veroniq - 2019.03.14. 11:00
A Ceglédi Járási Ügyészség indítványt tett egy férfi és egy nő letartóztatásának elrendelésére, akik Abonyban új pszichoaktív anyagot árultak. A jelenleg már őrizetben lévő férfi és élettársa egy nő 2018 márciusától kezdődően abonyi házukban herbál és pára néven ismert új pszichoaktív anyagokat adtak el nagykorú személyeknek. Az értékesítésre szánt mennyiségeket a nő kiporciózta, majd a lakóhelyükre vásárlási célból érkező, részben már kiépített vevőkörből származó személyeknek adták el.
veroniq - 2019.03.14. 08:31
A Nagykátai Járási Ügyészség gyorsított eljárásban, súlyos testi sértés bűntette miatt állította bíróság elé azt a férfit, aki bántalmazta egy tehergépkocsi vezetőjét.
veroniq - 2019.03.13. 12:10
Jogkövető állampolgárként nagyon sokan határidőben szeretnék befizetni a helyi adós csekkeket. Ezért a hatalmas tömeg az abonyi Postán. Mindezt tetézi, hogy az abonyi hivatal több részletben küldi ki a csekkeket, ezért többször is sorban állnak az érintettek. Olvasónknak igaza van, amikor a következőket írja:
veroniq - 2019.03.13. 10:11
Olvasónk lapunknak elmondta, hogy sajnos Abonyban, a Strand utcájában is látott nyest ürüléket. Képünk illusztráció, IDE kattintva elérhetők a nyest nyomok.
veroniq - 2019.03.13. 10:05
Személygépkocsik ütköztek össze szerdán hajnalban a 4-es főút 83-as kilométerénél, Abony közelében. A balesetben egy ember szenvedett könnyebb sérüléseket, az összetört autók forgalmi akadályt okoztak. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt. Fotó: PMKI Cegléd HTP
veroniq - 2019.03.12. 09:47
A MÁV szerint személyvonat gázolt el egy embert a Nyugati és Zugló között.
Kedden reggel fél 9-kor egy záhonyi sebesvonat elütött egy férfit a Nyugati pályaudvar és Zugló megállóhely között. A baleseti helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon közlekednek a vonatok, így
a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon utazóknak a fővárosi szakaszon 15-30 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk.
veroniq - 2019.03.11. 16:21
A Ford Motor Company egy amerikai multinacionális vállalat, amelyet még 1903-ban alapított Henry Ford 11 társával együtt. A minimális költségből indított vállalkozás mára az egész világ egyik legnagyobb ipari vállalatává nőtte ki magát és fontos szerepet vállalt a XX. századi ipari fejlődésben is.
veroniq - 2019.03.11. 16:14
BONTSA A VONALAT!
Ne váljon a csalók áldozatává!
Időskorú hozzátartozóink tőlünk sokszor távol élnek. Jóindulatuk, jóhiszeműségük, segítőkészségük és esetenként életkorukból adódóan egészségi állapotuk miatt kiemeleten veszélyeztettek a különféle jogsértésekkel szemben.
veroniq - 2019.03.11. 15:51
Olvasóink nagy rendőri jelenlétről számoltak ba a Szemere Bertalan utcában, szombaton este. Kiderült, hogy 4 személy ellen indult eljáerás, garázdaság miatt. Az egyikük nő. Lapunk kérdésére válaszolva András Tamás Gyula, a Pest Megyei Rendőr- főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy egy csoportosan elkövetett garázdaság helyszínén intézkedtek a ceglédi rendőrök, amelyet követően három felnőttkorú abonyi személy ( két férfi és egy nő) és egy fiatalkorú abonyi fiú ellen indítottak eljárást.
veroniq - 2019.03.10. 10:39
Sokszor nyilatkozott már. De klasszikus íróknak, filozófusoknak még nem. Ők adják ugyanis beszélgetésünk témáit, én csak közvetítek.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények