Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8089, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző655656657658659660661Következő >>Utolsó

Dr. Magyar Gábor programismertető rendezvényén jelentette be, hogy szeretné, ha az abonyi kúriák megújulnának, mert ezek bevonhatóak lennének az idegenforgalmi fejlesztésbe. Igaza van a FIDESZ- KDNP polgármester jelöltjének, de neki pontosan tudnia kell, ha már benn ül a képviselő testületben, hogy vélhetően az ő szavazatával és támogatásával pályázatok tömkelege ment be az NKA-hoz, melyek a kúriák felújítását célozzák. Ezek nem kampány, de nem is látványberuházások, valós, sürgető igényeken alapulnak. Az önkormányzat az anyagi lehetőségeihez mérten igyekszik gondos gazda módjára értékeket megóvni, tenni értük. Vannak azonban olyan, szintén műemlék, vagy műemlék jellegű épületek, melyek magánkézben vannak, és a jelek szerint nem tudnak a feladattal megbirkózni a jelenlegi tulajdonosok. Talán a legrosszabb döntés az volt, amikor az úgynevezett Györe kastélyt eladta a helyi önkormányzat egy vállalkozónak.

Közélet:
Abony   

 

 

Sok szeretettel teszem közzé az itt olvasható neveket, és egyben gratulálok az elnyert címekhez, valamennyiüknek! Az alábbi képeken Olvasónk, idősebb Kelemen Tibor házának szépségét csodálhatják meg. A győztesnek járó díjat nem más szerezte meg, mint Varga Sándor, Abony korábbi jegyzőjének, Varga Sándornénak a férje. Marika néni büszkén mutatja meg nekem oklevelüket, és persze meseszép kertjét is, melyben pompáznak a szebbnél szebb virágok, fák, örökzöldek, cserjék és minden, ami ezt a kompozíciót fenségessé varázsolja.

Varga Sándorné nyugdíjba vonulását követően lett férjével a kert igazi szerelmese. Rengeteg törődés, fáradság és munka rejlik abban, melyet létrehoztak.

Közélet:
Abony   

veroniq - 2014.10.04. 10:33

Programok:
Abony   

Abony kedvenc péksége, A PEZE egyre népszerűbb, bizonyára ezért is döntött úgy a tulajdonos, hogy tovább csinosítja az üzletet kívülről is. Olvasónk írja:

Anya mesélte a következőt:

A héten minden reggel nagyjából reggel 6 körül a Peze pékség előtti biciklisávban megáll egy személyautó világítás nélkül, kiözönlenek belőle az emberek, majd bemennek a pékségbe vásárolni. Ma reggel pl majdnem baj is lett, mert úgy nyitotta ki a vezető oldali ajtót a sofőr, hogy nem nézte, jönnek-e a biciklisávban. És hát anya jött... persze kikerülte az ajtót, de hát mögötte meg jöttek autók. Még jó, hogy nem ütötték el.

Közbiztonság:
Abony   

 

"Az ősz beköszöntével gyakrabban fogjuk emlegetni a látni és látszani szókapcsolatot. A fényvisszaverő ruházat, karszalag, matrica láthatóvá tesz, megvédhet az utakon. Lakott területen kívül mind a kerékpárosoknak, mind a gyalogosoknak éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő ruházatot kell viselni. Ezek nem helyettesíthetik a világítóberendezést, de növelik a láthatóságot, ezzel együtt a biztonságot. A fényvisszaverő eszközök és öltözék viselete, valamint a jól működő világítás esetén a gyalogosok és a kerékpárosok sötétben is jól láthatóvá válnak."

Közbiztonság:
Bicikli   

 

"Az elmúlt időszakban újból megjelent a területünkön az ún. „besurranásos” lopás, amely során az elkövető a nyitva hagyott ingatlan nyílászáróin keresztül bejut az épületbe és onnan jellemzően készpénzt, illetve kisebb használati tárgyakat tulajdonít el. A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy az értékeikre fordítsanak nagyobb figyelmet, se a bejárati ajtót, se a lépcsőház ajtaját ne hagyják nyitott állapotban, még rövid időre sem!   "

Közbiztonság:
Betörés   

 

"A Ceglédi Rendőrkapitányág Bűnügyi Osztálya folytat eljárást rablás bűntett, garázdaság vétség, valamint testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két 13 éves ceglédi fiú ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2014. szeptember 24-én 13 óra körüli időben eddig ismeretlen társaikkal egy ceglédi útkereszteződésben leszólították a sértettet és pénzt követeltek tőle. Mivel a sértettnél nem volt pénz, így a fiúnál lévő cigarettát vették el."

Közbiztonság:
Cegléd   

"Az Európai Autómentes Nap keretében - 2014. szeptember 22-én - Cegléd, Szabadság téren zajlott a kerékpárok nyilvántartásba vétele, melynek keretében a rendőrök színes bűn- és baleset-megelőzési programokkal várták az érdeklődőket. Bárki kipróbálhatta tudását a téren felállított kerékpáros ügyességi pályán, KRESZ- tesztet tölthetett ki, valamint játékos formában ismerkedhetett a vonatkozó jogszabályokkal és közlekedési táblákkal. A bűnmegelőzési sátorban ujjlenyomatvétel is volt."

Közélet:
Cegléd   
Autó   

 

"A Ceglédi Rendőrkapitányság tájékoztatja a lakosságot, hogy az őszi és téli időjárás beköszönte előtt az eddigi évekhez hasonlóan ismét megjelenhetnek a házaló faárusok, akik tehergépkocsijukról látszólag kedvező áron kínálnak hasogatott tűzifát a lakosság számára, illetve felbukkannak azok a hirdetések, amelyekben olcsón kínálnak tűzifát megvételre. Minden évben előfordul, hogy valaki csalás áldozatává válik."

Közbiztonság:
falopás   
favágás   

Abonyi telephelyű cég

tehergépkocsi szerelőt

és nyerges billencsre sofőrt keres.

Érd: 70/7732610

Közélet:
Első<< Előző655656657658659660661Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok