A közelmúltban történt, hogy egyik kedves, Nagykőrösről elszármazó ismerősöm felhívott Németországból és egy elképesztő esetet mesélt nekem. Megkért, hogy segítsek, ő nem tud, nagyon beteg. A halálos kórral küzdő férfi elképedt a hazai állapotokon és elmesélte nekem, hogy van egy család, mely segítségért kiált, konkrétan nincs mit enniük…. Könnyeket láttam abban a levélkében, melyet a család asszonya írt nekem. Ételért könyörgött, kisfia beteg, allergiás, iszonyú fulladási rohamai vannak, a gyógyszert sem mindig képes kiváltani. Az étel elfogyott…. Írtam. Cikket. Kértem, megosztottam. Tudtam, jó helyen landol a kérés. A Jobbik abonyi alapszervezetének elnökével is megosztottam az írást. Szeremi Anikó szervezett és megtörtént a parányi csoda. Az első felvonás. A mai napon 16 magánszemély adományait vittük át két autóval egy Csemőhöz tartozó pici, de tiszta, takaros kis tanyára, ahol a beteg kisfiú és szülei a hála megdöbbenésével küzdve, mosolyogva fogadták az adományokat.
Anikóék nem csak a helyszínen sírtak. Már akkor, amikor a sok önzetlen Ember ajándékát begyűjtötték….. A család tagjai még soha nem kaptak ennyi mindent, pedig kértek, próbálkoztak. Élelmiszerek, ruhák, játékok, egy sólámpa és megannyi ezer kincs volt az, melytől roskadásig megtelt a pici konyha. Boldogan bontogattak, végre sütemény is kerül majd az asztalra. Fordultak ők a Vöröskereszthez is. Épp ma telefonáltak nekik és mondták, hogy ne haragudjanak, nem tudnak nekik élelmet sem adni….
Főként abonyiak voltak az adományozók, akik a Jobbik megosztott kérését meglátva önzetlenül adtak. Az övékéből. Kincseket. Saját maguk által eltett befőtteket, lekvárokat, mézes kalácsokat, tartós élelmiszereket, és bizony gyógyszerre még pénzt is. Hús is kerül végre a magára hagyott ki család asztalára, ahol a nagyfiú középiskolás, a kicsit meg havas időben nem is tudják behordani az oviba…. Buszra nincsen pénzük. Látszik, tiszták, dolgosak lennének, egyszerűek, jóravalóak. Halk szavú, drága, angyali a kis gyermek. Beteg, mindenre allergiás, fullad…..
Többször fordultak már segítségért a helyi polgármesteri hivatalhoz, a polgármester a folyosón „ fogadta „ őket, foghegyről „ tárgyalt „ velük. Nem segített rajtuk senki sem érdemben. Pedig nem „ piára „, nem cigire és egyéb javakra kértek volna. Ebben a házban ez nem divat, láttuk, tapasztaltuk Az életre, enni és gyógyszert venni kellene a pénz. Szeretetben, békességben élnek ebben a piciny házban. Gondozott a kert, a tájék. Meleg a lakás, gondosan fűtenek benne. Csendes minden, csak mi küszködünk könnyeinkkel. Én, a jobbikos Anikó és társai, akik nekiláttak és megszervezték.
Én is kerülhetek, te is kerülhetsz egyszer ilyen helyzetbe, kedves olvasó, ezt soha ne feledd el. Volt, aki így adott, ezt mondva a sajátjából, abból a kevésből, ami van. Egyikük sem gazdag vagy tehetős, csak összefog. Talán így is lehet, ez lenne a jó magyar ember alapvető tulajdonsága…. Mégis van szeretet, mégis van béke a lelkekben, csak nekünk, magunknak kell megkeresnünk a parányi csodát, mely mosolyt csal az arcokra és felszárítja a könnyeket……
Lesz meg út. Ez volt az első felvonás. Terveink szerint a hét második felében ismét felkeressük őket, hiszen érkezik még adomány…. Kihúzzák a telet. Biztosan lesz már mit enniük, jó pár héten át. Aztán elgondolkodom. Mennyi ilyen élethelyzet vár megoldásra…. Elképesztő. Biztosak lehetünk abban, hogy fantasztikus magánszemélyeknek és a Jobbiknak kell megoldania ezt a problémát? Nem tudja végérvényesen, segíteni tud, boldogságot vinni tud, élelmet adhat… Aztán mi lesz később? Mi lesz azzal a sok ezer embertársunkkal, aki agy járt? Ez csak egy segélykiáltás volt a sok közül.
Búcsúzóul mondtam a családfőnek, hogy vigyázzon rájuk, az övéire, fűtsön nekik, hogy meleg legyen továbbra is a parányi házikóban és a lelkekben is. A szeretet melege. Mely ma megérintett.
Köszönjük mindazoknak, akik adományaikkal hozzájárultak ehhez a csodálatos naphoz és visszaadták a reményt….
Ha Ön is adna nekik élelmet, ruhát, kérem, írjon nekem: szerkesztoseg@miabonyunk.hu, vagy hívjon: 30/9-670-313
Lőrinczy Veronika
1 Hozzászólás
