Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.
Ugye te is olvastál már olyan szöveget, aminek láttán elfogott az irigység? Nos, ha az irigységgel sok mindent nem is tudunk kezdeni, jobb szövegek írására viszont ösztönözhetünk!
A jó szöveg alapjai
Mindennek az alapja az átgondolt és megfontolt tervezés, ám ha úgy sem látod a fényt az alagút végén, akkor mindenképpen érdemes a Klikkmarketing eseti konzultációját igénybe venned, mely során fel tudjátok tárni a szövegírási technikáid hibáit.
Előtte azonban érdemes sorra venned, hogy mindent megtettél-e a jó szövegért!
Alapozás nélkül nem tudsz nekiállni szöveget írni! Tudnod kell, hogy kinek írsz, hogy az adott célközönség milyen nyelvezetet használ. Ismerned kell azokat a kihívásokat, amelyekkel szembenéznek, érezned kell, hol és mi fáj nekik. Ha ezeknek tudatában vagy, máris sokkal könnyebben határozod meg a témákat.
Persze az sem mindegy, hogy honlapra, bannerre, hírlevélbe, blogra vagy közösségi médiába szánt szöveget írsz, hiszen mindegyik más terjedelmet, más fókuszt igényel.
Hogy ezeket jól átlásd, érdemes vázlatot, azaz gondolattérképet készítened.
Legyen meg a szerkezet!
Ha minden tervezési fázist kipipáltál, akkor már csak arról kell határoznod, hogy milyen elvek mentén vezeted el az olvasódat oda, hogy végül feliratkozzon, vásároljon.
Ezt kétféle módon érheted el:
A PAS modellel, amely először a fájdalmas pontra, problémára vagy hiányra tapint rá. Ha telitalálat, akkor az olvasó továbbra is veled marad. Szórj egy kis sót a sebére, szemléletes melléknevekkel, amelyekkel mélyen az érzelmeire hatsz. Majd mielőtt már feladná, gyorsan dobd be a megoldásod!
Garantált a siker!
Az AIDA modellel, vagyis egy meghökkentő vagy vicces, de mindenképpen igaz állítással kezdj, amellyel megragadod az olvasó figyelmét. Majd kezdd el kibontani, alátámasztani az állításod, és juttasd el az olvasód oda, hogy maga is vágyjon arra a helyzetre, megoldásra, termékre, amihez a te segítségedre lesz szüksége. Végül ne hagyd le a záróakkordot, vedd rá az olvasódat arra, hogy a vágyai elérése érdekében cselekedni kezdjen.
A tukmálás ideje lejárt!
Ma már nem lehet palira venni a vásárlókat olyan együgyű szövegekkel, mint amik a marketing hőskorában népszerűek voltak. Ma már tartalmat várnak el az olvasók, őszinteséget és nem utolsósorban szakmaiságot!
Ha mindezeket kombinálva szavakba tudod önteni a mondandódat, amely még koherens szöveggé is összeáll, akkor nyert ügyed van: az olvasóban nem ellenérzéseket keltesz, hanem érdeklődést, és jó eséllyel be tudod szippantani a marketingtölcséredbe, amelyben egyenes út vezet a konverzióig!