Tegnap nyitották meg a Szolniki Levéltárban azt a kiállítást, melyen Markó Ferenc Olvasónk relikviáit is közszemlére tették. Most Dr. Fülöp Tamás levéltár igazgató, tegnap elhangzott beszédét olvashatják.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégeink!
Úgy tartják, a valódi hősök olyan emberek, akik akkor és ott azt cselekedték, amire az adott pillanatban szükség volt, szembenézve tetteik valamennyi továbbgyűrűző következményével. Ilyen látszólag egyszerű, mégis nagyszerű hősök százezreit, millióit teremtette meg a huszadik század első világégése, a „Nagy Háború”. Ezek az emberek olyan férfiak és nők, fiatalok és idősek voltak, akik császáruk és királyuk parancsára életüket áldozták idegen országok hadszínterein, sebesülteket ápoltak tábori kórházakban, kemény munkát vállaltak a hátország bányáiban, gyáraiban, földjein, betűvetésre tanították a gyermekeket, misét mondtak az elesettekért, esetleg mindennapi teendőiket végezve, reménykedve várták fiuk, férjük, édesapjuk hazatértét, vagy legalább a tábori postával érkező híreket szeretteikről. „Hősök voltak mindannyian…” – ahogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár időszaki kiállításának címe is utal mindannyiójukra.
A hősöket egyrészt a történelem különleges pillanatai, másrészt a mindennapok teremtik, s ebben igencsak élen járt a huszadik század első nagy háborúja – minden korábbi értékrendet, civilizációs normát, politikai és hatalmi berendezkedést felülírva, átalakítva – soha nem látott változásokat eredményezve a fejekben és a lelkekben egyaránt. A világháborút követően nem lehetett már semmit sem onnan folytatni, ahogyan az korábban – esetleg évszázadok óta – fennállt. A négyéves háborúskodás, majd a nyomában járó forradalmak embert próbáló feladat elé állították a lövészárkok katonáit és a hátország nélkülözőit egyaránt.
Az első pillanatban persze senki sem gondolt a várható következményekre: a nagyhatalmak konfliktusa még a régi, 19. századi normák szerint vált világméretű háborúvá, melynek kitörését, a hadüzenetváltást kontinens-szerte ujjongó tömegek várták, a besorozott katonák pedig – néhány hónapos rövid háborúra készülve – bokrétákat lengetve, Isten, császár és király nevében szálltak fel a front felé robogó vonatokra. Ez a háború újat hozott a hadviselés formájában is, a modern haditechnika, az új típusú fegyverek megjelenése a világtörténelemben először az emberélet tömeges pusztulását eredményezte. Európának és a világnak a szomorú következmények között szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy az éveken át tartó konfliktus sokmilliónyi elesett és sebesült katonát, sok százezer hadifoglyot, özvegyet és árván maradt gyermeket hagyott hátra maga után.
A katonai hagyományaira méltán büszke Jászkunság népe ugyancsak hatalmas áldozatokat vállalt a háború terheiből. Hiszen a világháború első, megyei származású hősi halottja, az abádszalóki Kovács Pál, vagy Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egykori főispánja, Horthy Szabolcs mellett a 13. jászkun huszárezred, a 68-as jászkun gyalogezred, a 29-es honvéd gyalogezred katonái, valamint a haditengerészet állományában szolgálatot teljesítő, megyénk területéről besorozott katonák ezrei áldozták életüket és hullatták vérüket a háború különböző hadszínterein. Emléküket megyeszerte – több-kevesebb pontossággal – a két világháború közötti években emelt, hol jobban, hol kevésbé gondozott háborús emlékművek, emléktáblák őrzik. Ezek a már-már elfeledett hősök azonban ma is méltók a nemzet emlékezetére.
A magyarság történelmében ez a háború talán sokkal több fájdalmat hozott, mint bármilyen más korábbi konfliktus. A Monarchia és a Történelmi Magyarország széthullása, majd a proletárdiktatúra és a román megszállás hosszú évtizedeken át begyógyíthatatlan sebeket ejtett a magyarság emlékezetében. Mindez közel egy évszázada történt; a ma élő generációk többsége számára szerencsére már messze került minden háborús borzalom élménye. De emlékeznünk nemcsak az utókor parancsa, hanem kötelességünk is a jövővel szemben. Hiszen az emlékezés az, ami bennünket, embereket megkülönböztet, egyedivé tesz, és csupán az emlékek méltó megőrzése, töretlen ápolása lehet az, ami feloldozást hozhat, békévé oldhatja az egykori konfliktusokat.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár – a közelgő centenáriumra is gondolva – a maga eszközeivel, egy kiállítás és egy hozzá kapcsolódó különleges kiadvány révén szeretne segítséget nyújtani a méltó megemlékezéshez. Talán nem árulok el azzal nagy hadititkot, hogy kiállításunkat több hónapos előkészítő munka előzte meg. A megvalósítás során derült ki számunkra is, hogy a megye és Szolnok történetében mennyire kevéssé feldolgozott még ez a korszak. És kiderült az is, hogy nemcsak az emlékműveken szereplő első világháborús áldozatok névsora szorul aprólékos kutatásokat igénylő pontosításokra, hanem maguk a megye területén található első világháborús emlékművek és hadisírok is érdemesek arra, hogy pontos adatokkal és fénykép dokumentációval nyilvántartásba vegyük őket. Ugyancsak szükségessé vált – a későbbi kutatásokat segítendő – a levéltári források jegyzékének és a vonatkozó szakirodalomnak a tematikus összegyűjtése is. A kiállításon szerephez jutó források felkutatása, összeválogatása, restaurálása, digitalizálása és bemutatása a levéltáros munka szinte valamennyi fontos területét érintette. Ezek alapján alakítottuk ki a tárlat koncepcióját, tematikáját, a kiállítás gondolatköreit.
Munkánkat több közgyűjtemény – a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Szolnoki Repülőmúzeum is segítette – de felbecsülhetetlen segítséget kaptunk helyi gyűjtőktől, lelkes magánszemélyektől és támogatóktól, szponzoroktól is. Valóban megható volt, ahogy a kiállításhoz kapcsolódó pályázatunk nyomán Jászkisértől Csépáig, Karcagtól Mezőtúrig magánszemélyek féltve őrzött családi kincsei, háborús képeslapok, dédszülők fényképei, levelek, dokumentumok, kitüntetések, emléktárgyak százai elkezdtek intézményünkhöz – igaz, csak átmeneti időre – beáramolni. Köszönet illeti azt a több mint 60 magánszemélyt, gyűjtőt és azt a tucatnyi intézményt, közgyűjteményt, céget, bankot is, akik segítették ezt a levéltárunk életében példa nélküli vállalkozás megvalósítását. Úgy gondolom, levéltárunknak ismét egy olyan kiállítást sikerült életre keltenie, amely alapvetően a levéltári dokumentumokra, sokrétű forrásokra épülve, de számtalan látványos tárgyi eszközzel kiegészülve kísérli meg e korszak helytörténetét valamennyi korosztály érdeklődésre számot tartó formában bemutatni.
És természetesen nem mehetünk el szó nélkül annak a lelkes előkészítő és szervező csapatnak a munkája mellett sem – értem ez alatt szó szerint levéltárunk valamennyi munkatársát –, akik alapfeladataink zökkenőmentes ellátása mellett egy ilyen horderejű és ilyen színvonalas kiállítást képesek voltak életre hívni. Nyugodtan mondhatom, a kiállítás és a hozzá kapcsolódó kiadvány szakmai-tudományos anyaga, megjelenése minden részletében intézményünk önálló szellemi terméke. Nagyon büszkék lehetünk rá mindannyian. Ezek után valóban csak abban bízhatunk, hogy tárlatunk – segítve a helyi múlt megismerését és általa a levéltár, a közgyűjtemények sokrétű társadalmi hivatásának megértését – olyan látogatottságnak örvendhet majd, mint előző kiállításaink, amelyeket az elmúlt évek során immár több mint tízezren tekintettek meg.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Dr. Fülöp Tamás, levéltár-igazgató
Cikk itt galériával: http://www.miabonyunk.hu/cikkek/2011/05/25/Hosok_voltak_mindannyian
0 Hozzászólás
