Mi Abonyunk - Mesélnek a lőszerraktár romjai
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.08.01. 19:53

Kedves, nyáraspáti Olvasónk keresett meg  engem azzal, hogy megnézte és megfényképezte nekünk a  volt lőszerraktár épületét, mely Cegléd után, Törtel irányában található. Ő maga is itt, illetve pontosabban a laktanyában dolgozott, parancsnoki sofőrként. " Magára a laktanyára meg már milliókat kifizettek az őrzésre, de az is gyakorlatilag így ki lett fosztva. Még a hadtest épülete is.

Arról nem nagyon tudok semmit, de egy darabig még működött benne még a rádióközpont, miután a laktanyát bezárták. "- írja Olvasónk. Kérem, aki tud a lőszerraktár történetéről mesélni nekünk, tegye meg. 

FŐBEJÁRAT

PARANCSNOKI  ÉPÜLET

Lőszerraktár, előtte az a gödör a rámpa amibe beleálltak az autók, hogy könnyebb legyen pakolni

Szintén lőszerraktár és látszanak a volt villanyoszlopok beton gyámjai, tőbel efűrészelve az szlopok. A legtöbbet amit birtak még a csavarokat is kiszedték

Két másik, ,de kivétel nélkül elyen állapotban van az összes.

Főbejárat belülről és az egyik raktár

Az a kis szöglete gomba a kép közepe táján az egyik őrhely, ahonnan az őrök bejelentkeztek járőrözés közben

Ilyen kettős, szögesdrók kerítés védte anno a raktárakat. A kettő között járőröztek, kutyákkal.
Főbelövés terhe mellett lehetett csak behatolni anno.

 

Amint látni az utat, a lőszerraktár területén, a nyomokból itélve elég nagy a forgalom

 Távlati kép a volt épületek egy részéről

Történelem:
 3 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ókori település romjait találták meg Szolnokon

Évezredes, római kori leleteket találtak Abonyban

Abonyi iratok a British Museumban

Október 23.: Egy nép azt mondta, elég volt!

Bronzkori szoptatóedényt- cumisüveget - találtak Cegléden

Horror: erőszak és vér tapad az abonyi Vigyázó-kastély történetéhez

Jandácsik Pál Hősök napi megemlékező beszéde

Ásatások a 4-es úton

Abonyi focitörténelem egy képen

Napi érdekes: elérhető a ceglédi hadifogoly- és gyűjtőtábort bemutató 3D-s alkalmazás.

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Az a kis beton gomba

ritt -

2012.08.03. 18:25:54

Az a kis beton gomba egy őrtorony lába, ezen volt a fa őrbódé felépítmény

Térkép

Markó Ferenc -

2012.08.01. 21:14:59

...

magyarharcos -

2012.08.01. 21:10:37

Valami hasonló helyzet vár a még most működő laktanyákra is szerintem.

Nem úgy néz ki hogy a mostani vezérek mindent megtennének a normális működés érdekében.

A 22 ezer fős "honvéd"ségnek fele parancsnok,a maradékból pedig kb 2-3000 a harcoló katona!

Csatlósnak jók a katonáink,de honvédnek nem...ez az ő hitvallásuk!

 

 


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok