veroniq - 2011.07.15. 00:20:29
veroniq - 2011.07.14. 19:33:50
veroniq - 2011.07.14. 15:34:55
Lapunk nem hivatalos információi szerint a közelmúltban, mintegy három hete szabadlábra helyezték azt a visszaeső bűnözőt, aki az abonyi sorozatos betörésekben volt érintett. Társait nem tették hűvösre, a ceglédi ügyész szabadlábra helyezte őket két nem után. Ezért is demonstráltak pár hónapja az abonyiak. Békésen fejezték ki felháborodásukat az ügyésznőnél. A vezető ügyész kiengedte tehát a „ jómadarat „ is. Ezek után ismét megszaporodtak a bűncselekmények a településen. A mostani helyzettel kapcsolatban Pintér Gábor alezredest, őrsparancsnokot kérdeztem, aki elmondta, hogy sajnos mindent visznek, ami mozdítható, első sorban a vasat, ami azonnali bevételi forrást jelent az elkövetők számára. Az átvevőhelyeket is folyamatosan vizsgálják a zsaruk, több ügyben is folyik a nyomozás és konkrét eredmények is vannak már.
veroniq - 2011.07.14. 14:05:28
Nagyon sok mindennel, de ezzel a három dologgal biztosan „ gyógyít „ és értéket teremt Abonyban is Szabó István az Evangéliumi szolnoki gyülekezet vezetője, aki megszállottként segít itt is, ahol az egyik szomszédos településen székhellyel rendelkező iskola kihelyezett tagozata működik. Itt több szempontból is hátrányos helyzetű, sérült diákok tanulnak és találhatnak kapaszkodót illetve kiutat István szavaiban és tetteiben, aki maga is megszenvedte egykoron gyermekkorát. Részt vettem egy órán, melyen ő oktatott és utána beszélgettem vele egy kicsit a célokról. A hitoktatást a helyi Kisebbségi Önkormányzat szervezi.
Megtudtam, hogy alapvetően a lelki segítségnyújtás a cél, de mindenben segítenek, amiben tudnak. „ Nekik valóban segítségre van szükségük, lelki téren ez egy nyitási lehetőség. Ezek a fiatalok iszonyatosan rossz szociális háttérrel rendelkeznek. Magatartási problémákkal és személyiségzavarokkal küzdenek, gyakran önhibájukon kívül. A mai világ, az oktatási rendszer mindet nem képes tolerálni, igaz gyakran a szülők sem. Ezért kell velük másképpen foglalkozni. Úgy érzem, hogy feltétel nélküli szeretetet kell adnunk. Már most is van eredménye a munkánknak, hiszen megnyílnak a tanulók, kezd egy bizalmi kapcsolat kialakulni köztem és köztük. El merik mondani a bajaikat, a terhüket, bűneiket, gyengeségeiket, keserűségüket.”- mondta az óra végén Szabó István.
veroniq - 2011.07.14. 13:16:56
A napiszar nevű internetes orgánum nem éppen a " lájtos " oldalak közé tartozik. Nem is vagyok lelkes olvasója, de gyakran kapok innen linkeket barátaimtól. Most egy gyöngyszemet szeretnék megosztani Önökkel, mely a rendőrség munkáját mutatja be. Íme, így mérnek ők sebességet! Vigyázzanak a kukákkal!
veroniq - 2011.07.14. 12:08:53
Első helyen áll az úgynevezett halálutak listáján a négyes közlekedési út. Különösen veszélyes szakasz az abonyi elkerülő. Most az országos sajtó középpontjában is szerepel a hozzánk közel lévő út. A MiAbonyunk is gyakran foglalkozik az itt történt katasztrófákkal. Íme következzék egy kis összeállítás minderről.
veroniq - 2011.07.14. 12:02:30
Szerző: Ceglédi rendőrkapitányság, forrás: médiapartnerünk: http://www.panorama-online.hu
Az elmúlt hét a bűncselekmények elkövetése tekintetében jónak mondható. Bár az elkövetések száma továbbra is magas, kisebb csökkenés kimutatható Cegléd, Abony és Albertirsa vonatkozásában is. Az egyes bűncselekmény kategóriákat tekintve a lopások száma is csökkent, egyedül az alkalmi lopások számában nem történt változás. Egy alkalommal került sor nyomozás elrendelésére kiemelt bűncselekmény kapcsán, amikor is Cegléden a 4-es út mellől tulajdonítottak el egy Mercedes típusú tehergépjárművet.
veroniq - 2011.07.14. 09:23:47
Abonyban, illetve annak környékén is bevett szokás az elkövetői kör részéről, hogy hatalmas károkat okoznak azzal, hogy a rézbiznisz érdekében transzformátor állomásokat is tönkre tesznek. Kiskőrösön is egy hasonló eset történt. Itt egy juhász sárkányrepülővel üldözte a bandát, akiket el is kaptak a zsaruk. Íme a hivatalos hír minderről:
Transzformátorból próbált réztekercseket lopni négy férfi szerdán hajnalban, de egy juhász megzavarta őket, így elmenekültek. A juhász értesítette a rendőröket, majd amíg megérkeztek, sárkányrepülővel követte a tolvajokat.
veroniq - 2011.07.14. 01:04:42
veroniq - 2011.07.13. 23:51:16
Szlovákiában járva arra lettünk figyelmesek, hogy az útépítés során használt jelzőlámpát elképesztő védelemben részesítették. Ráccsal vették azt körül, valódi ketrecet kapott. Kedves Barátunk mosolyogva jegyezte meg, hogy nálunk azért nem zárják vasketrecbe a jelzőlámpát, mert annak a vasketreccel együtt kelne lába. Milyen igaza is van! Vélhetően a fémért is sokat kapna ma Magyarországon a tolvaj.... LŐVE
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények