veroniq - 2011.05.24. 11:57:17
Tüntetés Lázár javaslatai ellen
Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének jogszabály- és alkotmánymódosítási javaslatai, illetve személye miatt szervez tüntetést a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet (TMRSZ) Hódmezővásárhelyre.
Lázár János - aki egyben Hódmezővásárhely polgármestere is - hétfői nyílt levelében azt írta, hogy "a helyszínválasztás sokakból értetlenkedést váltott ki, hiszen Hódmezővásárhelynek az alkotmány tervezett módosításában sem szerepe, sem befolyása nincsen". A szervezet indoklásából Lázár János arra következtetett, hogy a helyszínválasztás oka az, hogy ő Hódmezővásárhely polgármestere. Ennek kapcsán viszont leszögezte: az alkotmánymódosítás tervezetét ettől a tisztségétől teljesen függetlenül, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetőjeként nyújtotta be, nem önkormányzati vezetőként. Utóbbira a magyar jogrend szerint nem is lenne lehetősége - tette hozzá.
veroniq - 2011.05.24. 11:21:50
Aki teheti, kerülje el az Abonyt Újszásszal összekötő utat, ugyanis méhveszély van!
Kaptárakból kirajzott méhek befogását végzik a 3122-es számú út mellett, Abony közelében, ahol emiatt a következő napokban kerékpárral és lehúzott ablakú autóval balesetveszélyes lehet a közlekedés - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel. Szabó Zita a felhívás kapcsán utalt arra: a rendőrséghez hétfő reggel érkezett előzetes információk még arról szóltak, hogy baleset történt Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye határán, a 3122-es úton, ahol egy méhkaptárokat szállító teherautó utánfutója tisztázatlan körülmények között felborult. A negyven kaptárból álló szállítmányból tíz kaptárnyi méhcsalád elszabadult, a sofőr azonban a helyszínelők kiérkezésekor nem volt a jármű közelében.
veroniq - 2011.05.24. 11:14:59
A birtokunkba került dokumentum alapján egyértelműen látszik, hogy a társadalmi egyeztetést ismét sajátosan értelmezi a kormány. Az állatvédelmi törvény és az ahhoz csatlakozó rendeletek módosításánál sikerült ismét figyelmen kívül hagyni az állatvédő szervezetek javaslatait és a véleményezésre kiküldött anyag szakmai felülvizsgálatára olyan szűk határidőt adtak, hogy érdemi válasz ne is születhessen!
Alább néhány érdekességet olvashatnak a vitára szánt anyagból, a módosítás szövegét a cikk végén elolvashatják.
„a kormányrendelet jogbizonytalanságot okozott azzal, hogy veszélyes ebnek nyilvánította a pitbull terrier fajtájú kutyákat és keverékeiket, ugyanakkor a fajta megnyugtató módon nem különíthető el a staffordshire terrier fajtájú ebektől…”
veroniq - 2011.05.23. 22:51:35
Galéria ITT
Kedves törzsolvasónk igen messziről, a távoli Egyesület Államokból küldött nekünk egy galériára való képet, melyet most boldogan, utólagos engedelmével közzéteszek. Sovány abonyi, annak ellenére, hogy már hosszú évtizedek óta a tengeren túlon él. Kertjének nézegetése igazi kuriózum mindannyiunk számára. Egy azonban biztosan látszik. MAGYAR tudott maradni ebben is. Nézzük csak azokat a babokat, káposztafejeket vagy az éppen növögető mesepaprikákat. Minden elismerésen, szívből gratulálunk és várunk Benneteket szeretettel ősszel, ahogyan ígérted.
Kérem egyben kedves Olvasóinkat, ha úgy gondolják, hogy lenne olyan képük, esetlíeg egy galériára való is, melyet szívesen megosztanának velünk, küldjék el azt a szerkesztoseg@miabonyunk.hu címre. Mutassuk meg Amerikában élő olvasónknak, hogy mi is képesek vagyunk ám gyönyörűen rendben tartani házunk táját és csodanövényeket termeszteni!
LŐVE
veroniq - 2011.05.23. 14:27:56
Nagyításhoz kattints a képre!
A Bihari János Zeneiskola, AMI zenei tábort hirdet
2011. június 14-18-ig Salgóbányára.
Ha tavaly jól érezted magad, akkor gyere el velünk újra!
Programjaink:
erdei túrák városnézés
fürdőzés Bányamúzeum
sportolási lehetőség vetélkedők
zenekari szereplés éjszakai túra
táncház tábortűz, nyársalás
sok JÁTÉK, KALAND, NEVETÉS!
veroniq - 2011.05.23. 14:26:30
Szia Vera!
Azért írok hogy légyszives segítsetek megtalálni a kutyusunkat. Egy magyar vizsla. Red névre hallgat. A Tószegi útról tűnt el.A család kedvence. Ma reggrel tűnt el. Öreg kutyus, nagyon a szívünkhöz nőtt. Előre is köszönjük a segítséget.
Név és cím a szerkesztőségben.
veroniq - 2011.05.23. 13:36:49
Idegen nyelvi délután a Somogyiban
Május 20-án, pénteken délután a közösségi Házban idegen nyelvi délutánt tartott a Somogyi Imre Általános Iskola. Ezzel a délutánnal egy régi somogyis hagyományt elevenítettek fel. A fellépő 1-8. osztályos gyerekek színdarabokat, énekeket, táncokat, mondókákat és verseket adtak elő angol és német nyelven. Felkészítő tanáraik : Batta Lajosné, Berkesiné Nagy Mariann, Csőke Judit, Györe Csaba, Király Borbála, Kókainé Nagy Zsuzsanna, Szabados Erika. A jelmezek elkészítésében segített: Balassi Jenőné, Dobozyné Kovács Mária és Király B. Izabella. Galéria ITT található!
veroniq - 2011.05.23. 11:26:46
Senki ne induljon el Újszász felé, mert az utat lezárták! A méhészek próbálják visszacsalogatni a méheket, a sofőr eltűnt!
Teljes útzár mellett folyik a helyszínelés, illetve a károk és a veszélyhelyzet felszámolása Abony közelében, ahol méhkaptárok zuhantak az úttestre egy balesetben - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
A 3122-es számú úton, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye határán egy méhkaptárokat szállító teherautó utánfutója eddig tisztázatlan körülmények között felborult. A negyven kaptárból álló szállítmányból tízkaptárnyi méhcsalád elszabadult. A sofőr a rendőrök kiérkezésekor nem volt a jármű közelében; még keresik. A 3122-es út Tápiógyörgye és Abony közötti szakaszát a jelenleg is tartó műszaki mentés, valamint a veszélyhelyzet elhárításának idejére teljes szélességében lezárta a rendőrség.
veroniq - 2011.05.23. 10:58:42
Rengeteg napirendi ponttal, sok zárt ülésen tárgyalt témával már délután kettő órakor megkezdik a testületi ülést városvezetőink május 25-én csütörtökön. Íme a napirendek.
veroniq - 2011.05.23. 10:38:34
Devizahitelesek: kedden jön a nagy bejelentés
A bankok már több ponton is megállapodtak a kormánnyal, így egyebek mellett például abban, hogy akit az ingatlana értékénél magasabb hitel terhel, a különbözetet bankja elengedi, sőt másfél évig még lakhatási támogatást is kaphat - tudta meg a Napi Gazdaság. A nagy bejelentést keddre ígérik.
Lapunk információi szerint az árfolyam (a 180 forinton "rögzített" svájci frank) mellett a kormány és a bankok megállapodtak abban is, hogy a bankadó alapjából legyen levonható a lakáshitelezés és a kis- és középvállalati kihelyezési növekmény is. Úgy tudjuk, utóbbi esetében nem is tanúsítottak komolyabb ellenállást a pénzintézetek, hiszen - a korábbi hírekkel ellentétben - maguk sem számítottak arra, hogy ez magát az adót csökkentené.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények