veroniq - 2016.05.18. 19:13
A Budaörsi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt férfit, aki megrúgta és megharapta az őt ellátó mentősöket Érden. A bűnügy vádlottja, egy érdi férfi 2016 januárjában az utcájában részegen rosszul lett, ezért egy arra járó értesítette a mentőket.
A hívásra érkező mentősök a férfit a mentőkocsiba segítették és megkezdték az ellátását A vádlott azonban szitkozódni kezdett és egyre agresszívebben viselkedett. Amikor a mentőápoló és a mentőautó vezetője megpróbálták a székbe leültetni őt, a vádlott egyik mentőst megrúgta, másikuk ujját pedig megharapta.
veroniq - 2016.05.16. 17:48
Az ismeretlen férfi azonosításában kéri a rendőrség a lakosság segítségét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága 01060-946/2016. bűnügyi számon szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az ismeretlen férfi 2016. március 12-én 17 óra 45 perc és 18 óra között a Budapest VI., Nyugati pályaudvaron a Cegléd irányába közlekedő, indulásra váró személyvonaton szeméremsértést követett el.
veroniq - 2016.05.14. 16:42
Mint ahogyan tegnap arról beszámoltunk, az abonyi vasútállomáson a délutáni órákban halálos gázolás történt. Az ügyben lapunk további részleteket egyelőre nem tud. A rendőrség szóvivője rövid nyilatkozatot adot ki lapunknak, mint ahogyan az öngyilkosság esetében megszokott.
" Tájékoztatom, hogy a vasúti gázolás kapcsán a rendőrség közigazgatási hatósági eljárást folytat, melyről bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni. "- írta közleményében Beluzsárné Belicza Andrea r. őrnagy, a PMRFK sajtószóvivője.
veroniq - 2016.05.13. 16:25
A Szentendrei Járási Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a pomázi férfival szemben, aki 2010-ben kirabolt és megerőszakolt egy idős csobánkai asszonyt. A bűnügy vádlottja 2010 júniusában az éjszakai órákban egy nyitva hagyott ablakon bement egy igen idős asszony házába Csobánkán. A néni felébredt a zajra, mire a férfi a földre lökte őt és pénzt követelt tőle.
veroniq - 2016.05.12. 19:50
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy huszonnégy négyzetméteres melléképület Csemőn, a Pesti úton, szerda délelőtt. Az épületben műszaki cikkeket, berendezési tárgyakat tároltak, amik a tűzben megsemmisültek. A ceglédi hivatásos tűzoltók két vízsugár segítségével oltották el a lángokat, illetve akadályozták meg a tűz továbbterjedését. Az oltás során egy gázpalackot is kihoztak az egységek az égő épületből, amit közvetlen hő terhelés nem ért.
veroniq - 2016.05.12. 19:42
Sűrű füstöt okozott az a tűz, ami egy szolnoki tízemeletes épület szemétledobójában keletkezett szerdán délelőtt.
veroniq - 2016.05.11. 13:51
Az alábbiakban olvasható cikkel kapcsolatban krétem hivatalos tájékoztatást a legilletékesebbtől, a PMRFK sajtószóvivőjétől, aki kérdéseimre gyorsan, készségesen válaszolt. Megtudhattuk, hogy jelezte a problémát a kollégáknak, idén nyolc esetben indult Abonyban kerékpárlopás miatt eljárás.
Beluzsárné Belicza Andrea r. őrnagy, Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy ezek közül egy eljárást már vádemelési javaslattal befejeztek a rendőrök, egy esetben tetten érték az elkövetőt. Az eljárások másik része pedig folyamatban van. A helyi vasútállomásról négy kerékpárt loptak el 2016-ban. A lopások megelőzését és felderítését egyaránt kiemelt feladatként kezeli a rendőrség, ennek jegyében szervezték meg a kerékpárok regisztrációjának lehetőségét is.
veroniq - 2016.05.10. 19:05
Aknába esett sündisznón segítettek a szolnoki tűzoltók kedden délután. Egy óvodával szemközt, a Rózsa utcában zuhant egy aknába egy süni. A szolnoki hivatásos tűzoltók felfeszítették a beton fedelet, majd Tari Attila tű. törzsőrmester vállalkozott arra, hogy kimentse a bajbajutott állatot a mélyből. A mentést több kisgyermek is figyelemmel kísérte, és csak akkor nyugodtak meg, amikor meggyőződtek arról, hogy a süni sértetlenül megúszta a balesetet.
veroniq - 2016.05.09. 17:22
Polgárőröket buktattak le a hivatásos vadászok, akik épp orvvadászkodtak. Nos, ha mindez igaz, akkor az Országos Polgárőr Szövetség vezetőinek gyorsan el kell gondolkodniuk azon, hogy emiatt milyen erkölcsi konzekvenciákat vonnak le, hisz a testületre nézve ez egy igen kínos eset. Az utóbbi években nem is lehetett még csak hallani sem arról, hogy polgárőrök bármiféle bűnügybe bele keveredtek volna.
veroniq - 2016.05.09. 17:06
Közös akció- A Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 2016.május 6-án 18 órától 24 óráig a Pest Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály (közlekedési hatóság) munkatársaival közösen tartott fokozott ellenőrzést Cegléd külterületén. A szakemberek kiemelt figyelmet fordítottak a járművek engedélynélküli átalakításának és a zajszint kibocsájtásának ellenőrzésére.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények