Kara nemet mondott az abonyi centrumra
Jászkarajenő először egy olyan képviselő testületi határozatot hozott, Romhányiné Dr. Balogh Edit faxon megküldött levele után, melyben azt nyilatkozták, hogy ha a lakosság óhajtja, akkor természetesen lehetőségük lesz igénybe venni az abonyi Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet szolgáltatásait. De ezt csak úgy vállalták be, hogy nem kötelezték volna a karaiakat arra, hogy ne az eddigi Ceglédre járjanak rendelőintézetbe. Vagyis a területi ellátási kötelezettséget nem szerették volna Abonynak adni. Mint azt Palya István polgármester lapunknak elmondta, sajnos ezt a vagylagosságot a szakhatóság igennek vette. De erről szó nincs.
„ Nagyon vigyázz, mert életveszélyes! „ – mondták kedves ismerőseim, amikor megtudták, hogy hová készülök. Találós kérdésem van Önök felé! Hol is készült ez a szép téli kép? Hol a madár sem jár, ahol a fagy az úr, amit a havazások óta nem takarítottak le. Az autók csúszkálnak, haladni hatvannal lehet, vagy annyival sem. A híd után lejt az út, volt olyan ismerősöm, aki majdnem a mély vízzel telt árokban kötött ki autójával. Megint mást traktorral kellett kiemelni az árokból! Kitalálták?
Abony nyert. A KEOP-5.3.0/A/09 jelű Energetikai hatékonyság fokozása Abony Város Gyulai Gaál Miklós és Somogyi Imre Általános Iskoláiban című pályázatán, elynek keretében mindkét általános iskola központi épületében a külső homlokzat nyílászárói és a kazánok kerülnek kicserélésre.
Alapadatok
Pályázó neve: Abony Város Önkormányzata
Projekt megnevezése: Energetikai hatékonyság fokozása Abony Város Gyulai Gaál Miklós és Somogyi Imre Általános Iskoláiban
OP név: KEOP
Pályázat neve: 5.3.0/A/09 Épületenergetikai fejlesztések
Beruházás helye (régió): Közép-Magyarország
Beruházás helye (megye): Pest
Beruházás helye (helység): Abony
Megítélt összeg: 47 223 740 .- HUF
Támogatás aránya: 59 %
Támogatási döntés dátuma: 2010.12.11
Támogatás pontszáma: 64
Galéria ITT, fotó: LŐVE, MiAbonyunk
Tetétlen nem tétlen
Tudtuk meg Pásztor Imre polgármestertől, aki lapunk kérdésére elmondta, hogy nagy a veszély, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy urai legyenek a helyzetnek. Mint már azt megírtuk, nagyon sok lakóingatlan forog közvetlen veszélyben Kőröstetétlenen a belvíz miatt. „ Mi nem várjuk feltett kézzel az olvadást! Gátat építünk, megerősítjük azt ami már készen van és szivattyúzunk! „- mondta a kis falu vezetője. Én pedig megfényképeztem Önöknek a Kocséri út végén lévő ideiglenes szivattyútelepet. Cicával. A „ hómacska „ ugyanis valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt a jégpáncélon melegedik. Nyilván valamit érez, ő tudja….
LŐVE
A képen látható kutyuska a MOL kúton vendégeskedik pár napja.
Vélhetően a szilveszteri durrogástól menekült el otthonról.
Kérjük, aki felismeri menjen érte. Nagyon aranyos, szeretetre méltó, jól karban tartott.
A fényképet kérésemre az egyik kedves dolgozó készítette!
Médiapartnerünk a www.panorama-online.hu honlapján az MTI tudósítása a Kormányablakról! Lájkoljuk???? Íme:
Cegléden is elérhető a Földhivatalban január elsejétől a közigazgatás új ügyfélbarát szolgáltatása, melynek célja, hogy ügyeink minél nagyobb részét egy helyen tudjuk elintézni.
A kormányablakokkal szélesednek az ügyintézési lehetőségek, ezek lesznek az egyablakos ügyintézés "csírái", ahol 2013. végére minden, az állammal kapcsolatos ügyet egy helyen lehet intézni - mondta Szabó Erika, a szekszárdi Garay téri iroda, egyben a kormányablakok országos ünnepélyes megnyitóján. Az államtitkár a területi közigazgatás mérföldkövének nevezte az ügyfélszolgálati irodák létrehozását, amelyek célja az ügyfélbarát közigazgatás kialakítása.
Január elsejétől egy uniós irányelv miatt már nem korlátlan összegben védettek a magyarországi pénzintézetekben elhelyezett betétek - írja a Napi Gazdaság.
Az Országgyűlés decemberben a pénzügyi tárgyú törvények módosításával beépített a jogszabályba azt az uniós irányelvet, hogy a betétbiztosítás összeghatára százezer euró (körülbelül 28 millió forint) legyen.
Ezzel együtt megszűnt az a 2008 októberében, a pénzügyi válság kirobbanása után kormányzati szinten deklarált garancia, amely a betétbiztosítási összeghatárt meghaladó pénz visszafizetésére vonatkozott - írja a keddi Napi Gazdaság. Az uniós irányelv célja, hogy ezen a területen megszűnjenek a tagországok közötti különbségek.
Forrás: origo üzleti negyed
Szinte kivétel nélkül gyenge alapozásúak és vályogból épültek azok a házak, melyek veszélyben vannak Abonyban a belvíz miatt. Mintegy harminc ház dőlhet össze és Romhányiné polgármester asszony nem tudja, hogy miből épülnek új otthonok, mert a biztosító nem fog fizetni.
Figyelem!
Kedves Olvasónk értesítette a MiAbonyunk szerkesztőségét, hogy a Posta utcája életveszélyesen síkos, rendkívül balesetveszélyes! Aki tudja, kerülje el a csaknem járhatatlan útszakaszt! Olvasónk megcsúszott és kis híján balesetet szenvedett. Ezek után felhívta az ABOKOM-ot, ahol azt a tájékoztatást adták neki, hogy ők most sajnos a belvízzel vannak elfoglalva! Vigyázzanak magukra és egymásra, legyenek türelmesek!
Minden rosszban van valami jó. Tartja a mondás és ez így is van! Kedves Olvasónk, Icus a belvizes kertjéről küldött képeket, ahogyan éppen korcsolyáznak a gyerekek! Íme, lehet követni a példát. Remek testedzés ez kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Nagyításhoz katt a képekre!
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények