Mi Abonyunk - Vámos Zsolt emlékére
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2023.08.18. 13:32

Mindig fájdalmas a halál… Mindig igazságtalannak tűnik, ezer be nem gyógyuló sebet okozva a szívekben, lelkekben, érthetetlenül állsz előtte. A legkegyetlenebb játéka a sorsnak, amikor a gyermeked veszíted el… hiszen nem jött még el az idő… nem szeretnéd túlélni őt. A közelmúltban azonban ez történt az egyik abonyi Családban. Az Édesapa, Vámos Tibor könnyes szemmel meséli el történetét, és óva inti mindazokat, akik itt maradtak.


44. Ennyi év adatott meg Zsoltnak, aki idén szeptember 12-én lett volna 45. A kerek számot sajnos már nem érhette meg. Vízbe borult kenuzás közben három férfi hétfőn, Dunasziget külterületén augusztus 7-én – adta hírül az országos sajtó. A balesetet szenvedő csoport tagjai közül két személy ki tudott úszni a partra, de sajnos Zsolt elmerült az örvényben. Testét később megtalálták az Országos Mentőszolgálat munkatársai, de már nem tudtak segíteni rajta, nem tudták újjáéleszteni. Az Édesapa lapunknak elmondta, hogy sajnos fián nem volt mentőmellény, az örvény és a víz árja erősebb volt a fiatalembernél. A szülők gyásza leírhatatlan.


„Felszólítanám a magyar anyukákat és apukákat, hogy hívják össze családi megbeszélésre a gyerekeiket, hogy mondják el nekik, hogy az elmúlt 40-50 év már más, mint a korábbiak. Sokkal veszélyesebb a mostani életmód. Nem ciki egy mentőmellényt felvenni, nem ciki egy biztonsági övet bekötni… Átmennek egy gyalogátkelőhelyen, közben hangosan szól a zene a fülükben. Nem néznek szét a vasúti átjáróban…


Vámos Zsolt, a fiam elment a barátaival kikapcsolódni, nem is tudjuk miért nem volt három mentőmellény a kenutúrán, a fiamnak nem jutott. Egy örvénynél a szeles, tomboló Dunába Mosonmagyaróvárnál felborultak. A fiam társai még látták, hogy úszik utánuk Zsolt, de mikor kiértek látták, hogy már nincsen sehol. Csak 10 perc után találták meg. Egy orvosnő ott volt éppen, de sem ő, sem a mentősök nem tudtak már segíteni. Mérhetetlen a fájdalmunk, nem tudom, ho9gan tudjuk feldolgozni ezt a tragédiát, a fiam után egy három és fél éves kisfiú maradt… Kérjük, vigyázzanak gyermekeikre! „- mondta el lapunknak Zsolt édesapja.


Kedvenc idézetével búcsúzzunk Tőle azzal, hogy ezt üzeni azoknak, akik ezen a Világon maradtak:


Teréz Anya


Az élet himnusza


Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld! A
z élet álom - tedd valósággá!
Az élet kihívás - fogadd el!
Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd!
Az élet vagyon - használd fel!
Az élet szeretet - add át magad!
Az élet titok - fejtsd meg!
Az élet ígéret - teljesítsd!
Az élet szomorúság - győzd le!
Az élet dal - énekeld!
Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald!
Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!

  

Közélet:
Abony   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Nem csak egyféle érzés lehet a csúcson lenni?

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Versek a cipősdobozban

Magyar Kultúra Napja

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Kipp Kopp koncert

Adventi gyertyagyújtás

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok