Képriport a Mátyás király út, és a Baross Gábor úti vízelvezető árok állapotáról, Olvasónktól.
A Ceglédi Járási Ügyészség dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a ceglédi férfi ellen, aki 2014 márciusától őrizetbe vételéig havonta követett el egy-egy bűncselekményt Cegléden. A fiatal, ám rovott múltú férfi 2014 márciusában egy ceglédi ház ajtaját feszítette be, és onnan a könnyen mozdítható és számára értékes dolgokat: gitárokat, fényképezőgépet, mobiltelefont, fagyasztott húst lopott el. A lopott holmi egy részét zálogba adta, a többit megtartotta, vagy rokonai között szétosztotta.
Cikkünk támogatója a JANIK Autósiskola.- Tisztelettel ajánlom az illetékesek figyelmébe az alábbi olvasói levelet, mely az egyirányúsítást követő kialakult káoszhelyzetre vonatkozik. Addig tegyenek valamit, tisztelettel kérem, míg nem történik ott baleset. Tudom, a hibásak a cikkben megjelölt Olvasók, akik fittyet hánynak a KRESZ elemi szabályaira. Talán pár hetes rendőri, vagy polgárőri jelenléttel úrrá lehetne lenni ezen a helyzeten. Íme, Olvasónk levele:
Szeptember 13-án 18.30 tájékán rendőr és mentő autót láttak olvasóink, egy idős nénit láttak a kapuban véresen, az Abonyi Lajos út közepén, a Szent László út táján. Az esettel kapcsolatban a legilletékesebbet, Beluzsárné Belicza Andrea r. századost, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét kérdeztem, aki elmondta, hogy az abonyi eset nem a rendőrség hatáskörébe tartozó esemény.
veroniq - 2014.09.15. 20:58
Sok Olvasónk értetlenkedik, hogy miért nem képes valaki végre már valamit tenni a Mátyás király úttal, hiszen az életveszélyes! Igazuk is van. A mostani útfelújítási programban szerepel ez az út is, de ne gondolja senki, hogy útalap csere történik majd. Helyette kátyúznak végre. Azt nem tudjuk, hogy miért nem lehetett legalább elegyengetni a szörnyűséges állapotban lévő „ utat „, ahol már baleset is történt. Az viszont biztos, hogy megcsinálják, igaz késve. A történetet megírtuk, azért késnek az útépítések, mert első körben nem volt eredményes a közbeszerzési eljárás. Hiába különítettek el Abony útjaira mintegy 200 millió forintot, a hiánypótlásra érdemi beadványok nem érkeztek.
Iszonyú, több hetes állatkínzásnak lehettek szem és fültanúi a Kapisztrán út lakói. Mint arról beszámoltunk Önöknek, a kecskét a lakók kikötve tartották, nagyon vékony láncon, enni nem igazán adtak neki, csak a pár négyzetméternyi fű volt az, melyet megehetett. Az esőben is ázott, fázott, menedéket nem talált. A kecskét elérte a szomorú végzete, szegény pára kimúlt. Mindez még szombatról vasárnapra virradó éjjel történt, azóta a DÖG ott fekszik.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények