veroniq - 2012.08.16. 18:12
Hát, azt hiszem, Abony ehhez képest még szerncsés helyzetben van! Olvassák el, mi folyik Nagykőrösön, érdemes. Már beszámoltunk arról, hogy a főtér Nagykőrösön a rendezvények alkalmával tele van gyanús elemekkel. Most panaszos, a városközpontban lakó olvasónk levelét osztom meg Önökkel teljes terjedelmében. Gondolom, nincs egyedül a problémával. Hiába kért eddig segítséget a város vezetőségétől, hiába ment el személyesen is az illetékesekhez, eddig nem történt semmi érdemleges. Kérte, hogy levelét jelentessék meg az Önkormányzati Hírek nevű kiadványban, de sajnos ez nem történhetett meg. Helyette Szabóné Irházi Zsuzsanna képviselő dicsőítette a nagykőrös rendezvényeket. Egy kis idézet a levélből:
veroniq - 2012.08.16. 13:06
Kedves Olvasónk fordult hozzám kérdésével, mely szerint 102.000 forintot követel rajta utólag a társadalombiztosítás. Történt ugyanis, hogy a középiskolát még 2010-ben elvégezte, de azóta nem sikerült elhelyezkednie. Átment Ceglédre és kérte, hogy szeretné fizetni ezek után a TB- jét. Ott közölték vele, hogy ezt csak akkor teheti meg, ha kifizet 102.000 forintot. Jelenleg is munka nélkül van, tehát ezt az összeget képtelen előteremteni.
veroniq - 2012.08.16. 12:16
A cikket a KLB könyvelőiroda támogatja! Az adóhatóságnál nem szokás jogszabálysértő határozatot hozni, de sajnos előfordul. Az ügyfelet nem is azok az esetek érintik meg, amelyeknek a hivatali belső csűrés-csavarás okán nyilvánul másodfokon a határozat jogszabálysértőnek, hanem amikor a revizor a „nem fogadom el”, „nem bizonyította kellően” formulák alkalmazásával csupán véleményszerű okokból állapít meg adóhiányt és brutális.....
veroniq - 2012.08.15. 22:09
Mindenkit sok szeretettel várnak a programra, melyet Nagykőrösön október 13-án rendeznek! Fellépő Zenészek: Parádia Együttes: Kullai István, Bakos András, Bakos Dénes. Zengő Együttes: Pesti Zoltán, Molnár Dezső, Illés Tibor. Milla-Trio Együttes: Ézsiás jános, Mondi Károly, Molnár Sándor. Belépő: 3 000 FT/fő, mely tartalmaz egy Vegyes hidegtálat + 2dl bort és 2dl üdítőt. Figyelem! A zenés bálra be lehet hozni üdítőt illetve szeszes italt. A jegyeket már meglehet vásárolni, aki most megveszi és meggondolja magát, annak június 30-ig visszaadom a teljes vételárat. Július 01. és augusztus 31. között a vétel ár 50% - át, adom vissza.
veroniq - 2012.08.14. 20:50
A képen két olimpiai ezüstérmes birkózó!- A Londoni Olimpián fantasztikus eredményt elérő Lőrincz Tamás is vendége volt az Abonyi Birkózó Club által szervezett edzőtábornak, melyet az újszilvási Kalász tanyán rendeztek meg. Tamás ezüstérmet szerzett súlycsoportjában, ezzel a legeredményesebb volt a birkózók között. A fiatalember ceglédi, nevelőedzői Papp Attila és Papp Ferenc, akik most közösen dolgoznak Lőrinczy Attilával, az Abonyi Birkózó Club vezetőedzőjével. Képgaléria ITT
veroniq - 2012.08.14. 20:31
Én magam már pár napja tudtam azt a titkos információt, hogy felmentik Pest Megye rendőr Főkapitányát. Mára országos hír lett belőle, távozik Simon Tamás dandártábornok. Ez nem túl jó hír Jászkarajenőnek, Törtelnek és Kőröstetétlennek sem, hiszen ő volt az, aki megígérte, hogy végre önálló őrsöt kapnak vissza ezek a települések. Erre a fokozatosan romló közbiztonság miatt lenne hatalmas szükség. Abonyt is tehermentesítenék így. Íme, az országos hír minderről: (MTI) - Számos rendőri vezető felmentését, illetve kinevezését jelentette be Papp Károly, a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
veroniq - 2012.08.14. 19:49
Kedves barátunk vitt ki bennünket tegnap a TESCO-ba, hogy mindig falánk kiskutyánk némi táplálék utánpótlást kaphasson a reggeli kaja után estére is. Megdöbbenve vettem észre, hogy ő is szeret úgy parkolni, hogy egyszerre több helyet is vígan elfoglal. Mondtam is neki, hogy akkor most lefotózlak és felkerülsz ide. Ő büszkén vállalta. Lehet, hogy azért csinálta, hogy szerepelhessen? Nos, ha Ön is lát olyat, aki rosszul parkol, küldje el nekünk ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu
veroniq - 2012.08.14. 19:06
veroniq - 2012.08.14. 15:14
Abony a Ceglédi járáshoz kerül, ezzel együtt több feladat és jogkör is elkerül tőlünk. Nagykőrös az átalakítás győztese lett, mert külön járást alkothat Kocsérral és Nyársapáttal. A Magyar Közlönyben megjelent a 2013. január elsejétől működő járási hivatalok székhelyét és illetékességi területét tartalmazó lista. A járások kialakításának elveiről és az előkészítés feladatairól tavaly szeptember 1-jén döntött a kormány, 2013 januárjától országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg működését. A nagyobb településeken ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban lesz lehetőség.
veroniq - 2012.08.14. 14:41
Sajnos nem egyedüli és páratlan eset a következő, melyet nagykőrösi olvasónk mesélt el nekem. Egészen egyszerűen ellopták a házát…. Szétszedték és elvitték.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények