Az alábbi olvasói levelet Dévainé Kazinczy Sára frissen megválasztott önkormányzati képviselő asszony szíves figyelmébe ajánlom, mert az eset az ő körzetében történt, és egyben kérem, hogy segítsen a lakóknak az ügy mielőbbi tisztázásában!
Nincs egy órája annak, hogy csengettek, le akarják záratni azt a kis utat amit Abonybna a Vasút utat köti össze a Kécskei úttal, aláírást gyűjtenek a lezárás mellett. Az az út az 1972-73 as évben lett lebetonozva, olyanok írtak alá akik nem igen használják. Így az embereknek nem kell nagy kerülőt tenni,hamarabb eléri a vasutat a boltot a központot a busz közlekedést. Egyébként igen forgalmas útról van szó.
Öt kilót fogyott a három napos versenyen- Az előkelő harmadik helyen végzett az abonyi Kunfalvi Melinda a közelmúltban rendezett EuroSkills-en Franciaországban. A huszonegy esztendős lány barátnőjével virágkötésben jeleskedett a szakmák Európa-bajnokságán.
A NASA felkészült arra, amely egymillió évenként következik be: egy nagy üstökös szinte súrolja a Marsot.
A Mars körül keringő összes űreszköz és a két működőképes Mars-járó is azt az objektumot figyeli, amely október 19-én 139 500 kilométerre közelíti meg a vörös bolygót. Csillagászati léptékkel ez kis távolságnak számít, körülbelül harmada a Föld-Hold távolságnak.
Rendőrszakmai felmérések, közvélemény kutatások eredménye azt mutatja, hogy az állampolgárok a közbiztonság helyzetét elsősorban a lakóhelyükön előforduló vagyon elleni és közterületen elkövetett bűncselekmények, illetve a tulajdon elleni szabálysértések gyakorisága, a jogsértések elleni fellépés eredményessége és azok megelőzésének hatékonysága alapján ítélik meg.
A rendőrség számára a bűncselekmények, szabálysértések megelőzése, az elkövetők elfogása terén kiemelt lehetőséget biztosít a közterületi járőrszolgálatok intenzitásának növelése, szoros együttműködés a lakossággal, települések állami és önkormányzati szerveivel, a rendvédelmi területen feladatokat ellátó szervezetekkel.
veroniq - 2014.10.15. 12:18
veroniq - 2014.10.15. 11:35
Úgy tűnik, hogy a nyilvánosság meghozta eredményét, mert lapinformációink szerint cikkünk megjelenését követően nem sokkal a műszaki ellenőr a helyszínre sietett, és haladéktalanul leállította az alábbiakban kifogásolt munkák végzését. Köszönjük meg ezt Olvasónknak is, aki szólt, hogy itt valami nagyon nem stimmel, meg persze a műszaki ellenőrnek. A munkálatok a tervek szerint pénteken folytatódnak tovább, a Táncsics utcát még kátyúzni fogják tovább, megnézik, hogy a ma esőben végzett munka mit és mennyit ért, ahol nem megfelelő az út állapota, kijavítják. Sőt, az utca kap egy aszfaltréteget is! Hajrá! Azt is megmutatjuk Önöknek. Mi mindenhol ott vagyunk, hála hűséges Olvasóinknak.
A kora reggeli órákban halálos gázolás történt a ceglédi vonalon, írja az inforadio.hu.
"A Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon 4 óra 24 perckor Üllő és Monor között a Szolnokról a Nyugati pályaudvarra közlekedő személyvonat egy ismeretlen személyt halálra gázolt.
A rendőrségi helyszínelés idejére le kellett zárni a vágányt a közlekedés elől.
A másik vágányon váltakozó irányban a biztonsági előírások betartásával tudnak közlekedni a szerelvények. Az erre közlekedő vonatok utasai 20-25 perc késére számítsanak a reggeli órákban."
A holnapi nap folyamán helyenként záporok, zivatarok várhatóak,de péntekre visszatér az indián nyár, vagy ahogyan még sokan ismerik, a vénasszonyok nyara, írja az idokep.hu.
"Szerdán a sok felhőből már a hajnali, reggeli óráktól kezdve számítani kell az északnyugati tájak kivételével többfelé esőre, záporra, zivatarra is. Sok helyen megélénkül a szél, zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. Reggel 10-16°C várható, valamint helyenként pára, köd képződhet, nappal 16-22°C-ot mérhetünk. "
Duatlon Diákolimpia Országos Döntő 2014 Rádpuszta
Az idei évben „Somogyország” látta vendégül az Duatlon Diákolimpia Országos Döntő népes mezőnyét. Szikrázó napsütés és nyarat idéző meleg fogadta a Rádpusztán rajthoz álló 1278 diákot.
Mindenkit okol az abonyi Fidesz- KDNP Dr. Magyar Gábor polgármester jelöltjük hatalmas, másodszori bukásáért, csak saját „ kampánystábjuk „ környékén nem néznek szét. Szidják a helyi sajtót, a Jobbikot, a függetleneket, és biztosan a rendszert is. Csak az nem jutott még eszükbe, hogy jobb lett volna, ha visszaléptetik az érettségi hamisítás botrányba keveredett képviselőjüket, mely több száz mínusz szavazatot jelentett nekik.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények