Mi Abonyunk - Vigyázat! Biztosítós csaló garázdálkodik a környéken!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.03.01. 08:49

Egy sima kárrendezésnek indult. Aztán kiderült, hogy átverték az abonyi asszonyt. Háromezer forintot kért el tőle kiszállási díjért a biztosítóval szerződött szerelő. Ezt nem tehette volna meg. Sajnos az abonyi hölgy kifizette ezt a pénzt, utólag tudja már, hogy nagyon rosszul tette. Becsapták őt, mert a bizonylaton nem ez szerepelt. Egyáltalán nem ez. Tőle kiszállási díjat kért a helyszínen, később azt mondta, hogy ez az árajánlat készítésének ellenértéke volt. Az a gyanú, hogy több embert is rászedett ily módon a Ceglédről érkezett „ szakértő „, hiszen sok kicsi sokra megy. Amennyiben Ön vagy ismerőse is így járt, kérem, írjon nekem e- - mailt ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu . Hátha vannak sorstársak, és akkor eljárás indulhat a szélhámos ellen, aki pénzt csalt ki kiszállási díj gyanánt, holott, a kárszakértés ára benne van a fizetett biztosítási díjban. Ez egyébként esetünkben nem is kevés, negyedévente közel 18.000 forint. Egy elromlott bojler miatt történhetett meg az alábbi eset, melyet kedves Olvasónk írt meg nekünk:

 

 

„ 2014. 02. 15.-én észleltük, hogy folyik a bojlernál a víz valahol. Másnap felhívtuk a biztosítót, és közöltük vele, hogy vízfolyást észleltük a bojlernál. A biztosító közölte, hogy kiküld egy mesterembert, hogy megnézze, mi okozza a vízfolyást. Majd 2014. 02. 17.-én megjelent a víz és -gáz szerelő szakember, aki egy ceglédi illetőségű magánvállalkozó. Ekkor megállapítást nyert, hogy a bojler ki van lyukadva, ezt mondta a biztosítási vállalkozó, a biztosítóval szerződésben álló szakember. Lefényképezte a bojlert kívül- belül az égőteret, és közölte velünk, hogy tilos használni, mert életveszélyes. Mikor a felmérést befejezte, feleségemnek 3000 Ft kiszállási díjat számolt fel, mellékesen megjegyezte, hogy ha velük végeztetjük el a munkálatokat, akkor a 3000 Ft-ot beleszámolják.

 

Itt jött a bökkenő , mikor én hazaértem, feleségem közölte, hogy a bojler nem használható és ezért a biztosító vállalkozó 3000 Ft kiszállási díjat kért el. Én azonnal felhívtam a biztosítót, hogy milyen jogcímen kért el 3000 Ft kiszállási díjat, a biztosító közölte velem, hogy ezt nem tehette volna meg a szakember, mert ők küldték ki hibafelmérésre. Továbbá a biztosító, közölte, hogy kivizsgálja az ügyet. Egy későbbi időpontban a biztosító közölte, hogy az ő hozzájuk beküldött munkalapon vagy biztosítási lapon az összeg nem szerepelt. Én személyesen felhívtam a ceglédi illetőségű szakembert, s kértem tőle, hogy utalja vissza a jogtalanul felvett pénzösszeget. Az illető úr, vagy annak nevezhető közölte, hogy ő nem küldi vissza a pénzt, mert ő árajánlatot tett 3000 Ft-ért. Az én tudomásom szerint árajánlatért sem kell fizetni, mert ez információ tájékoztatás lenne, de ez nem ment le ilyen formában. A biztosító telefonon tájékoztatott, hogy forduljak a fogyasztásvédelmi felügyelethez. Én megjelentem a ceglédi Kormányhivatal úgynevezett ablaknál, a Földhivatal épületében. Panaszomat elmondva közölték, hogy forduljak bírósághoz. Kérdem én a tisztelt polgártársaimtól, hogy ezt ma meg lehet csinálni?

 

Feleségem 65 éves, én 71 éves vagyok. Mindketten kisnyugdíjasok, és ilyen galád módon csalta ki a pénzösszeget ez az „ ember” . Kérem szépen, hogy nagyon figyeljenek oda, hogy ilyen ne történjen meg Önökkel. A ceglédi illetőségű vállalkozó, nem elég hogy magas munkabért kérne, hanem még vissza is él az emberi tudatlansággal. A ceglédi illetőségű XY Gy. így szerez anyagi juttatást magának, és ezután adózni nem kell. Kérem, hogy ha valakivel ilyen esett megtörtént, írja meg, és szóljon hozzá. Hogy menjek-e bíróságra, mert ellentétes dokumentum van a biztosítónál és nálam? Sajnos nem sok értelme lenne.

 

Maradok Tisztelettel: Teleki Kálmán
 

Citrom-díj:
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok