Mostanában a magyar embert Európában különleges társadalmi lénynek tekintik. Azért, hogy egyáltalán megértsenek bennünket, sokan történelmünket elemzik, és így próbálják a mára kialakult helyzetet megmagyarázni. Ami igaz, az igaz, kevés olyan hányatott sorsú nép él Európában, mint éppen a magyar! Pedig a dolog valójában jól indult a honfoglalással, és I. Szent István királyunk azon felismerésével, hogy csak úgy maradhatunk fenn mi magyarok itt Európában, ha felvesszük a kereszténységet...
De aztán jöttek a csapások egymás után...
Így 1241-ben a tatárjárás, majd 1301-ben kihal az Árpád ház. Ez után következik az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés, majd ennek szinte egyenes következményeként 1526. Mohács, melyet a 150 évig tartó török uralom követ, elszakítva minket Európától. 1703-tól 1711-ig tart a Rákóczi-féle szabadságharc az osztrákok ellen, aztán az 1848-49-es márciusi forradalom és szabadságharc szintén a Habsburg ház ellen. Ahogy már ez lenni szokott a magyar történelemben, mindkettő tragikusan elbukott. Ez után következett a szörnyű XX. század, a két világháborúval és a két totalitárius rendszerrel, a kommunizmussal és a fasizmussal. A II. világháborút követően - a győztes nagyhatalmak jóváhagyásával - következett az orosz megszállás, majd rá bő 10 évre az 1956-os vérbe fojtott magyar felkelés. Mondanunk sem kell, ezek egyike sem sikertörténet, sőt óriási erkölcsi, politikai és emberélet veszteség érte általuk hazánkat.
Mi magyarok történelmünk során szinte mindig a „rossz lóra” tettünk, és sohasem ismertük fel a történelem által felkínált hosszú távú, nemzeti felemelkedést kínáló lehetőséget. Még 1990-ben a rendszerváltás után sem, pedig ilyen történelmi lehetőségünk szinte nem adódott, hányatott sorsunk során. Annak ellenére, hogy 2004. óta EU-s tagok vagyunk, sem tudtuk a helyzetünket megszilárdítani, és lám-lám, hogy-hogy nem, most meg az EU ellen folytatunk gazdasági szabadságharcot...
Folytatás ITT
Szerző: Ábrahám Tibor