Hittük is, meg nem is, de 2006 után kőkeményen érezhető volt az a bosszúvágy, mely az akkor még ellenzéki párt retorikájából lejött. Az Öszödi-beszéd nyomán kialakult zavargásokban ugyanis, nem csak a köztörvényes cselekmények elkövetőit, hanem az őket felbújtókat is szétzavarták a rendőrök. Sajnos, a rendőri és politikai felsővezetés döntésképtelensége miatt félmunkát végeztek, a néhol kissé határozottabban intézkedő rendőrök, ugyanis az összeset be kellett volna csukni és azonnal bíróság elé állítani. Kiosztani az éveket és ma sokkal kevesebb politikus keserítené meg az emberek hétköznapi életét.

Összeesküvés-elmélet? Márhogy, az összkép szerint, a rendőrség teljes szétzüllesztése folyik? Az évtizedekig gyakorolt munkavállallói jogok - visszaható erejű! - elvétele és a többnyire kényszerpályán mozgó fiatalok erkölcsi, anyagi elismerésének elmaradása, mind erre utal. Mintha nem lenne szüksége az államnak egy összetartó, erős, hatékony rendvédelmi szervezetre. Pontosabban, mintha egészen másra lenne szüksége... 

A közelmúltban, egyes komoly szakmai potenciállal rendelkező nagy rendőri szervezetek átgondolatlan, azonnali hatályú megszüntetése és tagjainak korra nemre való tekintet nélküli kollektív büntetése (80-100 kilométerre, alacsonyabb beosztásba  történő áthelyezések stb.) kapcsán, pedig egy, a keresztes háborúk idején szállóigévé vált és Arnaud-Amaurynak tulajdonított idézet jutott az eszembe, “Öljétek meg mind, Isten majd felismeri az övéit.”

Nos, bár a fenti okok konkrét megjelölése nélkül, de a következményként tapasztalható tömeges rendőri elvándorlásról szól az alábbi cikk.     

R.I.P. hivatástudat és életpálya...