Mi Abonyunk - Az abonyi állatkert elköltözésének igaz története - könyvben
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2017.04.18. 20:39

 

Közel 20 évig működött Abonyban a magánállatkert, mielőtt Felsőlajosra költözött. A költözés okairól, a döntés meghozataláról ír az állatkert tulajdonosa, Tóth Tibor a néhány hete megjelent könyvében.


Az első magyarországi magánállatkert


Az 1997-ben alapított magánkézben lévő állatkert sokáig az egyetlen ilyen jellegű kezdeményezés volt Magyarországon. Az állatkertet Tóth Tibor alapította – saját bevallása szerint – pusztán önerőből, vagyis állami és egyéb támogatást nem vett igénybe ehhez. A településen élők és a környékbeli községekből érkezők körében nagy népszerűségnek örvendett az állatkert, sok óvodás és kisiskolás csoport megfordult itt nyaranta, majd az ország minden szegletéből érkeztek ide látogatók. Aztán valami elromlott, és az állatkert vezetője úgy döntött, a Bács-Kiskun megyei Felsőlajosra költözteti állatait és vele együtt az állatkert intézményét is. Így hát 2015-ben megtörtént a költözés, azóta Felsőlajoson működik az állatkert 20 hektárnyi területen, az állatok számára tágas kifutókkal, festői környezetben.

 


Könyv a költözés okairól


Idén februárban jelent meg az a könyv, amelyet Tóth Tibor, az állatkert megalapítója írt, és amelyben összefoglalja az állatkert indulásának, működtetésének, a nehézségeknek és a sikereknek, majd az elköltözés okainak történetét. Az Álmom, szenvedélyem, az életem címmel megjelent kötet részletesen kitér arra, hogy milyen okokra vezethető vissza a magánállatkert Felsőlajosra történő költöztetése. A kötetet az író személyesen is bemutatta Abonyban, a Kultúra Házában 2017. február 4-én, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezzel egyben el is köszönjön az abonyi emberektől, akik közül sokan segítették az ő munkáját. A könyv bemutatóján az író visszaemlékezett a kezdetekre, felidézte a felmerült nehézségeket és a boldog pillanatokat, majd optimistán tekintett a jövőre, és reményét fejezte ki, hogy Felsőlajoson, a magán állatkert új otthonában is hasonló örömökben lesz része, mint Abonyban. Egyben invitálta az abonyi embereket, régi segítőit, hogy látogassák meg az állatkertet, új helyén, Felsőlajoson.

 

 

 


A 116 oldalas könyvet ismertetve, a szerző elmondta, hogy az az elmúlt 20 év küzdelmeiről és az Abonyban átélt élményekről szól. A szerző, saját bevallása szerint, időközben rájött, hogy kedvencei a nagymacskák, azon belül is az oroszlánok, akik visszaadják az emberektől kapott szeretetet. Az igazi hírnevet is ezek az állatok hozták meg az állatkertnek, hiszen amíg lehetett őket simogatni, emberek ezrei jöttek, hogy ők is részesei lehessenek ennek a csodának.

 

 


Aztán új jogszabályok, súlyos összegű bírságok jöttek, ami akadályozták a működést, a terület is csupán bérlemény volt, ami ismét megnehezítette a hosszú távú működést. A hatósági ellenőrzések és a konfliktusok fokozódása miatt döntött úgy a család, hogy új helyet keres az állatoknak. Így esett a választás Felsőlajosra. Az engedélyeztetési eljárások hosszúsága miatt oda sokak kedvence, Buborék, a nílusi víziló már nem költözhetett oda, ám Csehországban új otthonra és gazdára talált.
Akit részletesen is érdekel az állatkert története, az megrendelheti az állatkert honlapján keresztül.
Aki pedig a nagymacskákról szeretné bővíteni az ismereteit, az számos könyvet talál a témában a Régi Könyvek oldalán. 

 

képek MiAbonyunk archív

Kultúra:
Abony   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Szép este volt: Abonyiak csodálatos szereplése a Szolnoki Szimfonikusok Újévi Koncertjén

Kivonulással fenyeget a SPAR

KIrály Izabella szerint kevés abonyi vevő a kultúrára

ESZENYI ENIKŐ: TAHI TÓTH LÁSZLÓ A LEGNAGYOBB MŰVÉSZEK KÖZÉ TARTOZOTT

Nótások találkoztak Abonyban

Pető Zsolt, Abony Város polgármestere nyitotta meg az országos rendezvényt

Nagykőrös: Hiszem, hogy a Nagykőrösi Arany János Muzeális Gyűjtemény olyan érték, melyet minden magyar embernek látnia kell

Előkészületben a Nagyabonyi Színkör újabb előadása

Kedvenc abonyi rapperünk ismét beindult :)

Remek tanszaki hangverseny a Bihariban

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok