Olvasónk írja: Tisztelt Veronika! Egy történetet szeretnék önnek mesélni, mely július 1. este fél 12kor történt. Egy történetet,mely majdnem rémálom lett.... Ceglédről a munkahelyemről jöttem hazafelé ( nem mondom honnan, szeretnék névtelen maradni) vonattal,amikor egy fiatal ember sétált el mellettem. Nem foglalkoztam vele, nem is figyeltem fel rá nagyon, alig vártam, hogy leszálljak a 23:35-ös sebes vonatról. Abonyba érve a kerékpáromra ülve elindultam haza felé, amikor észrevettem,hogy az a bizonyos fiatal ember jön utánam.
Ismét nem izgatott volna, ha nem gyorsítottam volna fel és nem kezdett volna követni... de elkezdett. Megijedtem... siettem... Ő is.... majd amikor már nem tudtam hirtelen mit csinálni,elhatároztam befordulok a Székely B. utcába.
Kicsit ràfékeztem, nehogy elessek. Akkor ért mellém és mély hangon megszólalt: "Na ugye milyen nagy farkam van?!" Szerencsémre sötét volt, de ott fogta mellettem nem sokkal....
Amilyen gyorsan csak tudtam tekertem hazafelé. Több mint 3km-re lakom a vasúttól. Eddig se szerettem egymagam járni, most már félhetek is...
Azért osztottam meg önnel történetemet, mert ezzel szeretném felhívni a szülők figyelmét arra,hogy igenis félteni kell gyermekeiket kortól és nemtől függetlenül....
Sűrűn járok éjszakánként haza a munkahelyemről és most már a páromnak vagy édesanyámnak ki kell jönnie értem, hogy ne hátrafelé kelljen néznem egyfolytában hazafelé....
Azt persze hozzá teszem, hogy a rendőrséget felkeresem. Köszönöm, hogy elolvasta levelem!