A Budaörsi Járási Ügyészség indítványt tett hét személy: két nő és öt férfi előzetes letartóztatására, akik Érden kábítószer kereskedéssel foglalkoztak. Felnőtteknek és
gyermekeknek „kristályt” és „biofüvet” árultak. A bűnügy gyanúsítottjai két nő és öt férfi Érden élnek. Hárman közülük egy család tagjai. A család fiú tagja kábítószert szerzett be. Az extasyt, valamint a „kristály” és „biofű” néven ismert kábítószert szüleivel és ismerőseivel 2015 és 2016 folyamán naponta árulta a környékben élő felnőtteknek és gyermekeknek. A „biofüvet 1.500,- forint/gramm, a „kristályt” 3.000.- forint/gramm áron adták.
Az egyik gyanúsított a gyermekekével naponta járt kábítószert vásárolni. A „biofüvet” a fiú és
barátja otthon fogyasztották el.
A rendőrök 2017. január 17-én házkutatást tartottak a gyanúsítottaknál. A házkutatás során
kábítószert, mérlegeket, tetemes készpénzt – forintot, orosz rubelt, indiai rúpiát – foglaltak le.
A kábítószer- kereskedelem bűntettével gyanúsított személyek szökésének veszélye fennáll.
Okkal lehet tartani attól is, hogy összebeszéléssel, tárgyi bizonyítékok eltüntetésével
veszélyeztetnék a nyomozás sikerét. Számolni kell továbbá azzal, hogy szabadon védekezve
újabb bűncselekményt követnének el.
A Budaörsi Járási Ügyészség ezért indítványt tett a hét gyanúsított előzetes letartóztatásának
elrendelésére.
Írja közleményében a Pest Megyei Főügyész
Kép forrása IDE kattintva