Itt, a PÉKség reklámában látható "kirakat" azaz inkább üvegpulttról jutott eszembe eme rövid történetem,
mi anno itt 5-6 hója Cegléden esett meg velem, s minek folytatását nem is reméltem a későbbiekben,
1 mintapékségben reggel kilenc óra tájt: Mind mindíg csak 1 pékséghez járok "kenyeret" venni!
Ahhoz, kinek vittem is árút anno, és láttam, hogy hol-hogyan is készül a kenyérje, pékárúja, meg hogy miből!
Szóval berongyolok a pékségbe, nagy sor fogad! Nemhiába, jó mintabolt, korrekt, és "tiszta" árúval!
Várom a soromat, mikor az általam nem kedvelt "újgazdag" betévedt gyerekemberével a boltba! Itt kell
megjegyeznem, hogy be kell tolni a gyereket a mintapékségbe (meg póstára okmányirodába, stb...)! Hiszen azzal,
hátha valaki segítőkészebbnek minősül, ha meglát 1 "édi kisbabát", ki ordít, ill. 1 türelmetlen anyát!
Velem mellélőnek, mert számomra másodlagos 1 babakocsis! Legyen az akárhol!
Szóval várom a soromat, nézem a sok barmot, ki nemtudta eldönteni a 12 percnyi sorrakerülésre alatt, hogy
"mit is kéne vennem", és mikor sorra kerül akkor ötli ki nagy nehézségek árán, hogy most mégsem szeletelt
félbarna, hanem egész fehér margarinos kenyeret visz!
(Az ilyennek ha a pult mögött lennék, mint eladó a péklapátot a seggébe dugnám, a torkán keresztül...)
Mögöttem áll az "újgazdag", gyerekembere 1re türelmetlenebb! Szépen nyálával elkezdi unalmában az eladó
munkáját tönkretenni azzal, hogy végigtapicskolja mancsával a pékárú szekrény üvegét!
HOLOTT KI VAN ÍRVA, HOGY NE NYÚLJANAK HOZZÁ!
Ránézek az édes anyukájára, ki meg rám! Én a gyerekére, majd rá, ő meg rám!
"-Remek szülő vagy" ...gondolásztam magamban, miközben szemkontaktoztunk!
Egyszer megszólal a gyerekember az úgy 120 ezres babakocsiban:
-MAMMA KIFJI! KÉJEK KIFFIT!
Mire az anyja, odahajol hozzá, s halkan ennyit mond neki:
-Jól van kicsim, mindjárt kapsz, csak a bácsit kiszolgálják előttünk!
Mire én magamban:
-Ahh! Kiflit szeretnél mi? De eszed annyi mint 1 tyúknak, hogy a gyerekembered megtanítanád, még most,
hogy ne majzolja össze a pult üvegét...!
Azzal épp sorra kerültem.
Azt mondja az eladó nekem:
-Mit parancsol, mivel szolgálhatok?
Mir én félig az eladóra, félig az édes anyukára nézve csak ennyit mondtam:
-Mennyi kiflijük van jelenleg a boltban?
Mire az eladó:
-A vizessel együtt...?
Mire én:
-Jajaja! Azokkal együtt!
-Mindjárt megszámolom egy pillanat....
....
...87 darab! Válaszolta.
-Akkor mindet elviszem! ...vágtam neki(k) oda.
-Az összeset? Mit csinál belőle? ...kérdezte.
-Tudja imádom a gubát! ..válaszoltam neki.
Miután kifizettem, és megkaptam a 6 szatyornyi tejes, és vizes kiflit elégedetten távoztam a boltból!
A mögöttem lévő édesanyuka, szemét nem feledtem, se a gyerekét, se másét körülöttem,
hogy nem voltam képes 1 "kiflicsücsköt" adni annak az édes csöppségnek, "
és most mehet át 1 másik boltba kiffijért!
Aznap a hajléktalanok 2 kézzel ették a vasútállomáson a kifliket!
A mai nap történt:
Ma kifogtam ismét az "újgazdagot"! /Déjá vú-nak nevezem ezen szituációkat!/
...de mikor a gyerekembere, ismét a pultot akarta ezúttal csokival bekenni, az édes anyukája, a
kezét elvette a pulttól, óvatosan szeretetből rácsapott, s ennyit mondott neki:
-Nem szabad Gabika!
Mire én a nőhöz fordulva:
-ÍGY TALÁN MARAD KIFLI IS NEKED AKKOR!
És nem felismert?
Lám, az embert is lehet idomítani!
Azaz, a kedves szülőt, hogy hogyan is kell "viselkedni" babakocsival 1 boltban!