A karácsonyt megelőző négyhetes időszak az advent, amely egyben a keresztény egyházi év kezdetét is jelenti. Az advent szó eredete a latin “adventus”, amelynek jelentése “eljövetel”, ez az ünnepkör Jézus születésének várakozását szimbolizálja.
A felkészülés és a remény időszaka ez a hívek számára, amely során adventi koszorú kerül az asztalra. Vasárnaponként meggyújtanak rajta egy gyertyát, amely hagyomány az ünnep jelentőségére hívja fel a figyelmet.
A Valex Decor Kft adventi gyertyái csodálatos részei lehetnek az adventi koszorúnak, a virág- és ajándékkereskedők könnyedén beszerezhetik innen a készletet. Természetesen vásárolhatnak díszítő szalagokat, koszorú alapokat és egyéb kiegészítőket is a termékeikhez.
A hagyományos adventi koszorú és gyertyáinak színei
Az adventi koszorún négy gyertya található, amelyek közül három hagyományosan lila, egy pedig rózsaszín. Advent első, második és negyedik vasárnapján egy-egy lila gyertyát gyújtanak meg, illetve a harmadikon a rózsaszínt.
Az első gyertya a hit jelképe, a második a reményé, a harmadik, azaz a rózsaszín Szűz Máriát, vagyis az örömöt szimbolizálja. A negyedik pedig a szeretetet jelképezi, mivel Keresztelő Szent Jánost tükrözi, aki a bűnbánatról és Jézus közelgő eljöveteléről prédikált a népnek.
Az utolsó vasárnap az aranyvasárnap, amikor együttesen ég a négy gyertya, ahogy elérkezik a világ világossága, azaz Jézus Krisztus születése. A katolikus vallásban alapvetően a lila a bűnbánat, a rózsaszín pedig az öröm színe, de manapság már nem feltétlenül használják ezeket a színeket az adventi koszorúkon.
Más színek is népszerűek ma már az adventi díszeken
Nehéz ma már ebből a két színből ízléses és szép asztali dekorációt készíteni, ezért nagyon elterjedtek egyéb más színkombinációk is. Sokan nem is ismerik a gyertyák, valamint a színeik szimbolikáját, csak szeretnének egy különleges díszt az asztalukra az évnek ebben a csodálatos időszakában.
Nagyon népszerűek a piros, a fehér, az arany, az ezüst gyertyák is, de zöld, kék és szürke darabokkal is gyakran találkozhatunk. Az is gyakori, hogy mind a négy gyertya egyforma színű, esetleg az egyiket – ami hagyományosan a rózsaszín lenne – szalaggal vagy egyéb dísszel emelik ki.
Bármilyen módon is tér el ez az egy gyertya a többitől, sokan az utolsó vasárnapon gyújtják meg, mert nem ismerik az adventi koszorú jelképrendszerét.
Nem csak az adventi koszorún mutatnak jól
A Valex Decor Kft kínálatában megtalálható adventi gyertyák a karácsonyi dekorációban is megállják a helyüket. A gyertyafény melegséget visz az otthonokba, azok számára is meghitt hangulatot teremt, akik nem vallásosak.
A fehér gyertyák a tisztaságot és a békét szimbolizálják, a piros a szeretet és a megváltás színe, amit sokan pont ezért választanak az ünnep szellemiségének hangsúlyozására. A gyertyák jelentése a hit, remény és szeretet független a színüktől, teljesen mindegy, hogy milyen kultúra vagy vallás hagyományait tükrözik.