Íme Györe Csaba tanár úr Trianoni megemlékezés kapcsán elmondott beszéde, teljes terjedelmében:
Tisztelt emlékezők, kedves barátaim!
Emlékezni jöttünk. A hétköznapok sorában megállunk egy-egy pillanatra, visszatekintünk, hiszen jelenünk a múltunkban gyökerezik, és a jelenünkre épül a jövő. Van mire emlékeznünk! Ezer éves történelmünk bővelkedik sikeres honvédő harcokban, ellenségeink fölött aratott győzelmekben. Emlékezhetünk virágzó, gazdag Magyarországra, amelynek tekintélye volt nem csak Európában, hanem a világban is. S emlékeznünk kell tragikus eseményekre is, amelyek az áldozatok ellenére visszavetették ugyan fejlődésünket, de népünk szorgalma, élni akarása mindig győzőtt, a romok helyén újra hazát épített.
A mai napon a gyászos események között is a leggyászosabbra, Trianonra, az 1920. június 4-én, a mai napon éppen 91 éve aláírt békediktátumra emlékezünk, ahol a győzők önzése, országunk ellen érzett rosszindulata nem ismert határokat.
Székely János erdélyi költő A vesztesek című versében így ír:
Nem válogat a győzelem,
Mindegy neki,egyformán felemel hamisat és igazat.
Ám a vereség,
Tönkrejutás, megalázás
Jogot ad, igazat ad.
Esetünkben a győzelem csak a hamisat emelte föl. - Akik égbe kiáltó igazságtalanságok árán – feldarabolták magyarországok, magyarok milióit kényszerítettéj a kis-antant országaiban jogfosztott, megalázó kisebbségi sorsra.
Következményei ma – több mint 90 év után is – nyomasztó súllyal nehezednek elsősorban rájuk, de ránk, a megmaradt anyaország lakóira is.
A magyar parlament 1920 őszén iktatta törvénybe a trianoni békét. November 13-án olvasták föl a következő deklarációt, amelynek néhány sorát szeretném fölolvasni:
"A nemzetgyűlés midő a trianoni béke törvénybe iktatását elhatározza, és annak ratifikációjához beleegyezését adja, az isteni igazság színe előtt, s az emberiség lelkiismeretéhez fordulva kimondja, hogy ezt a békeokmányt valótlan adatokon alapulónak, igazságtalannak, s az emberiség közös érdekeibe ütközőnek tartja, hogy az nem a tények és érdekek kétoldalú megvitatásának és ebből eredő megegyezésnek az eredménye, hanem egyoldalú idegen akaratnak reánk vonatkozó erőszakolása;
hogy a nemzetgyűlés csupán ennek az ellenállhatatlan kényszernek engedve járul annak ratifikálásához;
hogy e tényével nem róhat kötelezettséget azokra a területekre, amelyek benne képviselve nincsenek, s nem szűnik meg abban bízni, hogy a ma uralkodó szenvedélyek lecsillapultával beálló jobb belátás utat fog nyitni a békekötés neve alatt elkövetett égbekiálltó igazságtalanságok jóvátételéhez"
Ez a jegyzőkönyvi részlet is segít átélnünk, amit elődeink éreztek: a megdöbbenést, megalázottságot, fájdalmat.
Nem csak mi magyarok érezhettük ezt az égbekiálltó igazságtalanságot. A győztes országok ismert politikusai közül is többen adtak hangot az elkövetett igazságtalanság miatt:
Francesco Nitti 1924-ben:
"Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. A népek önrendelkezési jogára hivatkozás csak hazug formula..... a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel. Nincsen olyan francia, olasz vagy angol, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra rákényszerítettek."
Herbert Henry Asguit1925-ben:
"Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye."
Lloyd George, angol miniszterelnök 1929-ben:
"Az egész dokumentáció melyet a szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak csaló és hazug volt."
Chamberlain olasz miniszterelnök
"A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem."
Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt vezetője 1925. június 4-én:
"Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt."
Lord Viscount Rothermere, a Daily Mail kiadója és főszerkesztője:
"Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket, és nem azért hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak. Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és ostoba trianoni szerződést."
Mint a győztesek el akarták hitetni a világgal: Magyarországot, személy szerint Gróf Tisza Istvánt terheli a felelősség a háború kirobbantásáért, holott tudva lévő, hogy a háborút hatalmi érdekek, - a világ újra felosztására való törekvés – robbantották ki.
1871-ben nagy változás következett be Európa életében. Ekkor történt meg porosz vezetéssel, az előzőleg kétszáz fejedelemségből álló egységes német állam létrehozása, amely azonnal világhatalomként akart felsorakozni a hatalmas gyarmatbirodalommal rendelkező Nagy Britannia és Franciaország mellett.
Anglia, amely eddigi történelme során gondosan őrködött az európai erőegyensúly fenntartásán, német részről veszélyeztetve látta saját nagyhatalmi érdekeit, s lépnie kellett.
A szomszédos Franciaország szintén riválist látott szomszédjában, ezért már 1892-ben német ellenes szövetséget hozott létre Antant néven.
Németország már 20 évvel előbb, 1872-ben szövetséget kötött az Osztrák-Magyar Monarchiával, amelyhez később Olaszország is csatlakozott.
Magyarország ettől a szövetségtől remélte a Nagy-Szerbia felőli biztonságot déli határainkon.
Magyarország nemzetiségei lelkesedtek az Oroszország által is támogatott Nagy-Szerbia létrejöttének gondolatáért.
Magyarország – mint már említettem – délről veszélyeztetve érezte magát.
A propaganda minden lehetséges eszközét is felhasználták az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, beállítva azt a klerikalizmus és a feudális elmaradottság védőbástyájaként.
Az Amerikai Egyesült Államok az Antant oldalán azért lépett be az 1914-ben megindult háborúba, hogy annak befejezése után biztosítsa az igazságos békét Európában. Tudatosan magyarázták félre Wilson amerikai elnök 14 pontból álló Új világrend c. javaslatát, amelynek legfontosabb alapelve, hogy minden nép önrendelkezési jogot kapjon, így Magyarország népe is.
Ismétlem: önrendelkezési jogot, s nem a külön államalapítás jogát. A félreértés Antant győzelem esetén sok kisállam létrejöttét vetítette előre.
1915-ben Olaszország, 1916-ban Románia is átállt az Antant oldalára.
Hosszan időztem az első világháborút kirobbantó ellentéteknél, ugyanis a későbbiek során igazságtalanul, minden alap nélkül Magyarországot, személy szerint Gróf Tisza Istvánt vádolták a háború kirobbantásával, alátámasztva az igazságtalan trianoni döntés jogosságát.
Tisza Istvánról a következőket kell tudni: Tagja volt az uralkodó mellett működő Koronatanácsnak. Tagjai közül – a trónörökös meggyilkolása után – egyedül ő ellenezte a hadüzenetet Szerbiának, tudva, hogy Oroszország azonnal belép a háborúba Szerbia mellett, s ez világháborúhoz vezet. Sajnos egyedül maradt a véleményével.
A magyar békedelegáció 1920. január 5-én indult Párizsba Apponyi Albert gróf vezetésével. A békedelegációt Huszár Károly miniszterezlnök a következő szavakkal búcsúztatta a poályaudvaron:
"Soha még magyar államférfiú nehezebb útra nem indult, mint te. Az, ami miránk vár nem csak a magyarság sorsát fogja eldönteni, hanem az európai béke tartósságát is fogja jelenteni. Egy igazságos béke az európai civilizációnak nyugalmát, békéjét, biztonságát fogja jelenteni, egy igazságtalan béke egy újabb öngyilkossági kísérlete lesz Európa békéjének. Tudjuk, hogy nem sok reményünk van, de hisszük, reménykedünk abban, hogy a béke olyan lesz, ami a nemzetnek újjászületését, újjáépülését és további századokon át való fennmaradását biztosítani tudja"
Apponyi Albert is bízott abban, hogy ha bármilyen eredmény születik is, egy dologtól nem foszthatják meg a nemzetet: "egy ezer éven át kipróbált akarattól az élethez."
Erre az akaratra bizony nagy szükségünk volt a későbbiek során.
A magyar küldöttség és a magyar ügy igen sok ellenszenvvel találkozott.
Közülük példaként egyet említenék:
A január 7-én Neully érkező magyar küldöttség igen megalázó helyzetbe került. A Madridi kastélyt jelölték ki számukra szálláshelyül, ahol szigorú rendőri őrizet alatt éltek, szálláshelyüket nem hagyhatták el, senkivel nem tarhattak kapcsolatot. Egyedül az idős Apponyi grófnak engedték meg az esti egészségügyi sétát, természetesen rendőri kísérettel.
A küldöttség nyolc jegyzékben lefektetve két dolgot tartott kiemelkedően fontosnak:
-
A felelősség elhárítását a háború kirobbantásával kapcsolatban
-
Az ország épsége és területi egysége fentartásának szükségességét
A konferencia békefeltételeit csak január 15-én közölték a magyar küldöttséggel. Apponyi Albert a következő, a konferencia utolsó napján kapott lehetőséget észrevételei elmondására. Három nyelven elmondott beszéde átfogó volt és részletes, szónoki szempontból is kifogástalan. A világsajtó is elismerésben részesítette. A konferencia résztvevőinél azonban nem talált megértésre.
Pedig nem csak beszéddel készült. Az utazás alkalmával egész paklikocsi szállította a kor legkiválóbb térképészei által készített hegy- és vízrajzi, gazdasági, etnikai térképeket, egyéb bizonyító erejű dokumentumokkal együtt. Ezekre azonban senki nem volt kíváncsi. Mint később kiderült a döntés már jóval előbb, még 1919 kora nyara előtt megszületett.
A változtatásra mégis nyílott valamiféle remény. Az évtizedekre titkosított okmányok fokozatosan hozzáférhetővé válnak – legalábbis a kutatók számára – amelyek bővíthetik az eddigi ismereteket.
Lloyd George brit miniszterelnök már a januári meghallgatás alkalmával is megértőnek mutatkozott egyes magyar követelések iránt. Kérdéseivel láthatóan igyekezett az etnikai kérdések felé irányítani Apponyit. Nem sokkal később olasz és brit döntéshozók körében felmerült, hogy a magyar határokat mégis módosítani kellene. A Kormányfők Tanácsának 1920 márciusi londoni ülélsén vetődött fel újra a "magyar kérdés".
Néhány nappal később egy szövetséges konferencián Lloyd George még egyértelműbben fogalmazott, és álláspontját Francesco Nitti olasz miniszterelnök is támogatta.
A brit miniszterelnök kifogásolta, hogy 2 millió 750 ezer magyart akar a békeszerződés idegen uralom alá helyezni, és azt is hozzátette: "Nem lesz béke Közép-Európában, ha később kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Romániának, mint egy marhacsordát, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását."
Romsics Ignác történész, könyvében Leopold Amery-nek, Lloyd George magyar felmenőkkel is rendelkező államtitkárának hatását valószínűsíti a kérdés felvetése kapcsán.
A külügyminiszterek és Nagykövetek Tanácsa 1920,. március 8-án Londonban ismét elővette a magyar határok ügyét, de a francia ellenállás és elutasítás annyira merev volt, hogy nem jött létre a határmódosítás lehetősége a békeszerződés aláírása előtt.
Az ún. Millerand levél szerint (brit javaslat) pedig talán lett volna lehetőség a határok módosítására.
Ormos Mária történészünk szerint a brit visszavonulás hátterében az állhatott, hogy Franciaország a német kőolajérdekeltségek átvétele kapcsán kompenzálta Angliát. Bár még nem nyert teljes bizonyítást, az 1920. április 25-én aláírt San Remoi Egyezmény az előzőleg igen merev francia ellenkezést követően az előzőleg megállapított brit-francia 50-50%-os részesedést 75-25%-ra változtatta az angolok javára.
A júniusig eltelt hónapok – a várakozások ellenére semmi változást nem hoztak a békeszerződés szövegében.
S így jött el a trianoni gyásznap: 1920. június 4-e.
Trianon helyén egykoron falu állt, Triarnum volt a neve. A két kastélyból álló épületegyüttes közül az elsőt XIV. Lajos, a napkirály építtette kedvesének, a másodikat XV. Lajos emeltette Dubarry asszonynak egy évszázaddal később. Napóleon pedig a két épületet átjáró folyosóval köttette össze. XVI. Lajos, majd Lajos Fülöp is rajta hagyta keze nyomát.
A kastély, amely évszázadokon át királyok életének, orgiáinak, családi eseményeinek színtere volt, minket nemzeti tragédiánkra emlékeztet.
1920. június 4-én 10 óra van. A francia szépművészeti államtitkár erre az alkalomra külön feldíszíttette a két épületet összekötő folyosót, ahol a békeokmányt – mivel Apponyi gróf nem vállalta – két diplomata, Benárd Ágoston és Drasche Lázár Alfréd látták el kézjegyükkel.
A Francia Köztársaság lovasgárdájának egy százada díszőrséget állt a történelmi aktus alatt, amely körülbelül öt percig tartott, de hosszú időre megnyomorított bennünket, következményeivel ma is sújtva országunkat, és a határon kívül rekedt magyarokat.
A legújabb kutatások szerint az aláírás talán nem is a két épületet összekötő folyosón, hanem a kastélyok valamelyikében történt.
Mindezt nyugodtan tehették, katonai erőt hadsereg hiányában nem tudtunk mozgósítani velük szemben.
A szövetségesek fegyverszünetet javasoltak Ausztria-Magyarországnak, melyet 1918. november 4-én aláírtak Padovában. A hadseregről való lemondás nagy hibának bizonyult, mert a fegyverszüneti egyezmény megszegésével cseh, szerb és román csapatok így előre birtokba vehették azokat a területeket, amelyeket később a trianoni békediktátum szentesített.
A harangok zúgtak, gyász-istentiszteleteket tartottak, felvonulásokon, különböző rendezvényeken fejeződött ki a sajnálkozás a trianoni igazságtalanság miatt.
A magyar kormány és Apponyi Albert is úgy nyilatkozott, hogy csakis a későbbi revízió reményei alapján került sor a békeszerződés aláírására. Ez önmagában semmiképpen nem lehet indok. Annál inkább a magyarságot körülvevő kényszerítő körülmények, katonai nyomás indokolták a feltételek elfogadását, amelyben a magyar államiságot semmibe vették, Magyarországot részekre szakították. A Wilson amerikai elnök által ígért igazságos béke illúzió volt, az önrendelkezési jog csak a győztesekre vonatkozott. Trianonban Nagy-Britannia és Franciaország érdekei döntöttek.
A ránk kényszerített diktátum Magyarország területének 72%-át, lakosainak 64%-át vette el. Magyarország területe 325 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre apadt. Csehszlovákia 63 ezer, Jugoszlávia 63 ezer, Románia 102 ezer négyzetkilométert kapott. Románia tehát többet kapott, mint a maradék Magyarország területe. Ausztria ugyanazon az oldalon állt, mint Magyarország, ő nem veszített, hanem 4 ezer négyzetkilométer területet kapott, Nyugat-Magyarország Burgenlandi részét. Népszavazást egyedül Burgenlandban tartottak. Sopron és 13 környező település Magyarországra szavazott. Ezért tartják Sopront a hűség városának.
A trianoni határoknak csak 40%-a követte az etnikai határvonalakat, 60%-a mélyen benyúlt a magyar lakta területekre. Az új határok városokat, településeket vágtak ketté, a határon túlra került magyarok egyetlen nap alatt jutottak kisebbségi sorsra.
A trianoni egyezmény tartalmazott ugyan kisebbségekkel kapcsolatos rendeleteket, amelyek művelődési önigazgatást írnak elő az új államokba kerülő magyarok számára, de ezeket a rendeleteket soha nem tartották be.
Magyarország Fiume elvesztésével elszigetelődött egyetlen tengeri kikötőjétől. Elvesztette összes erdőterületét, faiparunk máról holnapra eltűnt. A bányászatra épülő iparágak közül is többnek ez a sors jutott.
Az új határok az ország infrastruktúráját is szétdarabolták. A 22081 kilométer vasútvonalunkból 8364 kilométer maradt, megnehezítve a közlekedést, a kereskedelmet.
A magyar nemzet szétdarabolásával megtört a gazdasági egység, a forgalom nehézkessé vált, hogy a folyamszabályozásról, vízgazdálkodásról ne is beszéljünk. A veszteségek nem csak területi, emberi, gazdasági szempontbólvoltakelviselhetetlenek, hanem kulturális téren is pótolhatatlan veszteségeket szenvedtünk.
A két világháború közti időszakot a revizionizmus politikája jellemezte. A „Nem, nem soha!” jelszót visszhangozta az ország. Ebben a szellemben éltek az emberek, nevelődtek a gyerekek.
A második világháborúba való belépésünket is ez a gondolat motiválta. Örömmámorban úszott az ország, amikor a Bécsi döntések kapcsán egy-egy elvesztett terület újra országunk részévé vált.
Az öröm azonban nem sokáig tartott.
A második világháborút követő újabb európai békerendszer ismét megerősítette Magyarország szétdaraboltságát. Közel ötven évig üldözés, börtön, meghurcolás járt azoknak, akik szólni mertek – akár a történelmi tények szintjén is – erről a kényes kérdésről.
Juhász Gyula a következőt írta Trianonról: "Nem kell róla beszélni sohasem, de mindig, mindig gondoljunk reá." Nem is beszélhettünk egészen a rendszerváltásig.
Az 1989-es kelet és közép-európai változások eredményeképpen kaptuk vissza elemi emberi jogunkat, hogy viszonylag szabadon szóljunk és emlékezzünk.
A két világháború közötti időszak revizionista törekvéseivel ellentétben Magyarország teljes mértékben szakított az elvesztett területek visszaszerzésének gondolatával.
Komoly politikai erő sem országon belül, sem azon kívül nem foglalta politikai programjába a revíziót, mégis azzal vádolják Budapestet és az országaikban élő kisebbséget, mintegy indokolva az őket érő hátrányos megkülönböztetés és zaklatás nehezen felsorolható sokaságát.
Csak egyet említenék: A Benes miniszterelnök nevéhez fűződő, a kollektív bűnösségről szóló ún. kassai kormányprogramot, amelyet a közelmúltban újítottak meg és iktattak törvénybe.
Felmerül a kérdés, miért idézzük Trianont? Mert jogunk van az emlékezéshez. Trianon ugyanolyan nemzeti katasztrófánk, mint a muhi pusztán, vagy a mohácsi síkon elszenvedett vereség. Romániában nemzeti ünnep Erdély elszakításának napja, mi még hősi halottainkra sem emlékezhettünk.
Trianon ugyanolyan gyásznapunk, mint a muhi vagy mohácsi vereség, Nagymajtény, Világos, Doberdó, a Don-kanyar, vagy talán több annál, hiszen következményei ma is érződnek, legfájdalmasabban határainkon túl, ahol a saját anyanyelv használata is bűnnek számít.
Újra Székely János erdélyi költőt idézem: "Ha csiga lassússággal is, de olyan események történtek a közelmúltban, amelyek reményt adnak arra, hogy a vesztesnek igaza lesz." Itt említeném a kettős állampolgárság lehetőségét.
Tény és való, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja június 4-e a jövőben a Nemzeti Összetartozás Napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, 5 paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek”. Az Országgyűlés kinyilvánította, hogy a problémák megoldása csak a nemzetközi jogi szabályok által kijelölt keretek között lehetséges, de kiindulópontja csak az egyénnek a nemzeti önazonosság megválasztását is magába foglaló szabadsága s a nemzeti közösségek belső önrendelkezéshez való joga lehet. Úgy, ahogy József Attila megírta: eljő az idő. Hát eljött, és győzött a vesztes. Így legyen!
0 Hozzászólás
