Mi Abonyunk - Egyszerűen elkészíthető, natúr smink az őszi napokra
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2024.09.13. 14:59

 

Végre valahára lassan magunk mögött hagyjuk ezt a látszólag soha véget nem érő, száraz és forró nyarat, és hamarosan beköszöntenek a hűvösebb, őszies napok. Ilyenkor pedig érdemes a ruhatárunkat és a sminkszereinket is felfrissíteni egy kicsit, hogy a megjelenésünk igazodjon az évszakhoz.

 

Most már nem kell attól tartanunk, hogy a kánikula miatt fél óra alatt “lefolyik” az arcunkról a make up, így ismét bátrabban sminkelhetünk. Cikkünkben hoztunk is pár remek ötletet a könnyed, hétköznapi, őszi sminkhez, a hozzávalókat pedig a Helia-D Nora Beauty termékei közül választottuk ki.

 

Az arcbőr egységesítése

 

A megtisztított arca vigyünk fel egy kis BB-krémet. Ez a kozmetikum egyfajta átmenet az alapozó és a hidratálókrém között, hiszen bár van egy kis színe, ugyanakkor nem olyan erős a fedése, mint egy alapozónak, viszont az egységesítés mellett hidratál is. Mindezek miatt remek alapot ad egy hétköznapi sminkhez.

 

Ha esetleg akadnak olyan bőrhibáink, amelyeket nem rejt el a BB-krém, akkor ezekre vigyünk fel némi korrektort. Emellett használhatjuk a szem alatti karikák leplezésére is. Végezetül az egészet fixáljuk egy mattító púderrel.

 

Amennyiben túl sápadtnak, fáradtnak találjuk az arcunkat, felvihetünk némi pirosítót az arccsontra, ezáltal kissé élénkebbé, energikusabbá tesszük a megjelenésünket.

 

A szemek kiemelése

 

Folytassuk tovább a sminkelést a szemünkkel. Ha a nagyon minimál hatásra törekszünk, akkor csak húzzuk ki fekete vagy barna ceruzával az alsó és felső vízvonalat, és spirállal menjünk végig párszor a szempilláinkon.

 

Amennyiben viszont hangsúlyosabb tekintet szeretnénk, akkor jöhetnek a különféle szemhéjpúderek! A több színből álló paletták által különféle hideg és meleg árnyalatokkal dolgozhatunk, ezeket össze is tudjuk satírozni, így füstös hatású szemsmink készíthető. A barnás árnyalatok egyértelműen az ősz színei, így ezeket használjuk bátran.

 

Ha gyorsabb és egyszerűbb megoldásra vágyunk, akkor viszont használhatjuk a két színt tartalmazó szemhéjpúder-applikátort is, melyekkel a felvitel nagyon könnyű, a színek pedig extrán pigmentáltak és tartósak.

 

Ám ne csak a szemhéjak kisminkelésére fordítsunk gondot, hanem a szemöldökünkre is! Szépen kiemelve ugyanis karakteresebbé teszi az egész arcunkat. Rajzoljuk át ceruzával, vagy vigyünk fel egy kis púdert, hogy kellő hangsúlyt kapjon.


Az ajkak kihangsúlyozása

 

Nem lehet teljes a smink az ajkak kifestése nélkül. Itt szintén többféle lehetőségünk van. Ha a visszafogott stílust preferáljuk, használjunk dúsító ajakfényt, amely átlátszó csillogást ad, ugyanakkor volumennövelő hatással rendelkezik.

 

Amennyiben egy kis színt is csempésznénk a megjelenésünkbe, de továbbra is szolid sminket szeretnénk, akkor a színezett ajakbalzsam lesz a jó választás, ami egyszerre emeli ki és hidratálja az ajkainkat.

 

Ha viszont a mostanság igen trendi monokróm stílust preferáljuk, akkor imádni fogjuk a lip&cheek arcpír és ajakszínezőt, amit rúzsozás mellett arcpirosításra is használhatunk.

  

Reklám:
Reklám   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Egyre nagyobb a kereslet és széles a választék a szakmunka terén az álláshirdetésekben

Cumisüveg fertőtlenítése: így csináld profi módon

Most segítünk a megfelelő porszívó megtalálásában!

Karácsonyi ajándékötlet: hangoskönyv

Karácsonyi ajándékötlet: hangoskönyv

Az automata öntözés gazdaságos világa

A bérelt webáruház is lehet modern, divatos kinézetű

Az airsoft felszerelések testreszabása: ismerd meg a lámpákat és a lézereket!

Gombos zárbetéttel a biztonságért

A fájdalmas hajbeültetés helyett keresel alternatívát?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok