Tegnap Szolnokon jártam. Fura karavánokkal futottam össze a "4-es"-en. Mintha, a múlból "teleportálták" volna őket. Kinézetüket és állapotukat illetően is. Valamennyien a gigászi szovjet hatalom műszaki remekei voltak. Zaporozsec, Volga, Zsiguli, vagy az Ural motorkerékpár, mind-mind a távoli álmaink vágyaiként ismertek a nyolcvanas évek végéig. Mára az elsőkből az utolsókká váltak, műszaki értéküket anulálták a globális gyártók. Muzeális értékükkel viszont fel sem vehetik a versenyt!
A kiállítás statikus része a Szandai réten volt, pontosan az OBI parkolójában. Ott mindenki megcsodálhatta kivülről-belülről a szinte újjá varázsolt - vagy abban az állapotában megőrzött - szocialista műtárgyakat, ha úgy tetszik ikonokat.
Számomra kedves volt felfedezni az ifjú rendőrkorom egyik, a csupán kiváltságosoknak használatba adott járművét, egy Lada 2107-es szolgálati gépkocsit. Emlékszem, hogy 1991-ben, amikor Abonyban még rendőrállomás működött, kaptunk két gyönyörű "kocka ladát". Az egyik - egy világos-kék 2105-ös - a járőröké volt, a másik - egy 2107-es sötét-kék - a főnöké. Utóbbi Cegléd és Abony között látta el szolgálati feladatát. Konkrétan, a fönök azzal járt ki dolgozni Abonyba. Néha sikerült elkérni tőle és volt nagy büszkeség, meg tekintély ha azzal jelent meg valahol a "nyomozó-csoportunk". A járőrkocsira is büszkék voltak a kollégák, hisz a korábbi járművükkel, már az akkor nyugdíjas generáció (Pl.:Fajka Jani bácsi) is autózott. Akkoriban az üzemanyagmegtakarítás a gépjármű szakfelelőst illette meg, aki köteles volt az aktuális és szükséges karbantartásokat elvégezni, elvégeztetni a gépkocsin. A megtakarításból, ezekbe a kocsikba is hamarosan üléshuzat, gumiszőnyeg, magnósrádió, légterelő stb.került. Néhány év múlva megszüntették az üzemanyagmegtakarítás intézményét és eljött a szándékos amortizáció kora. Amely még ma is tart...
A "zápor-jóskáról" mai napig a lakásunkkal szemben lakó Molnár Józsi bácsi és már gyermekkoromban is matuzsálemi korú Zaporozsece jut az eszembe. Az öreg, minden vasárnap gépjárműápolást tartott, majd került egyet a járgányával. Büszke volt rá. A hangjára, a dizájnjára és persze arra, hogy meg tudta szerezni. Ez akkoriban nem volt könnyű feladat. 5-10 év volt a középkategóriás járművek leszállítási ideje. Volt persze a gépjármű-nyereménybetétkönyves akció, ahol az állam a pénzünk használata fejében, a betétkönyvesek között kisorsolt bizonyos időszakonként néhány járművet. Józsi bácsi viszont vette a kocsit. Akkoriban nem kis pénzért, készpénzért. Volt is becsülete akkor a nehezen megszerzett gépkocsiknak. Vigyázott rá mindenki, tisztította, mosta és büszke volt a hosszú évek után végre birtokba vett járgányra. Ezt is sikerült kiölni az emberekből.
De, hogy a cikk ne legyen végig pesszimista hangulatot keltő - hisz megírásának nem ez volt a célja - örülök, hogy maradtak még olyan emberek, akik a technika tiszteletét és becsületét nem felejtették el. A kiszolgált - sokak szerint elavult - járműveket karbantartják, megpróbálják megőrizni újkori fényüket. Ezeknek a gépeknek lelkük van!- mondta egy idősebb úr, sétálva a matuzsálemek között. Nézze meg, az a kis Zaporozsec szinte mosolyog a napfényben! - merengett a bácsika, s láttam, hogy könnyes lett a szeme. Talán neki is voltak ezzel a típussal szép, soha vissza nem térő élményei...
Kellemes nosztalgiázást kívánok mindenkinek a képek nézegetése és a cikk olvasása kapcsán!
TYB
1 Hozzászólás
Hat bizony szepek voltak a volgak, a nagy fonokoket, kellett ejszaka fuvarozni.
