Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8088, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző1474147514761477147814791480Következő >>Utolsó

veroniq - 2011.06.21. 14:53:28

A szocialista politikus szerint a jelenleg legtöbbet vitatott kérdések egyike sem robbantja szét a baloldali pártot, közben remélik, hogy nem támadnak újabb elvi-hatalmi viták soraikban

Tisztelt szerkesztőség! Kedves kollégák!

Sem a Demokratikus Koalíció platform kezdeményezte pártszavazása, sem az MSZP jövőbeni politikai struktúrájáról folytatott vita nem vezethet pártszakadáshoz - nyilatkozta Lendvai Ildikó szocialista politikus, volt pártelnök, az MSZP programtanácsának elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. Mint mondta, az első témakör kapcsán számos kérdésben egyetértés van a párton belül, utóbbi témakörben pedig a kongresszus döntött arról, hogy nem a párton belül kívánják egybegyűjteni a kormányváltást óhajtó erőket, hanem inkább választási szövetségek megkötésében  gondolkodnak velük. A politikus reménykedik abban, hogy pártjában nem támad fel olyan újabb elvi vagy hatalmi vita, ami  szakadásához vezethetne, bár vitákra természetesen a jövőben is számítanak. 

Politika:
MSZP   

Mint lapunk arról már beszámolt, az Abonyi Birkózó Club versenyzője Molnár József képviseli hazánkat a Junior Európa Bajnokságon, szabadfogásban. Edzőjétől most katuk a friss hírt, mely szerint a sorsolás megtörtént, Józsinak nehéz csoport jutott, egy azeri versenyzővel kezd. Az ágán van orosz, grúz és örmény birkózó is. " Lehetett volna könnyebb is! " -monda Attila. Mi abonyiak szurkoljunk neki innen a hűvös szobából! Hajrá Józsi! A történésekről folyamatosan beszámolunk Önöknek! LŐVE

Sport:

 

 2011.06.20-06.26-ig Junior Európa Bajnokságot rendeznek Szerbiában  Nagybecskereken (Zrenjanin ). Molnár József az Abonyi  BC  fiatal tehetsége első napon mérlegel a 60 kg- os súlycsoportban, és kedden délután 13 órától kezdi meg a küzdelmeket. 

Szurkoljunk Józsinak , hogy ebben a roppant erős súlycsoportban , minél jobb eredményt tudjon elérni !

Íme itt egy eredménylista a fiatal tehetségek további szerepléséről:

Sport:

veroniq - 2011.06.21. 10:23:27

Az itt látható képet kedves Olvasóink osztották meg velünk, kérésemre és azt hiszem mindannyiunk örömére. Gondolom az érintettek, a képen látható diákok és a tanítónéni bekommentelik nekünk mindezt. Íme a a dicső múlt a Somogyi iskolából. Ha önök is megosztanának velünk régi képeket, kérem ide küldjék el azokat: szerkesztoseg@miabonyunk.hu

Oktatás:
Somogyi   

Kedves Veronka! A mai napon 17.35-kor jöttem Törtel felől haza és ez a kép fogadott. Tanulság az, hogy ne higgy a sorompónak, minden körülmények között jól szét kell nézni. Szabó Géza

Citrom-díj:
Vasút   

veroniq - 2011.06.20. 16:56:53

Galéria ITT található az enyészetről!

 

 

 

 Nem tiszta, nem rendes, nem udvar és nem ház, de abonyi

 

Abony, 2011. június közepe tája. Városközpont, LIDL által megvett hatalmas terület, ahol méteres gyom hirdeti azt, hogy megfeledkeztek rólunk. Volt József Attila Nevelő Otthon környéke: elhanyagolt, gusztustalan, szemetes járda. A gyönyörű fasor csak imitálja a múltat. A dicsőt. Strandkabin oldala kintről. Leszakadt eresz, mely teret enged az enyészetnek. Abony, 2011, június közepe tája. Van még szebb jövő? Tisztát és rendeset!

 

LŐVE

Citrom-díj:

veroniq - 2011.06.20. 14:56:28

 Az államfő elutasította Geréb Ágnes kegyelmi kérelmét

 
    Budapest, 2011. június 20., hétfő (MTI) - Schmitt Pál köztársasági elnök elutasította Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társainak kegyelmi kérelmét; a vádlottakat otthonszülések során elkövetett tetteik miatt marasztalta el a bíróság. A Fővárosi Bíróság hétfőn a honlapján azt írta: "a dr. G. Ágnes és társai ellen a Fővárosi Bíróságon halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmények miatt folyamatban volt büntetőügyben a köztársasági elnök elutasította a vádlottak eljárási kegyelem iránti kérelmét".
 
    A bíróság a döntésről az érintetteket tájékoztatta - tették hozzá.
Közélet:

veroniq - 2011.06.20. 13:59:16

Futótűzként terjedt el a városi suttogó csatornán, hogy a Ceglédi Földhivatal eddigi vezetőjét és a Állategészségügyi Igazgatóság több alkalmazottját egyik napról a másikra elbocsájtották. Az eset azért is borzolta a kedélyeket, mert Hajdu Hubánénak, a földhivatal vezetőjének néhány éve volt hátra nyugdíjig, amikor bejelentették neki, hogy következő naptól el van bocsájtva. Az illékeseknél tapasztalható nyilatkozatzárlat alapján valószínűsíthető, országosan nem csak ők kerültek utcára. Mint ismeretes, a kormány május 23-án elfogadott új törvényei értelmében a közalkalmazottak indoklás nélkül nem bocsáthatók el. A tavaly decemberben meghozott jogszabály változtatása azért vált szükségessé, mert az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az indoklás nélküli elbocsátást. Az új jogszabály alapján a munkáltató a felmentést köteles megindokolni, és bizonyítani, hogy indoka valós és jogszerű.

Külvilág:
Cegléd   

veroniq - 2011.06.20. 12:51:40

 

Kedves Olvasóink újabb osztályképet osztottak meg velünk, melyet ezúton sok szeretettel teszek közzé. Kérem Önöket, ha szeretnék, hogy a MiAbonyunk olvasói lássák az Önök képeit is, legyen az osztálykép, tablókép vagy egyéb, esetleg nyaraláson készült fotó, küldjék el azt nekünk ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu

Oktatás:
Somogyi   

 

A képeken látható bicikli az abonyi rendőrőrsön van. Az abonyi zsaruk kérik, hogy aki felismeri a képeken látható járgányt, haladéktalanul jelentkezzen az őrsön vagy hívja éjjel- nappal hívható telefonszámukat:  (30)277-3185

 

Közbiztonság:
Bicikli   
Első<< Előző1474147514761477147814791480Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok