Ezt kiteszem blogba! Hátha másnak is kedve támad múltidézésre! Remek! köszike! V

Az biztos ,hogy történelmi pillanat az amikor a gyermek iskola kötelessé válik, amikor osztályába beteszi a lábát. Én ennek a pillanatnak nem tulajdonítottam jelentőséget. Én csak azt éreztem, hogy a gondtalan, szép szabad életemnek vége. Sugallták is szüleim, majd a tanító móresra tanít. Akkor még a tanítónak volt tekintélye, elismertsége a szülök részéről. Az első iskolanapon nem láttam a könnyektől, nem szólaltam meg, nem barátkoztam, bezárkóztam, durcás voltam, a tanító sem tudott jobbkedvre bírni hiába próbálkozott. Azt, hogy Anyám otthagyott az iskolába, nagycsapásnak éreztem. Nem is voltam hajlandó magamtól iskolába elmenni, csak ha elvisznek erővel, márpedig erre törvénytisztelők szüleim hajlandóak voltak.

Így kezdődött, így folytatódott ez a felhajtás egy ideig, aztán lassan oldódtam a fegyelmezés hatására, Szüleim jóvoltából. Az idő múlásával az osztály tanulói is megunták különcködésem, mint ahogy egy közösségben működik, kezdtek csúfolni. Történt ebben az időben, hogy hazafelé baktattam egy délután, a margarinos kenyeremet majszolva, amikor két osztálytársam az utamat állta, csúfoltak, kenyeremet leköpték, Én erre igen megharagudtam, a köpködő gyereket úgy vágtam arcon , hogy az a kerékvetőn átesett, bele a kikövezett mély vizes árokba, ami éppen üres volt, majd folytattam utam hazafelé. Ennek az incidensnek másnap délután folytatása volt, amikor a falusi virtus akkor nem engedte meg a sértettnek azt, hogy megverték, vissza is akarta adni, de nem egyedül, hanem többedmagával. Szepegtem is amikor körbefogtak, most legyen nagypofád,most legyél bátor, mondták cukkolásként. A nagyhangúnak gáncsot vetettem és hanyat löktem a többi gyerek megmerevedet, nem is akartunk megverni, csak megijeszteni mondták. Akkor ott kibékéltünk egymással, majd a legjobb barátok lettünk. Barátkoztunk, játszottunk a szünetben, az iskolának ezen oldala kezdett egyenesbe jönni, oda fajultak a dolgok, hogy nagyon szerettem végül iskolába járni. Az Iskolát szorgalmasan látogattam, egy esetben lógtam csak, amire anyám azonnal rájött az előadott gyerekes mesémet, hitetlenkedve fogadta, de Apámnak nem árulta el. Másnap csak annyit mondott, hogy nem az iskola mellé kell járni.

A Másik oldalról a mi a tudás fáját illeti nehezen tudtam megmászni, bevenni.

A tanítónak igen csak kellet a pedagógiája ahhoz, hogy befogadjam, azt, hogy mit is akar azokkal a számokkal. A számok elemi tudományából, amikor házi feladatomat készítettem szüleim pedagógiája is csödött mondott, de inkább a türelmük fogyott el, amire még rá is játszottam, könnyek közepette igyekeztek belém verni ezt a nekem nehéznek tűnő ismeretet, az igaz az volt, hogy nem is érdekelt. Apám oktatását nehezen viseltem, kemény volt, amikor Anyám már nem bírta elvisel Apám keménységét következet Ö. Ö lágyabban, Anyásabban ért hozzám, jóval kevesebbszer, több türelme volt a tudomány belém öntéséhez.

Az írást olvasást még sejtettem, hogy miért próbálják rám erőszakolni, tapasztaltam gyakorlati oldalát, hiszen szüleim írni-olvasni tudó emberek voltak, szerettem amikor felolvasták a Toldit, meg más irodalmi olvasmányt.

Az iskolai pályafutásom első éve így kezdődött, a tanév folyamán szép lassan megváltoztam magaviseletben, és valami tudomány is ragadt rám az évvégére.

Az erős ráhatás alatt álltam, szüleim azt mondták ha megbukok beadnak a lelencbe, szüleimhez meg igen erősen vonzódtam,annak ellenére, hogy a nevelés eszközök között a nadrág szíjú igen csak ismert volt. Megkaptam az értesítőt, bevágtam szatyromba - csuhéból font-, és uzsgyi hegyen, völgyön, árkon,bokron át haza felé.

Mentem közben leültem egy kősziklába vájt mélyedésbe ,és elővettem az értesítőm, hogy megnézzem, hogy mire is számíthatok odahaza.

Nem buktam meg!

Hit és erkölcstan: 1(példás)

Magaviselet:2 (jó)

Szorgalom:3 (türhető)

Irás- olvasás:3 (türhető)

Számtan:4 (elégséges)

Torna:1 (jeles)

második osztályba léphet

Visontai Alajos osztályfőnök.

Szüleim azt mondták, hogy jól van. A következő évben már másik iskolába jártam, majd egyre kevesebb vesződségbe kerültem Nekik, Én is egyre jobban rájöttem a tanulás izére.

Mi, anyák mindannyian tudjuk, hogy milyen érzés, mikor pici gyerekünk mekezdi a sulit:) Sőt, én is emlékszem erre a napra, hatéves koromból. LŐVE

Vera! Gratuálok! Ez a cikk gyönyörűre sikeredett. Én is megkönnyeztem, bár az enyémek már középiskolások, de az ember lánya soha nem felejti el azt a napot, amikor a gyermekeit elősször viszi oviba, suliba. Sok sikert nektek és a többi kisdiáknak is!!!

hogy nem olyan régen, még dajkáltuk Őt! Sok sikert a továbbiakban! Az írásod pedig bennem is szép emlékeket ébresztettek...