A paroi reptéren a repülőből kiszálló gyanútlan turistát hatalmas óriásplakát fogadja, rajta az ifjú királyi pár és a tavalyi esküvőjüket ünneplő mondatok. Talán a jóképű uralkodónak köszönheti az ország, hogy viszonylagos elzártsága ellenére többet tud róla a világ és nem utolsó sorban, a harmadik legfontosabb gazdasági ágazatot fellendítve, borsos áron is évente több tízezer turista jön az országba. Mindez azért, mert a királyságban a gazdasági mutatók helyett apja nyomdokain haladva, a jólét mérésére a boldogságot helyezte előtérbe.
Argentinába, Buenos Aires – Dél-Amerika és Európa hangulatát egyesítő – pezsgése, a tangó, a mendozai borok, a gyönyörű Tűzföld és sok egyéb mellett tavaly az vezérelt, hogy tanulmányozzuk, milyen állapotban van az ország kereken tíz évvel azután, hogy politikusainak felelőtlensége csődbe vitte. Nos, a látottakból és az évi tíz százalékos növekedésnek köszönhetően úgy tűnt, hogy egész jól. Ettől függetlenül lebeszélnék minden politikust erről a megoldásról, nemcsak azért, mert az adott politikai elit teljeskörű és végleges bukásához, nem utolsósorban utcai harcokig élesedő társadalmi feszültségekhez vezet, hanem azért, mert a legritkább esetben eredményez magasabb társadalmi jólétet, mint a hitelek tisztességes visszafizetése és a hitelképesség fennmaradása. (Azt csak jelenlegi himalájai vándorlásaink során hallottuk, hogy a kiváló Christina Kirchner, Argentína elnökasszonya, ahogy taxisofőrünk mondta "Christina Louis Vuitton communista", utalva az elnökasszony demagóg, saját személyes vagyonával köszönő viszonyban sem lévő szocialista retorikájára, az újabb argentin fizetési problémák elkerülése érdekében államosította, a YPF-et, az argentin olajtársaságot. Elődei a 2001 évi csőd után az állampolgárok devizáját, majd a nyugdíjpénztárak vagyonát konfiskálták. Hát, láttunk már ilyesmit...)
Forrás és folytatás ITT