Mi Abonyunk - Kerékpárosok városa
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8088, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.10.18. 13:20

Abony a kerékpárosok városa. Ezt nyugodtan kijelenthetjük, hiszen hatalmas távolságok vannak az elterülő, nagy portákkal tarkított településen. Ezért a fő közlekedési eszköz, az elégtelennek nevezhető tömegközlekedés miatt a kerékpár. Több ismerősöm is mondta már, mikor kérdezte, hogy, hol lakom és én azt feleltem, hogy Abonyban, hogy igen, tudja. „ Ez az a város, ahol annyi biciklis van? „ Igen ez az a városka. A matrónától kezdve a szexi fiatal hölgyeken át a pár éves gyerekig szinte mindenki kerékpározik. A szokások azonban évek óta változatlanok.

A KRESZ-re sokan még mindig fittyet hánynak, talán nem is ismerik az alapvető szabályokat. Nos, ennek ellenére azonban elmondható, hogy a kerékpáros balesetek, vagy az ez által okozott balesetek száma nem nevezhető kiugróan magasnak. Szerencsére és hála az Égnek. Megtanult az autós társadalom Velük együtt élni, számítanak rájuk, vigyáznak rájuk. Napjainkban a pénzszűke egyre jobban beárnyékolja a mindenkori létet. Érdekelt volna, hogy vannak-e olyanok, akik emiatt kezdenek el kerékpározni, és még számos kérdésem volt. Megkérdeztem egy illetékest, aki nem más, mint Tarkó Sándor, a Millenáris Kerékpár Bolt tulajdonosa.

 

Megtudtam, hogy nem jellemző egyáltalán az a tendencia, hogy bárki is venne magának kerékpárt azért, mert már nem tudja a gépjárművének fenntartását, tankolását finanszírozni. „ Az sem jellemző, hogy valaki azért venne magának kerékpárt, mert elhatározta, hogy ezentúl sportos életmódot fog élni. Sajnos a forgalom nagyon visszaesett nálunk, jóval kevesebben tudnak maguknak új kerékpárt venni. Inkább az alkatrészek vásárlása a jellemző és az, hogy javíttatják a kerékpárokat. Viszont itt is csak a legszükségesebb munkálatokat végeztetik el. Erre telik. A kerékpárok java része, tízből kilenc nagyon rossz állapotban van. „- mondta el nekem Tarkó Sándor

Azt is megtudtam, hogy van olyan nap, amikor többen is jönnek a boltba azért, mert ellopták a kerékpárjukat. Ez az, ami igazán megkeseríti az abonyi emberek hétköznapjait. Hogy ennek mikor és ki tud majd gátat szabni, nem tudható.

Addig is vigyázzanak fokozottan értékeikre és kerékpárjaikra. Na és persze legjobban egymásra, a két keréken közlekedőkre pedig különösen! Megérdemlik.

LŐVE

 

Galéria kerékpárokról: http://www.miabonyunk.hu/images/galeria/millen%C3%A1ris/

Honlap: http://www.globalbringa.hu

Önök a fenti két linken reklámot olvashattak.
 

Közélet:
Abony   
 7 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Nem csak egyféle érzés lehet a csúcson lenni?

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Versek a cipősdobozban

Magyar Kultúra Napja

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Kipp Kopp koncert

Adventi gyertyagyújtás

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Csak leszek

Truckman -

2011.10.20. 16:58:57

Infrastuki?! Az igen, tény és való jobb !Ártatlan

Elfogult vagy!

tyb -

2011.10.20. 16:15:26

Én meg tényszerűen tudom, hogy a pénzszállítókhoz hasonlóan a kerékpárosok ott is tojnak a szabályokra. Csakhogy, ott az infrastruktúra messze jobb mint Abonyban. Tudod, kerékpárutak, jelzőlámpák stb... 

DUC

Truckman -

2011.10.20. 16:05:39

Közel 7 éve nem keróztam. Mióta kocsim van, vagy kocsi, vagy gyaloglás. A ceglédiektől azért példát vehetnétek! Mint autós, mint biciklista szemszögből! Bárcsak "így" közlekedne minden abonyi, mint ezek a ceglédiek! Ártatlan

cím

veroniq -

2011.10.19. 21:16:37

Légyszi, adj már címet a mondandódnak, ne pöttyözz, mert az hiszem, hogy többször küldöd be ugyanazt! OKÉS???? LŐVE{#emotions_dlg.big}

""

hambakokáré -

2011.10.19. 21:04:12

sok a csóró azért van ennyi biciklista......biztos nem lenne ennyi ha lenne munkahely és jó fizetések...nem baj ez ugyse tart sokáig mert nem soká forradalom :) :)

Na de!!!!

Ducman -

2011.10.18. 21:27:39

Azért a ceglédi kerósok is sincsenek lemaradva egy hajszálllal se!!!!!

Annyi biztos, hogy...

Truckman -

2011.10.18. 17:26:06

...Abonyban vannak a legidiótább kerékpárosok!Ártatlan


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok