
Könnyes megemlékezés a tragikusan fiatalon elhunyt Vágó Lászlóról- Az Élet és a Teremtő olykor igazságtalan. Olyanokat szólít magához idejekorán, akiknek halála nagyon fáj és értelmetlennek, érthetetlennek érezzük. Így volt az egy évvel ezelőtt is, amikor Vágó László szolnoki fiatalember, az Abonyban is jól ismert zenész, gitáros, az úgynevezett Horthy kanyarban életét vesztette egy tragikus kimenetelű közlekedési balesetben. A döbbenet és a fájdalom akkor leírhatatlan volt, melyet azok éreztek, akik közel álltak hozzá. Életének végének színhelyén egy szép emléktábla jelzi örök mementóként azt, hogy őt, Vágó Lacikát családja és barátai sosem felejtik el. Vidám volt, vidáman élt, boldogságban és szeretetben. Megadatott neki, hogy szép énekhangjával, kiváló gitárjátékával hallgatóságának felejthetetlen élményt szerezzen a tehetséges fiatal zenész. Képgaléria IDE kattintva

Többé már nem játszik nekünk, de bizonyára ő is jelen volt a másvilágról akkor, amikor a szomorú évforduló kapcsán, ez év szeptember 12-én délután családtagok, barátok összegyűltek az emlékhelynél, hogy elhozzák az emlékezés virágait és mécseseit.

A helyszín nem mindennapi. A Cegléd és Abony városok közti kanyar nem véletlenül viseli a kormányzó nevét, hiszen ő maga is lovas kocsis balesetet szenvedett itt. Azóta még nagyon sokan lettek a rossz ívű, rossz lejtésű ádáz kanyar áldozatai. Vannak, akik élve megúszták, vannak, akiknek a mécses ugyanúgy jár, mint Vágó Lászlónak, hiszen sokan mások is elhunytak ezen a helyen. Egy elvétett kanyar, egy halál… Állt egy fa ezen a helyen. Úgy neveztük el, hogy halálfa, aztán a tragikus egy évvel ezelőtti baleset után pár nappal a fát ismeretlenek kivágták.

Utána egy magas csonk maradt, no meg a fa. A fa sok ember halálát okozta, a közútkezelő munkatársai elvitték a halott halálfát, és a földdel egy síkúvá tették azt. Úgy tudom, ebben a kanyarban azóta is számos baleset történt, de halálos kimenetelű nem. Nincs fa… Talán furcsán hangzik, de mégis igaz: Vágó László életét adta azért, hogy a fa eltűnjön, és mások ne halhassanak testén szörnyhalált. Ha arra járnak az autósok, látják az út menti mementót, mely figyelmeztet arra, hogy ezen az útszakaszon hogyan is kell közlekedni. Ez a cikk nem csak a megemlékezésről szól, ha sikerül a figyelmet felkelteni, és csak egyetlen egy emberéltet megmentek vele, már célt értem.

Van egy „ láthatatlan „, ám mégis nélkülözhetetlen „ kéz „, mely nélkül a fenti megemlékezés nem jöhetett volna létre. Főként nem biztonságban. A programról értesülve haladéktalanul felhívtam Török Csabát, a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetőjét, és segítséget kértem tőle a helyszín biztosítására vonatkozóan. A kapitány úr három mondat elhangzását követően elmondta, hogy természetesen állnak rendelkezésünkre. Levelemet ez ügyben elküldtem neki, majd az esemény napján mind ő, mint pedig a Közlekedési Osztályvezető, Orosz Zoltán telefonon elmondta, hogy félpályás útzárral, rendőri jelenléttel, vészvillogós gépjárművel biztosítják a megemlékezés zavartalanságát. Megtörtént. A jelen lévő rendőr mindenben helyt állt, segítve a rendezvény zavartalan lebonyolítását. Megtudtam, hogy pontosan ő volt az, aki egy évvel ezelőtt a helyszínelést végezte Vágó László baleseténél. Talán így, neki sem volt olyan könnyű, rutinfeladata, mint ahogyan azt megszokta. Olyan sebeket tárt fel újra ez a nap, melyek nehezen és talán soha nem gyógyulnak.

Mivel azonban Vágó László sem szerette volna, ha az este is szomorú, barátai a Nyárfa presszóban gyűltek össze és zenéltek emlékére. Nem könnyesen, de szomorkásan, és úgy, hogy láttam, soha nem felejtik el igaz barátjukat, zenésztársukat. A baleset helyszínén járva egy ijesztő féknyomra lettem figyelmes a fűben. Egy autó letért, majd visszakerült az útra. Ne feledjék soha! Az ördög nem alszik! Vigyázzanak magukra és egymásra! Különösen, ha ezen az útszakaszon járnak. Ilyenkor gondoljanak Vágó Lászlóra, és azon embertársainkra, akik itt lelték halálukat. No, meg mindazokra a rendvédelmi dolgozókra, rendőrökre, és tűzoltókra, és a mentősökre, akik a helyszínen dolgoztak… Ők is megérdemlik.
Lőrinczy Veronika