veroniq - 2014.09.18. 20:42
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.
Lapinformációink szerint szeptember 16-án az abonyi Nagytemetőnél súlyos baleset történt, melynek oka az lehetett, hogy a sofőr a megengedett sebességnél jóval gyorsabban közlekedett. A gépkocsi vezetője és utasa, egy fiatal pár a csodával határos módon, gyakorlatilag apróbb sérülésekkel megúszták a balesetet, mondhatni újjászülettek. Az autó viszont csúnyán összetört, fejre állt.
veroniq - 2014.09.18. 20:31
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Kérdéseimre a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetői, illetékesei az alábbiakban olvasható hírt bocsátották rendelkezésemre. A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén az idei évben eddig közel 100 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ez a tavalyi évhez képest kismértékű emelkedést jelent, azonban pozitívumként kell megemlíteni, hogy az emelkedés mellett a halálos kimenetelű és a könnyű sérüléssel járó közlekedési balesetek száma jelentősen csökkent.
Bucsus Ferenc, a törteli Jobbik alapszervezet elnöke szokáshoz híven derűsen és mosolyogva fogad, és elmondja, hogy jelölése óta rengeteg biztatást, és támogatást kapott a helyi lakosoktól, akik reggelente a boltnál már várják őt, hogy meséljenek neki, segítsenek és persze segítséget is kérjenek. „ Rengetegen megmozdultak azok közül, akik tenni szeretnének Törtelért, változtatni akarnak. Úgy érzik, hogy az elmúlt évben válságos időknek lehettek szemtanúi, melyet a saját bőrükön is éreztek.
Köztiszteletben álló civil magánszemélyek vágnak neki az őszi önkormányzati választásoknak a Városunk Fejlődéséért Egyesület színeiben. Őket már nyilvántartásba vette a Helyi Választási Iroda, és a listájukat szintén.
A Városunk Fejlődéséért Egyesület részéről induló képviselőjelöltek az alábbi személyek:
1. körzet: Kókai-Dudinszky Anna Mónika volt kormánytisztviselő
2. körzet: Antalné Nagy Magdolna Mária tanár
3. körzet: Dudok Zoltán nyug. BM dolgozó
4. körzet: Dudinszky István vállalkozó
5. körzet: Pető Istvánné ny. köztisztviselő
8. körzet: Korbély Csaba Ferencné ny. művelődési ház igazgató
veroniq - 2014.09.18. 08:06
Kőröstetétlenen az alábbi személyek közül lehet majd választani október 12-én. Érdekesség, hogy csak egyetlen ember indul pártszínekben, ő Fehér Krisztián a Jobbik képviselő jelöltje.
Pásztor Imrét, jelenlegi polgármestert és Pásztor Rolandot is független polgármesterjelöltként vették nyilvántartásba. Ketten vannak tehát.
A képviselő jelöltek szavazólapon elfoglalt sorrendje a következő lesz:
1. Pásztor Roland független
2. Vágó Béla független
3. Szerdai Károly független
4. Farkas Béláné független
5. Fehér Krisztián Jobbik Magyarországért Mozgalom
6. Palotai Istvánné független
7. Kis Ferenc független
8. Bognár József István független
9. Mészáros László független
veroniq - 2014.09.17. 21:08
Cikkünk IDE kattintva olvasható ebben a tárgyban, és a " névtelen " levelem történetét taglalja. A mai napon Godó Tibor, törteli független polgármester és képviselő jelölt telefonon felhívott és együttérszéséről biztosított. Közös megfontolás alapján kértem ebben az ügyben közlemény kiadására, melyet az alábbiakban teszek közz, bízva abban, hogy a továbbiakban megkímélnek hasonló névtelen levelektől, vagy más nevével visszaélve megírt irományoktól.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények