veroniq - 2010.12.07. 12:56:30
Kitüntették Szolnokon az abonyi Csajbók Viktort
A POWER Karate SE versenyzőjének, Csajbók Viktornak abban a megtiszteltetésben volt része, hogy rangos kitüntetést vehetett át Szolnokon.
Viktor számos rangos hazai és külföldi verseny győztese és érmese, idén kor- és súlycsoportjában diákolimpiai bajnok lett. Azért díjazták Szolnokon, mert itt jár középiskolába. Szerkesztőségünk és Olvasóink nevében is sok szeretettel gratulálunk!
Íme egy cikk erről:
A legeredményesebb fiatal sportolók és felkészítőik mellett elismerést vehettek át a 2009/2010--es tanév során legjobban teljesítő általános és középiskolák, valamint diáksport-egyesületek képviselői is. A díjakat ünnepi köszöntőjét követően Szalay Ferenc polgármester adta át a tehetséges ifjú sportolóknak.
Forrás, eredménylista és részletek: www.szoljon.hu
veroniq - 2010.12.07. 11:26:27
Majdnem 10 millió forintba, azaz egészen pontosan 9.964.575 forintba került volna Abonynak, ha a polgármesteri javaslat szerint három fővel megemelik a polgármesteri hivatal állományi létszámát. Ebből kettő felsőfokú végzettségű köztisztviselő és egy középfokú végzettségű ügykezelő állt volna munkába. A képviselő testület november 25-én még egy másik napirendi pont kapcsán döntött arról, hogy létszámstop lesz, így okafogyottá vált a téma tárgyalása, levették azt még napirendről is. Maga a FIDESZ kormányzat is támogatja a létszámcsökkentést a közszférában, normatív eszközeivel.
veroniq - 2010.12.07. 11:09:27
A hitelminősítők szerint az 1996-os „ eredményt „ sikerült elérnie Magyarországnak, hiszen egy szintre minősítettek le bennünket Romániával és Bulgáriával.
A hitelminősítők szerepe fontos, de Magyarországot nem a Moody's vagy a Standard and Poors és nem is a nemzetközi pénzpiacok kormányozzák, hanem a magyar kormány - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Magyar Televízió A Ma reggel című műsorában kedden. A fideszes politikus úgy hiszi, nem az emberek "sanyargatásával", hanem a különadóval sújtott szektorok összefogásával sikerülhet kilábalni a válságból.
veroniq - 2010.12.06. 22:41:42
Az Abonyi Torna és Akrobatika Klub lányai szép eredményeket értek el az őszi versenyszezonban. Az elmúlt egy hónap alatt három megmérettetésen is részt vettek az Abony TAK sportolói, November 06-án került sor a VII. Grassalkovich Kupa megrendezésére Gödöllőn, ahol az év legnépesebb mezőnye gyűlt össze, amely a remek eredményeken kívül még nagyobb súlyt ad annak a Kupának, amit lányaink a legeredményesebb csapatként nyertek el.
veroniq - 2010.12.06. 16:45:34
Képek a Szellemkastélyról ITT megtekinthetők!
Mint ahogyan ígértük, folyamatosan töltjük fel azokat a kincseket, melyeket Olvasóink, felhasználóink honlapunk fennállása óta küldtek nekünk.
Most következzék játékos kedvű tervezőnktől egy igazi csemege, az úgynevezett abonyi „ Szellemkastély „….
veroniq - 2010.12.06. 12:40:05
Képek a Miklulás érkezéséről és a gyerekek öröméről ITT megtekinthetők!
Megjött a Télapó
Megérkezett a Mikulás Abony oktatási intézményeibe. Én ezúttal a Gyöngyszemek óvodájában jártam és megfényképeztem Önöknek a kisgyermekek örömét.
Ha szeretnének Önök is képeket küldeni Mikulásos témával kapcsolatban, várjuk szeretettel a szerkesztoseg@miabonyunk.hu címe.
veroniq - 2010.12.06. 02:25:06
Nagy nap ez a mai....
Imádom. Gyönyörű emlékek élnek bennem. Gyermekkoromból, felnőtt gyerekeim gyermekkorából, kicsiny, ötéves Kristófom mindennapjaiból. Gyerekszáj, gyereklélek, hit. Te hiszel a Mikulásban? A Télapóban? Én igen.
Otthon Mikulás előestéjén kiskoromban kitettük a cipőinket, mindet összegyűjtöttük, amit csak találtunk. Reggelre teltek meg a lábbelik, mesébe illő csudafinomságokkal. Hajnalban keltem, hogy legyen időm mindent egyesével végignézni, megszimatolni a csokimikulás fantasztikus illatát. Hmmm. Akkor még igazi csokiból készítették és nem a húsvéti nyulakat öltöztették más köntösbe… Fogtam az összes csomagocskámat és bevonultam vele a drága nagymamám ágyába. A jó meleg dunyha alá bújtam és a csomagok tartalmát kiöntöttem a tetejére, fészket formáltam a puha paplanból . Dúskáltam, számlálgattam, csoportosítgattam. Aztán napokig édességboltosat játszottam.
veroniq - 2010.12.06. 01:50:08
Kedves Olvasónk a mai napon szerkesztőségünk címére egy nagyon érdekes fényképet juttatott el.
Én tudom az igazságot arról, hogy ki is látható a fényképen, hiszen a monogramot is elküldte nekünk, valamint az ősi tablókép feliratát, melyet elrejtettem.
Nos, kérem Önöket, hogy tippeljenek. Nem lesz nehéz, ezt elárulhatom!
Ez a zakó és a propeller nyakkendő, remek!
veroniq - 2010.12.06. 01:28:03
Mit csináltak a DALMA Dance Club lányai?
A DALMA tánccsoport ismét remek eredményeket ért el, ezúttal az Országos Moderntánc Kupasorozaton, melyet Csepelen, 2010. november 27.-én rendeztek. Íme az eredmények, melyek önmagukért beszélnek:
veroniq - 2010.12.06. 01:13:34
Kedves, vicces Olvasónk, Feri egy uborkás történetet osztott meg velünk. Legyen szép és vidám hetük! Vegyenek uborkát, ha tehetik, étkezési célra.....
Miért jobb az uborka a férfiaknál?
- Egy uborka legalább 2 hétig kemény.
- Egy uborka nem magyarázza meg neked, hogy a méret nem számít.
- Egy uborka nem jön túlzottan izgalomba.
- Egy uborkát könnyű felszedni.
- Egy uborkát az ABC-ben megfoghatsz, hogy tudd milyen kemény amit hazaviszel.
- Egy uborka minden reggel békén hagy.
- Egy uborkával elmehetsz moziba úgy hogy a filmet is látod.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények