Mi Abonyunk - A biztonság és az óvatosság az élet minden területén lényeges
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2024.12.11. 21:24

Életünk során mindannyian sokféle szerepet töltünk be, és ezek folyamatosan formálják, színesítik mindennapjainkat. Meghatározhatjuk magunkat a munkánk alapján, hiszen sokunk számára az, amit csinálunk, egyfajta identitást ad.


Ugyanilyen meghatározóak a családi szerepeink, ahogy fontosak a személyiségjegyeink, sőt, a nemünk is egy olyan tényező, amihez viszonyulva megéljük a világot. Szerencsés esetben ezek a szerepek nem kerülnek konfliktusba egymással, hanem egymást kiegészítve teszik teljessé az életünket. Az a cél, hogy minden szerepünket a maga helyén és idejében éljük meg, hiszen ettől lesz harmonikus az életünk.


Amikor párt keresünk, arra figyelünk, hogy ki lehet az, aki mellett jól éreznénk magunkat, és mi milyen társak lehetünk a másik számára, hogyan tudjuk kiegészíteni egymást, és közösen megtalálni a boldogságot. A Desirel kondomjai biztonságot jelentenek akkor, amikor a testi szerelemben is meg szeretnénk tapasztalni azt, hogy mennyire illünk össze.


Valóban passzolunk egymáshoz?


Az ismerkedés folyamata elkerülhetetlenül magában foglalja azt a kérdést is, hogy fizikailag mennyire működik közöttünk a szerelem. Ez egy érzékeny és személyes téma, ám mégis döntő szerepet játszik abban, hogy a kapcsolat hosszú távon működőképes lesz-e.
A testi kapcsolatnál kiemelt jelentőséget kap az, hogy mindkét fél számára biztonságos legyen, és ebben az egyik legfontosabb eszköz az óvszer. Ez nemcsak a nem kívánt terhességtől óv meg, hanem a fertőzésektől is.


A védelmet ne vegyük félvállról!


Sokan gondolják azt, hogy az óvszer csupán egy szükséges rossz, de ha jól választjuk meg, és helyesen használjuk, akkor nemcsak biztonságot jelent, hanem akár fokozhatja is az élményt. Sokféle típus és márka közül válogathatunk: vékonyabbak, vastagabbak, síkosítottak, latex vagy latexmentes változatok is elérhetők. Válasszunk ezek közül úgy, hogy a lehető legjobban illeszkedjenek az igényeinkhez, és biztosítsák a nyugodt és élvezetes együttlétet.


Tippek a vásárláshoz


Az óvszer kiválasztásakor és használatakor több fontos tényezőt érdemes figyelembe venni. Az egyik leglényegesebb dolog a megfelelő méret kiválasztása. Egy túl nagy óvszer könnyen lecsúszhat, egy túl kicsi pedig elszakadhat, ami mindkét esetben veszélyezteti a védelem hatékonyságát.


Érdemes időt szánni arra, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb méretet és típust. A használat során pedig néhány egyszerű, ám annál fontosabb lépést követve biztosak lehetünk abban, hogy maximális védelmet nyújt.


Az óvszer tárolása sem lényegtelen kérdés. Érdemes kerülni a túl magas vagy túl alacsony hőmérsékletet, valamint azokat a szituációkat, amelyek során könnyen megsérülhet. A használatakor is ügyeljünk arra, hogy óvatosan nyissuk ki a csomagolást, és ne kapkodjunk a felhelyezéskor. Az előjáték része is lehet a gumi felhúzása, így nem kell, hogy kedvezőtlen hatással legyen az intimitásra.
  

Reklám:
Reklám   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Az intim testrészeink egészsége is fontos!

Hogyan készüljünk a történelem érettségire?

Miként védekezz profi módon?

Az automata öntözés gazdaságos világa

A bérelt webáruház is lehet modern, divatos kinézetű

Termékek, amelyek segíthetnek megőrizni az egészségedet

Zuzmóképek és mohafalak: természetesség a belső terekben

Egyre nagyobb a kereslet és széles a választék a szakmunka terén az álláshirdetésekben

Cumisüveg fertőtlenítése: így csináld profi módon

Most segítünk a megfelelő porszívó megtalálásában!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok