Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8089, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző658659660661662663664Következő >>Utolsó

A következő napokban az elmúlt két kampányidőszakban megjelent kiadványokból válogatunk Önöknek. A mostaniak a négy évvel ezelőtti Abony Választ 2010-es kiadványból valók. Ezek megjelenése óta sok minden megváltozottmár, így ebben az évben nem állítottak fel jurtát sem Dr. Magyar Gábor és hívei a Főtéren. Helyette kampányirodában fogadják a választópolgárokat a Kosuth téren.

Politika:

veroniq - 2014.09.30. 10:18

 

Az Abonyi Polgárőr Egyesület és a rendőrség munkatársai a szeptemberi ÖKO Jam programban is részt vettek, hiszen ők biztosították a helyszínt, a gyermekek és kísérőik biztonsága érdekében. A Somogyi iskola sok száz kisdiákja és tanáraik vágtak neki az immár hagyományos útnak kerékpárral, mely az újszilvási tanyára vezetett. Lapinformációink szerint remek hangulatban telt a nap, baleset, sérülés nem történt.

Közbiztonság:
Somogyi   
Programok:
Abony   

 

A törteli önkormányzat stabil gazdálkodásához nem csak az állami adósságkonszolidáció járult hozzá, hanem az is, hogy a településen remek az adózási fegyelem. Godó János polgármester lapunknak elmondta, hogy az adóbevételek eddig már 60 % felett befolytak. Mivel minden fillér számít, felülvizsgálták a régi, elavult szerződéseket is. Így telefonokat vontak vissza, új internet használati szerződéseket kötöttek, rendbe tették a bérleti szerződéseket, így a földeket is a piaci viszonyoknak megfelelően adják ki használatba.

Közélet:
Törtel   

 

A MÁV Zrt weboldalán, az elvira.hu-n olvasható, hogy új, átmeneti menetrend lép érvénybe Október 5-től 11-ig, mely jelentős változásokat von maga után. Ugyan az oldal csak a fent említett időpotban ír változást, azonban aki hetente több alkalommal is utazik, annak szembe tűnhet, hogy már a napokban megváltozott a menetrend, ezért mindenki figyelmét felhívom, hogy utazás előtt mindenképpen ellenőrizze le a a tervezett vonat indulásának időpontját, mielőtt kellemetlen meglepetésben lenne része.

Utazás:
vonat   
MÁV   

ABONY VÁLASZT
2014
A polgármester-választással kapcsolatos véleményét közzéteszi Király Béláné (Izabella, Bella, Bella néni…)


Még nagyon jól emlékszem arra, hogy a rendszerváltás idején (1989-90-es évek) mennyi házasság, család, barátság ment tönkre az SZDSZ és az MDF miatt! Hol van már az SZDSZ, és hol van az MDF? És négyévenként újabb szembenállásra kényszerülünk! Pedig milyen jó lenne köszönő viszonyban, sőt, beszélő viszonyban maradni, hiszen a választások után is nap, mint nap találkozunk egymással! Miután jó pár évet eltöltöttem a politikában, sokan kérdezik a véleményemet, ezért úgy gondoltam, hogy legcélszerűbb, ha a helyi médiumok adta lehetőséget kihasználva nyilvánossá teszem azt. Abony vezetése mára teljesen elnőiesedett, s bár igen tehetséges, rátermett nők vezetik intézményeinket, mégis, városunk élén végre egy FÉRFIT szeretnék látni!

Politika:

 

Megjelent a Fűtéskorszerűsítés magánszemélyeknek című pályázat, melynél a maximális támogatás 40 % de lakásonként ( pályázatonként maximum: 650 000 Ft). Ez nagy segítség lehet mindazoknak, akiknek azért magasabb a fűtési díjuk, mert elavult a fűtőberendezésük. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium összesen 1 milliárd forinttal támogatja a lakások önálló fűtésrendszerének kazáncserével megvalósuló korszerűsítését.

Reklám:
KLB   

 

Napsütéses őszi időben kezdődött a seniorok bajnoksága, melynek nyitómérkőzése előtt a résztvevő csapatok néma főhajtással emlékeztek a volt sportbarátra Mucsányi Tomi bácsira és koszorút helyeztek el a pálya névadójának emlékművénél. A mintegy kilencven fő, idősnek nem mondható, de 35 év feletti labdarúgót megmozgató bajnokság első mérkőzésén a GELBERT magabiztos győzelmet aratott a kicsit álmosnak tűnő Öregfiúk „A” csapata ellen. A lendületes GELBERT-ben Skultéty László és Tarjányi István is két-két góllal mutatkozott be.

Sport:
Foci   

Olvasóink számoltak be arról, hogy az elmúlt hét végén szombatról vasárnapra virradó éjszaka, pár órával éjfél után halálos vonatbaleset történt a Kőröstetétlen felé vezető vasúti átjáróban Abonyban. Beigazolódott, amitől tartottunk, öngyilkosságról van szó, egy abonyi fiatal férfi vetett véget életének ily módon. Ezt igazolja a rendőrség szűkszavú közleménye is:

Közbiztonság:

Tekintettel arra, hogy a TVB egy olyan határozatot hozott, mely véleményem szerint több helyen sérti a választási törvényt, valamint Murvainé Kovács Ritával, és hamis érettségi bizonyítványával kapcsolatban olyan dokumentumok, illetve bizonyítékok birtokába jutottam, melyek megalapozzák a bűncselekmény elkövetésének gyanúját, a mai napon fellebbeztem a határozat ellen, kértem annak megsemmisítését. Továbbá feljelentést tettem a Ceglédi Járási Ügyészségen, és a Ceglédi Rendőrkapitányságon, élve állampolgári jogommal, és kötelességemmel, tekintettel arra, hogy a hozzám eljutott bizonyítékok elhallgatása bűncselekmény lenne. A TVB más média által beidézett része nem jogerős, így közlése anélkül, hogy megemlítették volna ezt a tényt, illetve azt, hogy ez ellen fellebbezési jogommal élhetek, szintén jogsértő. Ez ügyben is megtettem a kellő jogi lépéseket. Mivel engem az ellenem, az általam üzemeltetett honlap ellen benyújtott kifogásról senki nem értesített sem szóban, sem írásban, sem e mailben, a választási törvény szerint nem valósult meg a jóhiszemű, rendeltetésszerű joggyakorlás és a választási eljárás nyilvánosságára vonatkozó kötelem.

Politika:
Első<< Előző658659660661662663664Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok