1918. DECEMBER 1. - GYULAFEHÉRVÁR
December 1. A románok nemzeti ünnepe.
Sokunknak ennyi jut eszébe évrõl-évre errõl a napról. De, ha alaposabban szemügyre vesszük történelmünk eseményeit, akkor kicsit többet kellene elidõzzünk ennél a napnál, mintsem ebben a pár szóban kimerítsük.
|
Ezen a bizonyos napon, 1918-as évet datálva, Gyulafehérváron tartották a románok a nagygyûlésüket, melyen a gyûlés 1228 delegátusa elfogadta Erdély egyesülését a Román Királysággal. A gyûlés egy 200 tagú Nagy Nemzeti Tanácsot választott, melyben 30 szociáldemokrata is helyet kapott az automatikusan tanácstaggá váló püspökök és a kiemelkedõ értelmiségiek, kiválasztott gazdag polgárok mellett. A nagy tömeggyûlés a nemzetõrség és román katonák által gondosan biztosított vármezõn zajlott le, ahol a különvonatokon, szekereken és gyalog érkezõ parasztsággal és kisebb számú munkássággal ismertették a határozatot. Az egybegyûltek – a román hagyomány szerint százezer ember – áhítattal, egyhangú lelkesedéssel fogadták a rezolúció kihirdetését.
|
A történelemírások folyamán azonban megfigyelhetjük, hogy 1918. december 1., Románia nemzeti ünnepe nem olyan súllyal szerepel a közép-kelet-európai térség históriájában, mint ahogyan ezt az iskolában, a nagy állami és civil szervezésû ünnepségkavalkádban láthatták-hallhatták. Erdély Romániával való egyesülésének eseményeinek leírására egy nagy merítésû históriai megjelenítésre és értékelésre lenne szükség, hogy objektív tényfeltárásra teremtsen lehetõséget, az elhallgatott vagy mellõzött események számára is helyet szorítson, és a korabeli magyar vonatkozású történéseket is a vizsgálódás tárgyává tehesse.
Érdekes meglátása van egy francia történésznek, Catherine Durandinnak, aki A román nép története címû monumentális munkájában (Budapest, Mecenas Könyvek, 1988) éppen az 1918. december 1-jei gyulafehérvári események mai interpretálása kapcsán világít rá, hogy: ,,A román történetírás pedig arra törekszik, hogy kizárja a román állam szerepét és minimalizálja a nagyhatalmak súlyát, s ehelyett a népet emlegesse: októberben és novemberben valóságos autonomista mozgalom bontakozott ki, a falvakból induló helyi kezdeményezések a régi renddel való szakítás jegyében fejlõdtek ki.”
1918. december 1-je román nemzeti ünneppé nyilvánítása ennek a folyamatnak a betetõzése, az esemény exponálásában a legmagasabb csúcs. Ebben a megközelítésben a korabeli román politikai élet bizonytalanságai, a válságok, a megosztottságok kihullnak az emlékezetbõl, és a gyulafehérvári történelmi aktus a tömegek, a román nép egészének a mûveként jelentkezik. A történészek ,,megfeledkeznek” arról például, hogy akkor szóba került Erdély autonómiája is az ókirálysággal való egyesülés keretei között.
A magyar történetírás, amennyiben nem Erdély története a tárgy, az 1918. december 1-jei gyulafehérvári eseményeket a Trianonhoz vezetõ út egy mozzanataként értékeli, az idõszak egészébõl a Kárpát-medencében zajló harci cselekményekre és a szövetségesek, majd a nemzetközi élet diplomáciai manõvereire összpontosít. Gyulafehérvár egy esemény a sok közül, a történeti folyamat elemzésében a szövetségesek függetlenségi és elszakadási mozgalmakat támogató politikájának jut döntõ szerep.
A gyulafehérvári gyûléssel kapcsolatos döntés november 21-én születik meg, a küldöttek sorra járják a megyéket, hogy mozgósítsák a szavazókat, december 1-jén százezernél több tüntetõ jelenik meg az 1228 küldött támogatására, ahol kikiáltják az egyesülést. A kormányzó tanács elnöke Maniu lesz, Bukarest december 24-én iktatja törvénybe a gyulafehérvári aktus
|
|
Erdély és Románia egyesüléséről szóló Nyilatkozatot olvassa fel Iuliu Hossu püspök |
|
|
|
|
Az viszont kétségtelen, hogy a románság december 1-jei szervezettsége és harcossága minden egyebet kizáróan befolyásolta az Erdély sorsával kapcsolatos késõbbi nemzetközi döntéseket.
A gyulafehérvári nemzetgyûlést követõen az Erdélyben élõ nemzetiségek különféle csoportosulásai, ezt megelõzõen egyes erdélyi származású bukaresti nemzeti-etnikai csoportok — szászok, svábok, zsidók — nyilatkozatokkal, határozatokkal csatlakoztak, vagy tették nyilvánossá hûségüket az egyesült románsághoz. Ezeknek közös jellemzõje a nemzetiségek-népcsoportok kollektív jogainak garantálására hivatkozás.
Az alapelvek progresszív jellege biztatóan hatott.
Nézzünk csak egy részletet a Gyulafehérvári kiáltványból:
Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyûlés kinyilvánítja a következõket:
1. A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élõ nép számára.
Minden nép saját kebelébõl való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország
kormányzásában.
2. Egyenlõ jogosultságot és teljes felekezeti
szabadságot az ország összes felekezetének.
(1918. december 1.)
|
|
Forrás
SylvesterLajos: Gyulafehérvár, 1918. december 1., Háromszék, 2003. dec. 1.