veroniq - 2012.07.25. 11:48
Az egymás mellett kitartó házastársakat és az összetartó közösségeket is pénzjutalmas pályázattal csábítja a szociális államtitkárság. A kormány az összefogó családokat ingyen nyaraltatná, a legalább negyven éve házasságban élőknek pedig a titokért fizetne. A [origo]-nak nyilatkozó házasok szerint az ötlet röhejes, a kitartáshoz pedig csak tolerancia kell.
Olvasónk szerint hiába épült ki a település több pontján is a belvíz elvezető rendszer, ezzel az ügy még nem oldódott meg. Bizonyos szempontból nyilvánvalóan igaza van, de nem tudja, hogy Abony összesen 78 millió forintot nyert a rendszer kiépítésére pályázaton, plusz még néhány milliót visszakapott az úgynevezett vis major alapból is. Igaz, ez nem fedezte a munkálatok összes költségét. 2010-ben például a civil szervezetek azért kaptak kevesebb támogatást, mert azt elvitte a belvíz. Gondolom, szakavatott Olvasóink elmondják az abonyi belvíz elvezető rendszer teljes töténetét.
veroniq - 2012.07.25. 08:52
Ez egyszerűen elképesztő! - Szolnokon, egy árokban találta meg a rendőrség az Abony millenniumi emlékparkjából júniusban ellopott lélekharangot - erősítette meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI információját. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a 36 kilós bronz lélekharangra sérült állapotban találtak rá, állampolgári bejelentés alapján. ( Fotó: A harang az abonyi rendőrőrs épületében. )
veroniq - 2012.07.24. 22:06
Akárcsak tavaly, most is a Corvinus Egyetemen húzták meg a legmagasabb ponthatárokat. Igaz, a top tízbe a Budapesti Műszaki Egyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola képzései is bekerültek. Három felsőoktatási intézményben kellett a legtöbb pontot elérniük a diákoknak. Idén is a Budapesti Corvinus Egyetem gazdasági képzéseire lehetett bekerülni a legnehezebben, az államilag finanszírozott nemzetközi gazdálkodási szakon ugyanis az 500-ból 482 pontot kellett teljesíteni.
veroniq - 2012.07.24. 21:14
Rovatunkat a Janik Autósiskola támogatja. Tanfolyamjaik hamarosan indulnak! A súlyos balesetek 20 százalékáért a gyalogosok hibáztathatók. Magyarországon tavaly csaknem 2 ezer gyalogost gázoltak el - igaz, az esetek nem elhanyagolható részében a gyalogosok voltak a figyelmetlenek. A 2012-ben eddig bekövetkezett súlyos közúti balesetek több mint 20 százalékáért a gyalogosok hibáztathatók, tájékoztatott az Országos Rendőr-felügyelőség.
veroniq - 2012.07.24. 19:06
Már Bayer Zsoltnak is sok volt, írásának helye: facebook.- Álláspont - Fohászkodtam, hogy ne legyen cigány a tettes. Fohászkodtam – kedves cigány kollégáim miatt, van közöttük riporter, biztonsági ember, takarító. Naponta találkozom velük, tisztelem őket, s borzalmas még belegondolni is, hogy Bándy Kata kiontott vére rájuk is fröccsenhet. Péntek László a gyilkos. És cigány.
veroniq - 2012.07.24. 12:41
A miniszterelnök kedd délután mégis összefut az IMF-fel. A Képviselői Irodaház előtt a rendőrök „lekapcsoltak” egy dobálni készülő tüntetőt. A szabadáságt töltő Orbán Viktor kedd délután találkozik az IMF/EU-delegáció tagjaival. A miniszterelnök ezt délelőtt mondta újságíróknak, távozóban a Képviselői Irodaházból. A kormányfő egyéb kérdésekre nem kívánt válaszolni.
veroniq - 2012.07.24. 12:17
A ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda Kőröstetétleni Tagintézménye pályázatot ír ki testnevelő pedagógus állás betöltésére. Beadási határidő: 2012. augusztus 10. Cím: Református Általános Iskola 2700 Cegléd, Szabadság tér 4.
veroniq - 2012.07.24. 11:48:22
Fiatal pár ideiglenes megoldásként albérletet keres Abonyban.
Szoba, konyha, fürdőszoba, autóbeállási lehetőég lenne szükséges.
Ajánlatok ide várunkkemmentben, vagy ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények