt megérkeztük Ferihegyre!
Nem-nem, elnézést! Megérkeztünk a Liszt Ferenc 1.-re. A gépről leszállva kis buszozás után, a kijáratnak vettük
az irányt! Megállva a kijáratnál, még vártuk a kocsit, mi elénk jön, és visz minket a vállalathoz, elbeszélgettük
élményeinket! Fura volt, hogy szinte mindenki Magyarul beszél! Aztán megláttam valamit, még ott távolabb
füstöltem egymagamba egy kicsit „bezárkózva”, a lépcső feljárata előtt! „KÉRJÜK A CSIKKET, NE A
VIRÁGÁGYÁSBA TEGYÉK!” Ez a felirat van a Liszt Ferenc 1 előtti főbejáratnál elhelyezett virágtartóra ragasztva!
Elmosolyogtam, és ráébredtem itthon vagyok! Itthon, hol minden csupa szemét, csupa csikk, csupa szotyihéj,
káromkodó taxisok, és járókelők között! Aztán elkámpicsorodtam, olyannyira, hogy még a góré is odajött és
megkérdezte: - Mi a baja?! Mire én: -Semmi! Elnézést! Csak itthon vagyok már megint!
-Maradt volna még, hát miért nem szólt? …kérdezett vissza viccesen a góré!
-Nem hiányozott volna senki magának, honvágy, a munkatársak, ez a Haza?
Mire én:
-Nem. Egyáltalán nem!
-Ne bánkódjon, ne törje magát ezen! Lesz még füldugulása ígérem! …válaszolt rá!
Ennyi hát a rövidke történetem, dióhéjban! Egyvalamit leszögezhetek zárómondatul:
-SOHA SEM LESZÜNK OLYANOK MI MAGYAROK IDEHAZA, MINT KINT, AZ A „MÁSVILÁG”! SOHASEM!
2 Hozzászólás
