Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző1584158515861587158815891590Következő >>Utolsó

A nap gazdasági hírei röviden

- Csődközelben a forint!

A forint gyengült a bankközi devizapiacon, miközben a hazai CDS-felár (államcsőd ellen köthető biztosítás felára) 7 havi csúcsra emelkedett. Az eurózóna adósságválságának problémája sem került ki a figyelem középpontjából, és a nemzetközi hangulat romlott a hét második felében.

A forint gyengült a hét utolsó napján a bankközi devizapiacon, a reggeli 276,4-es szintről délelőtt 277-ig, majd némileg korrigálva 276,6-ra kapaszkodott vissza a forint, de nem tudta tartani ezt a szintet és újra a 277-es árfolyamot vette célba. A napi legrosszabb árfolyam 277,4-es szinten alakult.

Gazdaság:
Gazdaság   

Godó János, Törtel polgármestere újévi köszöntőjében, mely a helyi önkormányzati újságban jelent meg, nagyon sok embernek mondott köszönetet eddig végzett áldozatkész munkájáért. Godó János nagyon elégedett Dr. Kecskeméti Gabriella jegyzővel, aki „ nagy odaadással formált jó közösséget egy erre vágyó szorgalmas csapatból. Segítsége nélkülözhetetlen a feladataim elvégzéséhez. „- mondta a törteli polgármester.

 

Mint kiderült az írásból, Godó János előző munkahelyén remekül érzete magát, mint egy nagy családban, úgyhogy fájó érzésekkel hagyta el azt. Ennek ellenére a hivatali dolgozók barátként befogadták és megkönnyítették számára a beilleszkedést. Törtelen az emberek örömmel adják idejüket, munkájukat, és pénzüket is a közös ügyekért. Így Godó János nagyon bizakodó a jövőt illetően.

Külvilág:
Törtel   

veroniq - 2011.01.07. 11:10:39

Főszerkesztőként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a mai napon két olyan Attilát is köszönthetek, akinek a MiAbonyunk honlap a legrégebbi idők óta a legtöbbet köszönheti.

 

Isten éltesse hát soká Matek nevű számítógép gurunkat, azaz Tóth Attilát és a szinte mindig lusta Polyák Attilát, a Miabonyunk legkiválóbb fotósát ezen a napon.

 

Mateknak küldök egy szelíd cicás képet, azzal a céllal, hogy ossza meg annak látványát két kedvenc pótgyerekemmel is. Polyák Attilának pedig ezzel a képpel üzenem, hogy az átlagember nappal ébren van, éjjel alszik, de Te aztán nem vagy átlagos!

 

Ugyanilyen jókat kívánok minden kedves Attila nevű Olvasónknak szeretettel a többiek nevében!

Különvélemény:

veroniq - 2011.01.07. 08:21:08

A Dr. Kostyán Andor Rendelőintézettel kapcsolatban folyamatosan merülnek fel kósza hírek. Jelenleg az a szóbeszéd tárgya, hogy az intézménynek nincsen érvényes működési engedélye és az épület nem kapta meg a szükséges használatbavételi engedélyt sem.

Egészségünk:
EU   

Megbeszélésünk alapján a csatolt képen levő vadiúj masinkát szeretném eladni, originál bontatlan dobozában. Bővebben a multifunkciós gépről, mely színes fénymásoló, scanner, fax, és nyomtató is egyben, itt olvashatok:  http://syscon.hu/fenymasologep/pdf/c10.pdf

A gép ára 75 000.-Ft, két hónapja még 190e + Áfa-ért lehetett megvásárolni.

 

Segítségedet előre is köszi.

Az érdeklődők ide írjanak kommentként, vagy a szerkesztoseg@miabonyunk.hu címre!

 

Ha Ön is szeretne lakossági apróhirdetést feladni, küldje el a szöveget a szerkesztőség e-mail címére.

Apróhirdetések:

veroniq - 2011.01.06. 10:12:01

Kedves Olvasóink! Most új rovat indul a kertészkedés témakörében, Csernus Gyuri Olvasónk jóvoltából. Ha kérdésük van kertészeti ügyekben, akkor forduljanak hozzá bizalommal itt kommentben van küldjék el, mire kíváncsiak, a szerkesztoseg@miabonyunk.hu címre. Na, akkor lássuk a " medvét ", azaz Gyuri írását:

 

Bár ilyenkor kertünk még téli álmát alussza, ez nem jelenti azt, hogy mi is azt kell tegyük.

Lássuk, melyek a januári teendőink!

 

Ez a legideálisabb hónap arra, hogy gyümölcsfákat, virágzó- és árnyat adó fákat ültessünk, a nyugalmi állapotban levőket megpermetezzük, megmetsszük, és felszámoljuk a gyomokat. Ez a legalkalmasabb idő arra is, hogy megélezzük és megjavítsuk a kaszákat, fűnyírókat, permetezőket, és más kerti gépet.

 

De nézzük sorban:

Fák és cserjék telepítése:
Ha úgy gondoljuk, hogy gyümölcsfákkal vagy néhány virágzó és árnyas fával szeretnénk gazdagítani a kertet, akkor januárban van itt az ideje annak, hogy kiválasszuk és elültessük őket. Mivel a  fák nyugalmi állapotban vannak ilyenkor, a visszaesés valószínűsége igen csekély.

Közélet:

veroniq - 2011.01.06. 09:43:00

Gyalázat: Betörtek a Katolikus Nagytemetőbe

 

Január 5-ről 6-ra virradó éjszaka ismeretlen tettesek betörtek az abonyi Katolikus Nagytemetőbe. Minderről Dr. Egedy Zsolt a világi egyháztanács elnöke tájékoztatta lapunkat, aki gyalázatos tettnek minősítette mindezt. Minden lehetséges zárat feltörtek és így behatoltak az összes épületbe, az irodába, a ravatalozóba, de még a halottasházba is. Jelenleg is folyik a helyszínelés. A vandálok nem vittek el semmit, így vélhetően rongálás miatt fog folyni az eljárás.

Közbiztonság:

veroniq - 2011.01.05. 21:51:10

A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén a 2010. december 27. és 2011. január 02. közötti időszakban 41 bűncselekményt történt, mely 16-tal kevesebb az előző hetinél. 35 esetben indult ismeretlen, míg 6 esetben ismert tettes ellen az eljárás. A bűncselekmények területi megoszlásánál megállapítható, hogy Cegléd város vonatkozásában jelentős csökkenés /11/, Abonyban minimális csökkenés /3/ következett be, míg Albertirsán az előző hetivel azonos számú bűncselekményt regisztráltunk.

 

Az elkövetett bűncselekmények jelentős hányadát most is lopások tették ki, bár számuk 11-gyel csökkent az elmúlt hetihez képest. Az elmúlt héten 3 kiemelt bűncselekmény vonatkozásában került sor nyomozás elrendelésére, melyek közül 1 súlyos testi sértés bűntett, 2 pedig gépkocsi lopás megalapozott gyanúja miatt indult.

Közbiztonság:

veroniq - 2011.01.05. 15:36:12

" Sajnálom azokat a diákokat akik naponta négy órás utazással jutnak el Karáról a Kinizsi Gimnáziumba. Ez a mai világban elképesztő! Én azt hiszem, hogy szervezetlen fejetlenség van. Sajnos Romhányiné Dr. Balogh Edit sem lobbizott a tömegközlekedésért. "

Citrom-díj:
NEM

veroniq - 2011.01.05. 15:07:23

Kara nemet mondott az abonyi centrumra

 

Jászkarajenő először egy olyan képviselő testületi határozatot hozott, Romhányiné Dr. Balogh Edit faxon megküldött levele után, melyben azt nyilatkozták, hogy ha a lakosság óhajtja, akkor természetesen lehetőségük lesz igénybe venni az abonyi Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet szolgáltatásait. De ezt csak úgy vállalták be, hogy nem kötelezték volna a karaiakat arra, hogy ne az eddigi Ceglédre járjanak rendelőintézetbe. Vagyis a területi ellátási kötelezettséget nem szerették volna Abonynak adni. Mint azt Palya István polgármester lapunknak elmondta, sajnos ezt a vagylagosságot a szakhatóság igennek vette. De erről szó nincs.

Első<< Előző1584158515861587158815891590Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok