Elkezdtük kutatni egy kép történetét. A Vak muzsikus című fotográfia messze földön híres régi műremek. Az Abonyban készült fénykép történetét Kurucz Béla, kedves Olvasónk jóvoltából olvashatják nálunk folytatásokban.
Ady irta, hogy életemnek csak nézői a maiak. Itt is igaz csodálatos életüknek csak nézői és csodálói vagyunk, mi maiak. Üdv: Béla
2. rész: levél Kaliforniába
Kedves Patricia!
A méhészkedés egy igen nehéz idényjellegű munka: A nagyobb méztermés reményében a kaptárokat szállítani kell, a mézlegelőkhöz. Így az akácvirágzást követni kell, de hasonlóan a repcevirágzáshoz is célszerű közel vinni a méheket. A szállítás nehéz fizikai munka, és veszélyes is. Sokszor úttalan utakon erdőszélekre mezőgazdasági területekhez kell, jobbára éjszaka szállítani a kaptárokat. Itt kell kipörgetni is a mézet, és aztán tovább vándorolni, újabb méhlegelő felé. Idénymunka, tavasztól őszig kell megtermelni a télire valót, épp ezért jól ki kell választani a vándorlási útvonalat. Ezzel kapcsolatosan is volt Ede bácsinak egy tanulmánya, amely foglalkozott az akác mézelési feltételeivel, elsődlegesen a talajtani és klimatikus tényezőikkel. Erről a többi méhésztárs a Magyar Méh 1934 évfolyamában lett értesítve és segítve, mai Magyar akácmézlegelői (térképpel) cimen.
Két-három féle méz termelése volt a jellemző, akácméz, vegyes virágméz, repce méz. Ezekből lehetett a legnagyobb tömegben termelni és eladni.
Két-három hónap alatt André Kertész valószínűleg előképzés nélkül jobbára csak irányítás mellett tudott dolgozni. Erről személyesen így vall:
Családom a fényképezést haszontalan dolognak tartotta, hiszen megélni nem lehet belőle. De látva a hivatali munka után érzett undoromat, rokonaim azt találták ki, hogy bérelni kellene valahol egy birtokot, és én majd gazdálkodó leszek. Hegedűs Lórántnak, az akkori pénzügyminiszternek volt Budán egy családi birtoka, amit részben bérbe akartak adni- ezt nézték ki nekem. Az unokahúgom pedig azt az ötletet adta, hogy ha már úgyis gazdálkodni fogok, akkor kapcsoljam össze a méhészkedéssel. Ez az ötlet tetszett, mert kellemes emlékek, ízek- szagok fűződek a méhészkedéshez. Ugyanakkor kezembe került egy méhészeti szaklap, amelyben nagyon érdekes cikket olvastam a méhészetről. Az írás annyira megfogott, hogy elhatároztam írok a szerzőjének Papszt Edének.
A levélben az állt, hogy szeretnék együtt dolgozni vele. Hamarosan megjött a válasz, köszöni a levelemet, sajnos ő nagyon szegény, nem tud fizetni, de ha tanulni akarok nem tagadja meg a segítségét, menjek el, és majd talál szállást, étkezési lehetőséget. Elmentem hozzá Abonyba, kiderült róla, hogy festő, a felesége tanárnő, és volt egy bájos kislányuk Csicsó. Méhészkedni megélhetési okokból kezdtek. Tavasz volt, és az első héten minden virágba borult. A méhek teljesen meg voltak bolondulva, mert nem volt nektár. Az mondta festő, hogy a Tisza mellett nincsenek így kiszáradva a virágok, és este, amikor hazajöttek a méhek fölpakoltuk a kaptárokat egy szekérre, és egész éjjel kocsiztunk a Tiszáig. Reggel leraktuk a kaptárokat a Tisza-partra, és a méhek szorgalmasan gyűjtögettek. Öt hétig laktunk itt sátorban. Nem volt más dolgunk, ő festett, én pedig fényképeztem. Éltünk, mint hal a vízben. Halásztunk. a közeli tanyákon kaptunk, ami éppen kellett. Csodálatos hetek voltak. Ez volt életem egyik legszebb időszaka. Egyébként Abonyban készült A vak hegedűs című képem, amelyen háttérben baloldalt látni lehet Csicsót, a festő lányát.
Eddig az idézet az André Kertész Magyarországon című könyv nyolcadik oldaláról. A kötetet Bodnár János szerkesztette és tervezte 1984-es kiadású.
1. rész:
Kedves Veronika!
A minap felhívott egy hölgy Kaliforniából, hogy Anrdé Kertészről készít bibliográfiát. Mivel honlapomon látta Papszt Ede képeit, életrajzára is kíváncsi lett. Ennek első részét átküldöm Önnek is, hátha hasznát látja. Örülök, ha örömöt szerezhettem Markó Ferencnek ill. GörbeMacskának
Tehát a levél:
Papszt Ede (Eduárd) 1891-1970.
Apja Papszt Géza uradalmi gépész volt, a Királyi Magyar Természet Tudományi Társulat tagja 1891-től, igen művelt ember volt. Ő hozatta be Angliából az első gőzhajtású cséplőgépet, ami ma a Budapesten található Mezőgazdasági Múzeumban van kiállítva. A család nagy volt, két fiú és három lány gyermeke volt. Szenttamási puszta is hozzátartozott a birtokhoz, később ezt művészi előnévként használta Ede.
Edéből gépészmérnök lett, és a Magyar Képművészeti Egyetemet is elvégezte 1912-től. Festményeivel sok kiállításon szerepelt és sok képet el is adott. Szerette a méheit is. Későbbi éveiben anyaméheket nevelt. Méhkirálynői keresettek voltak egész Magyarországon. Megtanult németül és angolul. Az Angliából, Amerikából és Németországból járatott méhész-magazinok cikkeit lefordította a Magyar Méhészeti Közlöny részére. 1928-ban ír cikket a Gazdaságos méhészkedés címmel. Komoly szaktanulmány a Magyar Méh 1934-ben megjelent írása is.
Humán műveltsége is igen nagy volt, szerette Arany Jánost és Shakespeart, amit eredeti angol nyelven olvasott. Szépen hegedült is.
Sajnálatosan egy súlyos fülbetegség támadta meg húsz éves kora körül. Ma már gyógyítható. de akkor csak műtéttel lehetett segíteni rajta, aminek következtében elveszítette teljesen hallását.
Ekkor érthetően mély depresszióba esett, amiből a szerencsésen alakult párkapcsolata teljességgel kivezette. Szájról tökéletesen megértett mindent, még németül is!
Megnősült, felesége Franciska néni gazdag földbirtokos tanítónő lánya. Az első világháború alatt hazafias kötelességből hadikölcsönbe fektették a birtok legnagyobb részét. Csak a nagy házat Tiszabábolnán és annyi földet tartottak meg, amiből a család szerényen megélt.
Házasságukból 1919-ben születtek ikerlányaik Ilona és Mária, aki azonban három hónap múlva meghalt. Két év múlva Zsuzsa lányuk, majd fiuk, Ede született meg. Nagyon tehetségesen zongoráztak és hegedültek. A család rendszeresen járt képzőművészeti kiállításokra vasárnaponként, mely a gyerekek számára - apjuk tárlatvezetésével - elbűvölő tündérország lett.
Abonyban egy vak muzsikus és az őt vezető kisfiú című 1921-ben készült vágatlan fotón, tehát az öt alakos kompozíciónál a kislány, aki a háttérben áll, az Ilona lányuk. Icó becézéseként keresztapja Vilmos, Ede öccse adta ezt nevet így a művész is Csicsonak hívja a kislányt, visszaemlékezésében.
Ezt a tényt az Abonyi hagyományok is alátámasztják, igazolják, és dr.Takács Ferenc is, aki Ede bácsi unokája, Zsuzsi lányától.
Ilona Kumlik, Icó néni ( Csicso) Sydneyben hunyt el 91 éves korában, 2009-ben.
Ede fiukat tizenkilenc évesen behívták katonának, három hónapi kiképzés után kivitték az orosz frontra, akkor Erdélybe és meghalt.
Győrbe költöztek, mivel Ede öccse Vilmos a gyár egyik igazgatója volt. Itt volt a szerszámgépgyár vezető mérnöke. Vilmos irányítása alatt építették a Rábán az első szegecselt hidat Európában és ő fogadta a szakemberek bizottságait.
1944-ben az egyre gyakoribb bombatámadások miatt a Vagongyár egyes részlegeit kihelyezték a közeli falukba. Ilona lányuk kivándorol férjével Ausztráliába, 1950-ben. Zsuzsa lányuk éppen csak megszüli gyermekét , két évre börtönbe zárják, mert a háború előtt közben német ifjúsági szervezethez tartozott. Gyerekét Vili és Ede családja vállalja. Egy lánytestvérük itthon marad a másik kettő Csillébe emigrált. Icó lányuk képzőművészként is jelentőset alkotott, Zsuzsa lányuk szőtteseket készített művészi szinten.
Egy ideig Bécs melletti lágerekben is élnek, majd hazatérnek. Mivel Maglódon több telke is van a családnak, az egyiken Ede bácsi felépíti házát saját kezével, ebben laknak felségével, szomszédunkként. A szerény vályog épületre Franciska néni ékszereinek eladásából telik. Viszont belülről a rengeteg csodálatos festmény, és a belső harmóniájuk, bár sok nehézségen mentek át beragyogta a lakást.
Én 1956-tól ismertem meg, ezt a rendkívül színes nagy tudású, minden iránt nyitott, teli jósággal és türelmemmel bíró Embert. Nagy hatású ember volt Ede bácsi egy igazi tanító, valószínűleg fiatalon 30 évei körül még elementárisabban hatott környezetében levő emberekre.
Valószínűleg ezek a tulajdonságok, és festői látásmódja is elősegítette, hogy André Kertésszel barátokká váltak, hamar megértették egymást. Lehet, hogy Ő jelenléte is segítette valahol a híres Vak muzsikusâ026.fotográfiát. Hiszen láthatta, hogy egy süket ember is milyen teljes értékű életet tud élni, maga körül megteremteni.
Zsuzsa lányánál töltötte 76 éves kora után a teleket, de alig várta, hogy visszajöhessen Maglódra, az a lakás ugyanis nem kertes környezetű volt. Így Győrben halt meg 1970 december hónapban.
Talán a teljes család rövid bemutatása jelzi, hogy hallatlan tehetséges vérvonallal bírtak.
Emlékének is adóztam a www.kurucz.villmernok.hu.
Itt látható 1921-ben készült Abonyi szobabelsőről készült festmény. Érdekessége, hogy Icó lánya 1965-ben mikor hazajött Ausztráliából látogatóként, magával vitte ezt a képet, melyet visszaküldött nekünk 2006-ban.
Folytatás következik, üdvözlettel: Béla
Kép forrása és képek még itt:
(1)(1).JPG)
1 Hozzászólás
